Szemétteszt a korzón: inkább kikerülik, mint felveszik

Mik ezek?
XA forgalmas, békéscsabai Szent István téren található szemetest és környezetét vette lapunk górcső alá. Utóbbi tiszta volt, ezért kelthetett volna feltűnést a mellette alig egy méterre heverő flakon. Csak úgy teltek és múltak a percek, haladtak el a gyalogosok és a kerékpárosok, a legtöbben csak egy pillantást vetettek rá. Szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki felvegye.
Meglepődött, még talán látszódott is arcán a félelem, mikor észlelte: lába nem a földet, hanem a „hirtelen ott termett” ötdecis üveget éri. Mit gondolnak az emberek, ha belerúgok és felborítom? E kérdés foglalkoztatta. Mozgását alig bírta korrigálni, de csak sikerült: pár centivel a flakon mellé lépett. Utána pedig, ahogy csak lehetett, még sietősebbre fogta egy szemüveges fiatalember.
Még egy perc nem telt el, mióta a szemetes mellett bagózott és nyomta el annak oldalában a csikket, a zebra felé tartó hölgyet nem lepte meg, hogy ott hevert egy üres, az út közepén hagyott flakon. Ő már könnyen kikerülte. A csinos lány és az inges férfi figyelmetlenségéből is arra lehet következtetni: nem az öltözék teszi az embert, nem attól lesz valaki úriember, hogy öltönyt visel.
Persze voltak olyanok is, akik bizonyára nem is észlelték a műanyag flakont, belefeledkeztek a telefonbeszélgetésbe. Már izgulni kellett azért a kerékpárosért, aki nézelődött, csak épp a kerék alá nem: nem sok kellett, hogy felborítsa az üveget. Lehet, hogy a hirtelen reakció miatt akkorát rántott volna a kormányon, hogy még a közeli kertbe is beesik. Már vagy ötször elment egy fiatalember a kuka mellett, körbe is szaglászta, de a flakont nem vette fel.
— Miért ide teszik? — kérdezte Rigler Gusztávné, miközben a szemetet az azt megillető helyre tette. Legalább 15 perc telt el a flakon kihelyezése óta. A békéscsabai idős házaspár megunta az emberek tétlenségét. Rigler Gusztáv és felesége, Magdolna néni elmondta: szeretik a tisztaságot maguk körül, a lakásban egy porszem sem lehet. Úgy vélik, a tiszta városok közé tartozik Békéscsaba, csak a piaci napokon, szerdán és szombaton lehet több szemét az utcákon.
A teljes cikket a Békés Megyei Hírlap pénteki (szeptember 9.) számában olvashatja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön lehajol, ha szemetet lát az utcán?
- Igen, minden esetben 22.23%
- Csak akkor, ha nagyobb darabról van szó (pillepalack, papírzsebkendő stb.) 11.12%
- Miért? Nem én dobtam el! 66.67%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. gyorsviz 2011. november 26. 18:27
brekkencs el is volnál köztük!
-
11. Nekóstolgass 2011. szeptember 23. 09:53
Annak kéne felvenni a szemetet aki eldobta vagy akinek ez a munkája vagy a lap munkatársainak ahelyett,hogy nézik ki nem veszi fel!
-
10. Müszerész 2011. szeptember 18. 09:36
7.trogerka, nem a közmunkásokra meg a munkanélküliekre kellene fogni a szemetelést, és az ország bajait,pl.államadósság.
Hanem a fejekben lenne szükség rendet teremteni, no meg a fővárosból eltakarítani a sok szemetet,+élősködőket.
Az ország házában van a legtöbb belőlük, a por nép is ettől szenved, régóta már. -
9. dilinyó 2011. szeptember 9. 15:23
Ha szedni kellene a szemetet, akkor hétrét görnyedve mehetnék, mert annyi van. Nem beszélve a sok kutyagumiról, ami van, mindegy hova lépünk. Ha az ember szól, akkor örüljön annak, hogy nem verik meg. Egyetlen egyszer láttam a Tolnai utcán egy hölgyet, aki zacskóval a kezében ment a kutyájával és bizony csomagolt, amit a kutya ott felejtett.
-
8. Hisztibéka 2011. szeptember 9. 12:48
Ha beállnék önkéntes szemétszedőnek, sosem érném el a valós uticélomat, hisz annyi a szemét a városban.
Közmunkásoknak munkalehetőség lenne, de nekik is nem csak arrébbrugni kellene, hanem valóban bele abba műanyag fekete zsákba,amivel sétálnak időnként. -
7. trogerka 2011. szeptember 9. 09:15
Más után én sem veszem fel a szemetet! Kizárt dolog! Úgy gondolom, ha én megtalálom a kukát (amiből igen kevés van, és ami van, az is szarrá van gányolva. Hála a sok "bátor" fiatalnak, akik büszkék arra, hogy a kukákat szétverték!!), akkor találja meg más is!!
Nem ártana valami szankciót bevezetni a szemetelőkre!!!
Na meg annyi a munkanélküli, azokból simán lehetne válogatni még közmunkára!! Ha már felveszi a pénzt, dolgozzon már érte valamit! -
6. életmentő1 2011. szeptember 9. 08:41
Rigler néni valószínű nem sokszor jár más városokban, ill. külföldön. Sajnos Békéscsaba szemetes, koszos város. (Finoman fogalmaztam :))
A sétálóutcát itt-ott sepregetik, na de a többi utca hogy néz ki!
Ez jelzi az utcaseprők hiányát, az emberek igénytelenségét és közrejátszik a sok bejáró szemetelése is. -
5. Háromlábú Mókus 2011. szeptember 9. 08:13
2. igaza van - én sem szívesen fogdoson más szemetét, ki tudja ki szlopálta a szájával a palackot - mivel általános jártomban nincs nálam gumikesztyű, én sem venném fel. lehet valami beteg ivott belőle, vagy valami szájfertőzéses alkesz.
más dolog, ha valaki akció keretében eleve szemetet szedni megy, felszerelkezve védő felszereléssel, de én azért azt mondom, csak úgy szabadkézzel ne szedjünk fel az utcán semmit....és ha valaki pont bevásárolni megy a 100-asba???? akkor utána fogdossa a kiflit???? -
4. tricikli 2011. szeptember 9. 05:47
Az én sztorim nem szemetes , a tescóban vásároltunk volt előttünk egy fiatal pár,valamit néztek a polcon,egy leesett a kocsijuk mellé,látták ,ránéztek,majd nyugodtan továbbsétáltak,majd én visszatettem,és nem tanulatlan parasztok voltak,mert a fiatal hölgy az egyik bankban dolgozik,mondjuk ez nem ész kérdése:-)
-
3. tetran 2011. szeptember 8. 23:14
Igaz egy szeméttel több, de az én bevált módszerem: pzs (papírzsebkendő, térdhajlítás, szemét megfogás, mindkettő a kukába. .... és még jobban is érzem magam.
Még mindig aktuális szlogen: Nem bántja a szemét a szemét ???
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Mező Misi | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





