Több ezer látogatóra számítanak idén a rendezvény szervezői
— Nagy megtiszteltetés volt számomra ez a megbízás — emlékezett vissza a kezdetekre —, de ugyanakkor hatalmas felelősség is, hiszen ilyenkor legalább 4—5 ezer ember jólétéről, szórakoztatásáról kell gondoskodni. Minthogy az idén nagyon sok olyan személy várható, akik előrehaladott koruk miatt feltehetősen utoljára látogatnak hozzánk, még nagyobb létszámra számíthatunk. A szervezésben közel százan segítenek nekem, mindenféle tiszteletdíj nélkül, csak azért, mert ugyanúgy, mint én, szívügyüknek érzik az egykori elekiek összetartását.
Az alpolgármester mindemellett hangsúlyozta, a találkozó nem csupán a hazalátogatóknak (legyenek azok elszármazottak vagy elűzöttek) ünnep, hanem az egész településnek, és mindenkinek, aki szeretné megismerni a sokszínű város kultúráját. Eleknek nyolc határon túli településsel van barátságos szerződése, s valamennyit meghívták erre a találkozóra.
— Az itt élők nagyon dolgos, szorgos emberek, a házakat, utcákat mindig tisztán tartják — folytatta Heim Lajosné —, de a világtalálkozóra minden kérés nélkül is még fokozottabban takarítanak, festenek, készülnek. Annak idején lovas kocsikkal kellett Eleket elhagyniuk a német ajkú lakosoknak, most hintókkal felvonulva hozzuk őket a városhatártól a belvárosba.
Megható, ahogy az itt élők várják őket. Utcán állva, ablakokból integetve a legkisebbektől a legidősebbekig. A menet megérkezésekor pedig zúgnak a harangok, euforikus a hangulat.
— Amikor átvettem a szervezést, az első nagy kérdés az volt számomra, milyen tartalommal is töltsük meg ezeket a találkozókat — osztotta meg kezdeti dilemmáit az alpolgármester asszony. — Beszélgetve a korábbi szervezőkkel, végül úgy döntöttünk, a hagyományos, jól bevált programok mellett mindig beépítünk valami újdonságot is: egy budapesti vagy egy szegedi kirándulást, most pedig egy több száz oldalas, német—magyar nyelvű kötet kiadására vállalkoztunk, ami az eddigi világtalálkozók történetét foglalja össze. Bízunk benne, hogy időben elkészülünk vele. (x)
A három nap legkiemelkedőbb hivatalos programjai
Az alpolgármester beszélt a háromnapos világtalálkozó legfontosabb hivatalos programjairól is. Pluhár László polgármester péntek esti köszöntője után megnyitják Joshi Amentnek, az Eleker Heimatkomitee vezetőjének fotókiállítását, amelynek témája a világtalálkozók története. Szombat délelőtt az Országos Kiűzetési Emlékműnél és a Hősök kertjében, vasárnap a temetőben emlékeznek a múltra. Ugyancsak vasárnap megerősítik Borossebes és Elek 20 éves kapcsolatát, szombaton és vasárnap ideiglenesen megnyitják a határt Ottlaka és Elek között.
A beol.hu címlapjáról
- Balesetek könnyű sérüléssel
- Anyakönyvi hírek
- Vízilabdatorna a bajnoki rajt jegyében
- A kézilabdások célja az élmezőnyben maradás
- Csabai sikkasztót fogtak el Somogyban
- Magyar Termék Nagydíjas a Gyulai Májas
- Körösladányt is bekamerázzák
- Munkanélkülieket vernek át a csalók
- Gálával kezdik az évadot a Jókai Színházban
- Gyulára várják a salakmotor szerelmeseit
- Kevés az edzett, jó mentális állapotú mentős
- Kerekesszékes férfit gázolt el a csorvási vonat
A beol.hu legolvasottabb cikkei
- Zséda megindította a földet – interjú a csabai divatnapok sztárjával
- Energiaitalok: veszélyes lehet a túlzott szárnyalás
- A cserbenhagyottak keveslik a cserbenhagyó büntetését
- Két évtized után feloszlik a csabai vonószenekar
- Egy nap, nyolc baleset
- YouTube-os pályázatot hirdet Balázs Pali
- Mága Zoltán Csabán jótékonykodott
- Biciklis és motoros szenvedett súlyos sérülést
- Túl van a kritikus időszakon a szívátültetett fiú
A beol.hu legvitatottabb cikkei
- Mosolyalbum: szavazzon a megye legszebb gyermekére!
- Motoroshalál a 44-esen
- A turisták szerint kihalt város Békéscsaba
- Gádorosi sírrablás: egymillió a nyomravezetőnek
- Ököllel ütötte a buszsofőrt a kedvezményes jegyért
- Audi a templomban: belvárosi baleset Békéscsabán
- Békésben is tarolt a Fidesz
- Véget ért a gárdademonstráció
- „Úgyis megdöglesz, cigány!” – tömegverekedés Medgyesen
