Ünnepelt a megye
Mik ezek?
XBod Tamás Szabad Sajtó-díjas
Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke adta át a Szabad Sajtó-díjakat hétfőn a fővárosban. A rendezvényen Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt a Szabad Sajtó Díjak átadásán hétfőn arról beszélt, hogy a sajtó ezzel a magatartásával az emberek érdekeit szolgálja, és például abban is segít, hogy jól tudjanak választani áprilisban.
Emlékeztetett arra, az MSZP több kísérletet is tett rá, hogy kiderítse: mit tartalmaz a Fidesz programja. Ha azonban ebben továbbra sem érnek el eredményt, akkor a sajtó tudja ezt folytatni, és segíteni a választóknak.
Mesterházy Attila úgy vélekedett, a Fidesz programja egy illúzió, amelynek foglya az ország. Leszögezte, hiába kínálja ezt a Fidesz, "nincs könnyebb út". Beszéde végén megjegyezte: a sajtó nyugodtan fogalmazzon meg kritikát velük kapcsolatban is, mert ennek csak a buta politikus nem örül. Az okos okul belőle - vélekedett.
Hozzátette: ő sem rögtön szokott örülni a bírálatnak, de miután aludt rá egyet, mindig átgondolja a kritika tartalmát.
A Szabad Sajtó Alapítvány díjait idén Kálmán Olga, az ATV főszerkesztője, Simon Judit és Bod Tamás újságírók, valamint Tóth Ákos, a Népszabadság hír- és információs rovatának vezetője.
Bod Tamás Gyulán él, korábban a Békés Megyei Nap és a Hír6.hu munkatársa volt. Írásai jelennek meg rendszeresen a Népszabadság, az Élet és Irodalom, a HVG, a Magyar Narancs és a 168 Óra hasábjain.
Vantara: pozitív ünnep
Sokan szerették volna látni Békéscsabán a felvonulást, így nagy tömeg gyűlt össze a városháza előtt és a Kossuth téren.
— 1848. március 15-e a kevés pozitív kicsengésű ünnepeink egyike, amikor az idealizmus győzött a kishitűség felett — mondta Vantara Gyula polgármester beszédében. Hozzátette: ha a magyarok hinnének magukban, többre lennének képesek.
A kitüntetettek már megmutatták, mire képesek. Békéscsabáért díjat vehetett át Palotai Károly olimpiai labdarúgó, játékvezető, Békéscsaba Kultúrájáért díjat kapott Tomanek Gábor színművész, Békéscsaba Sportjáért elismerést Bökfi János súlyemelő és az Előre NKSE női kézilabdacsapata.
Gyula: posztumusz elismerés a hentesmesternek
Posztumusz kapta meg a Gyula Város Díszpolgára címet Balogh József egykori hentesmester, aki az 1910-es brüsszeli világkiállításon sikerre vitte a gyulai kolbászt. A kitüntetést hétfőn, az ünnepi testületi ülésen a díszpolgár dédunokája, Nyíri Mária vette át dr. Perjési Klára polgármestertől. Ugyanitt adták át Cseke Andrásnak a kiváló polgár, a Körös Táncegyüttesnek a Gyula városért, Hack Mártonnénak és Birta Miklósnak a Gyula város szolgálatáért elismerést. Ezt megelőzően a Petőfi téren egy eredeti '48-as honvédzászló jelenlétében tartották meg a március 15-ei megemlékezést, ahol dr. Perjési Klára az egység, az összetartozás, a közös hit, a nemzeti öntudat eszméit emelte ki.
A Juhász Sándor tiszteletes vezette Vésztői Református Egyházközség a március idusát megelőző napon 1848/49-es emlékfutást rendezett a ligetig. A Vésztő díszpolgára címmel a testület idén Komáromi Gábor munkásságát ismerte el. Vésztő-Mágor megálmodója, „atyja” egészségügyi problémái miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, így a díszpolgári kitüntetést lánya, Komáromi Anett és Karakasné Komáromi Éva vette át.
Füzesgyarmaton Várkonyi Imre polgármester Pro Urbe kitüntetést adott át Bojtor Sándorné Tokai Emma nyugdíjas köztisztviselőnek, illetve dr. Sánta Tibor háziorvosnak.
Békés megyei kitüntetettek
Több Békés megyei országos elismerést, kitüntetést vehetett át
Szűkebb régiónkból többen részesültek kitüntetésben március 15-e alkalmából. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta Lindenbergerné dr. Kardos Erzsébet, a Szent István Egyetem szarvasi pedagógiai karának főiskolai docense, Békési Mihály, a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium tagintézmény-vezetője, Szűcsné Sziklai Éva, a mezőberényi Petőfi Sándor Művelődési Központ volt igazgatója.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter javaslatára Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet kapott Parczen Balázs, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője, Bánfi Péter, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője és Faulháber Antal, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki biztonsági szolgálat vezető-helyettese.
A Magyar Köztársaság Bronz Érdemkereszt elismerésében részesült Borsós Lászlóné, a geszti Arany János Általános Iskola tanára és Takács Zoltánné, a geszti Arany János Általános Iskola tanítója.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban Prométheus-díjat adományoztak Molnár Károlynak, az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. hálózati igazgatójának. A Nemzeti és Gazdasági Minisztériumban Pro Régió-elismerést ítéltek meg Balogh Imrének, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. szakmai vezetőjének.
Petőfi-szobrot avattak Mezőmegyeren
Hétfőn avatták Petőfi Sándor mellszobrát Mezőmegyeren. A Március 15. téren található alkotást Mészáros Attila szobrászművész készítette, és Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere leplezte le.
A rendezvényen felszólalt Hricsovinyi Tamás, a körzet önkormányzati képviselője, aki többek között a hagyományos értékek megőrzésének szükségességéről beszélt. Emellett kitért a fiatal generáció fokozott szerepére, mint mondta, az új nemzedéknek a 1848/49-es forradalom és szabadságharchoz hasonlóan most is komoly feladata van az ország építésében.
A mellszobrot Szigeti Antal katolikus plébános és Németh Mihály evangélikus lelkész szentelte fel.
Szarvason felvonult a város
Békés megyéből 1848. márciusában elsőként Szarvas csatlakozott a pesti forradalomhoz. A Körös-parti város lakói ma is büszkék erre, s minden esztendőben március 15-én népes tömeg vonul fel a város tőutcáján, hogy sorra járják a forradalom legfontosabb helyszíneit.
Szarvason az ünnepi felvonulás délelőtt fél tízkor az evangélikus Ótemplom tövében kezdődött. A felvonulók érintették a '48-as forradalom idején honvédkórházként szolgáló, napjainkban a Tessedik Sámuel Múzeumnak otthont adó épületet, majd a város főutcájára, azaz a 44-es főútvonalra kanyarodtak ki, melyet erre az időre lezárt a rendőrség.
A sokszáz emberből álló tömeg következő állomása az egykori Réthy Nyomda épülete volt, majd a Bárány Fogadó (ma az egészségháznak ad otthont) épülete előtt álltak meg. Ide futott be annak idején, 1848. március 17-én a Szolnokról érkező postakocsi a pesti forradalom hírével, s itt olvasták fel a 12 pontot. Ugyanezen a napon összeültek Szarvas vezetői, s határoztak arról, hogy Cegléd után az országban másodikként csatlakozik a város a pesti forradalomhoz.
Minden helyszínen rövid műsor hangzott el, melyben a Cervinus Teátrum művészei mellett a helyi általános iskolások és Szarvasi Muslincák Férfikórus is közreműködött. A város főutcáján a tömeget a Szarvasi Lovasklub Egyesület lovasai vezették fel, a katonazenét pedig a Szarvasi Hagyományőrző Fúvószezenar szolgáltatta.
A Kossuth-téren az 1948-as Centenáriumi emlékműnél Babák Mihály, a város polgármestere köszöntötte az ünneplőket, emlékeztetve arra, hogy 1848-hoz hasonlóan ma is változtatásokra van szükség.
Az ünnepség szónoka Domokos László, a megyei önkormányzat elnöke (s egyben Szarvas országgyűlési képviselője) volt, aki kiemelte, hogy a szabadságharc idején Békés vármegye több mint 3300 honvédet küldött, köztük 324-en szarvasiak voltak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. matyohimzes 2010. március 15. 18:55
Hát, kedves Beol, ez biza gyatra kis összefoglaló, bár a kötelező minimum /Domokos Úr/ szerepel benne, de ennél talán aktívabbak lehettetek volna. Békéscsabán pl. kitüntettek néhány sportolót, de gondolom a megye majd minden településén történt ez az. Ezt jól bealudtátok, bár ha M.P.M. az unicumot szétöntögette, akkor is támaszkodhattatok volna a civil hírhozókra. Gyenge anyag, mint a harmat...
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









