Virágot osztott képviselőnőknek Varga István

Mik ezek?
XA kormánypárti politikus azt követően adott át virágokat, hogy a Ház hétfőn elfogadta azt a népi kezdeményezést, amely arra irányult, hogy legyen önálló bűncselekmény a családon belüli erőszak.
Varga István az ülésteremben virágot adott át az országos népi kezdeményezés szervezőjének, Halász Pálmának, az Élet-Érték Alapítvány elnökének, valamint két LMP-s képviselőnek, Ertsey Katalinnak és Szabó Tímeának, akik fehér rózsájukat átadták Halász Pálmának.
A fideszes politikus akciója után - utalva múlt hétfői szavaira - az MTI-nek azt nyilatkozta: "az a mondat egy szerencsétlen mondat volt, ezért elnézést kértem azoktól a képviselőtársaimtól, akiket megbántottam, illetve majd a napirend után mindenkitől, akit meg kell követnem".
Halász Pálma az MTI-nek azt mondta, ez a virág azokat illeti, akik már nem élhették meg azt, hogy törvény születik a védelmükre.
Az Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze népi kezdeményezéséhez, amelyet a Fidesz eleinte nem támogatott, a párt női tagozatának állásfoglalása után azonban a kormánypárti frakció megváltoztatta korábbi véleményét, és végül támogatta a parlamentben a népi kezdeményezést, amelyre igennel szavaztak az ellenzéki képviselőcsoportok is.
A kezdeményezésről szóló vitában múlt hétfőről keddre virradó éjjel Varga István egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. penalty 2012. szeptember 19. 15:48
érdekes, Szanyi Tibor degenerált megnyilvánulása nem verte ki a biztosítékot abban a csökött, liberál-bolsi agyatokban! Mert szerinte a nők ellenek...! Nem szégyellitek magatokat?
-
13. Ernőcske 2012. szeptember 18. 19:07
Nem fog lemondani, ehhez a gesztushoz vékonyabb bőr kellene a pofájára, megjegyzem, ha én tennék hasonló kijelentést, már sorozatban perelnének. De hát ő politikus... Majd hülye lenne otthagyni ezt a jó kis zsíros pozíciót!
-
12. anna6511 2012. szeptember 18. 18:33
Nincs helye a közéletben annak, aki ilyen nyilatkozatot tesz. Nevetséges, hogy egyáltalán van olyan nő, aki elfogad tőle virágot.
-
11. cenzis 2012. szeptember 18. 16:36
Egy országgyűlési képviselővel szemben megnyilatkozásai során, magasabb az mérce a tekintetben mit mond. Varga úr felszólalásával bebizonyította, hogy a hölgyekkel szemben a feudális rend normái szerint nyilatkozott anno 2012-ben! Ez teljességgel elfogadhatatlan és nem véletlen, a kirobbant tiltakozások a nők részéről, de gondolom, minden jóérzésű és a női nem iránt megkülönböztetett tisztelettel viseltető férfitársaim is tiltakoznak és kérdik, képviselő úr még nem mondott le?! A tüntetőknek és tiltakozóknak javasolom, hogy addig ne hagyják abba, amíg Varga úr nem távozik a Parlamentből!
gyulai születésű hozzászóló -
10. Ernőcske 2012. szeptember 18. 13:50
Gondolom, ez az emberke azoknak a fideszes hölgyeknek osztott virágot, akik vakon tapsolnak neki, józanul gondolgodó nők gondolkolkodás nélkül pofán köpték volna. De így mindenki láthatta, hogy ő állítólag milyen frankó politikus.
-
9. aszterix 2012. szeptember 18. 09:49
Énn szokk tamm látni eszta penszilvát a mavarton délután. ott ül a nagy felyivell oszt néz a távoliba. mereeng a múlt onn oszt aszt gondújja be kár ess vaótt ke kecc kedni mer asszitte hogy aszitte oszt közbe meg nem. Várgya szegíny rambóbandi komályát de ameg csakk nem akar gyünni pedig ameg oszt seggg ített nekije a zegíssz váross vezett ést megbuktatni. ja meg oszt assziszi ho a vagyokk aki nem oszt nem tuggya ho mígse.
Úgyhogy javasolnám neked, drága szentem pendsive, hogy "gondolkodjál" el a dolgokon és ne legyen fóbiád. Minek neked ellenségből egy, mikor lehet több is. Egyébként pedig nem értem, miért zavar téged, mások veled ellentétes véleménye. Még mindig fáj talán, hogy ami sosem volt meg, azt nem lehetett bebizonyítani, hogy megvan?
Teljesen igazat adok belmatyi-nak, hogy te már aludni sem tudsz a fóbiáid miatt. Elhatalmasodott rajtad, és mint egy nagy polip a karjaiban tart. (tyűű de kőttőjien fogalmazóttam megg he.)
Belmatyi leírta a tényeket, mindenki mindent pert bukott ellene, tehát a Varga István féle prezentáció, amiben előadta annó, hogy minden pert megnyert, az ugye kiderült, hogy nem teljesen igaz. -
8. Slomo666 2012. szeptember 18. 09:31
6. pensive!
Láci te, hallod-é?
Elbaltáztad te kis fideSS! -
7. belmatyi 2012. szeptember 18. 08:55
A Pensive nicken hozzászóló társunk álmatlanságban szenved, és éjféltájban is Tomka-fóbiája van. Ráadásul nem tud lemondani arról a rögeszméjéről,hogy más hozzászólók valódi nevét próbálja eltalálni, sikertelenül.
Hiába igyekszik Tomka Mihály szerkesztő személyét besározni, mert az eltelt idő mást mutat. A most már magánember (nem közszereplő) újságíró az elmúlt években megmozdította a kisváros bebetonozottnak tűnő korrupciógyanús hatalmi tömbjét. Ennek az eredménye a volt polgármester, Cservenák, az alpolgármester, Harmati, a bizottsági elnök, Onodyné, és további fideszes képvielők (Csávás, Litvai) süllyesztőbe kerülése, kivéve azt a "szarmatát", aki listán mégis bejutott, és az új polgármester beszarisága miatt még jó posztot is kapott.
Az újságíró ellen - többek között -a volt polgármester kettő, a volt testület egy, Onodyné négy, Onodyné fia egy pert indított. Eddig minden pert Tomka Mihály nyert, immár jogerősen, kivéve egyet, ami novemberben lesz másodfokon. Első fokon Onodyné veszített.
Azt a már-már unalmas történetet csak azért írtam le, hogy világos legyen, miért olyan ideges még éjféltájban is fórumozó társunk, amikor eszébe jutnak ezek az események. Ilyenkor minden, Mezőberény kritizáló hozzászólásban az egykori költő, majd szerkesztő-újságíró Tomka Mihályt véli felfedezni.
-
6. pensive 2012. szeptember 17. 23:49
Tomka /belmatyi, aszterix/ úr, ha Ön is bocsánatot kérne mindenkitől, akit megsértett, az a lista is körbeérné a Laposi-kertjét. Csak Ön erre nem képes, Ön nem úriember.
Mocskolódásból viszont jeles. -
5. Don Ovuz 2012. szeptember 17. 21:19
Szánalmas!
A valódi véleményét, és az első elutasító szavazáson a fidesz véleményét már ismerjük.
De nagyon kellenek a szavazatok, mert fogy a tábor.
Bármelyik lapot nézzük, elvétve találni már csak néhány korlátoltat.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





