Szemet szúr a szénaboglya – hétezer levél a földhivataltól
Mik ezek?
XMost tűnt fel a 30 éves tyúkól
A gyulai Szabó Lajos elmondta: több olyan esetről tud, ahol a tulajdonosoknak komoly pénzösszeget kell majd kifizetniük.
— Az egyik ismerősömnél azt nehezményezték, hogy szénaboglya van a szántón. A másik a tanyája előtt alakított ki egy kis udvart, de az sem lehetne ott, mert papíron az is szántó. Úgy tudom, a változtatás 20—30 ezer forintjába kerülhet a tulajdonosnak. Azt megértem, hogy a földhivatal rendet akar, de miért most, és miért nem harminc évvel ezelőtt kezdtek vizsgálódni? Tudok olyan tyúkólról, amely már régen ott áll, mégis csak most tűnt fel valakinek — mondta Szabó Lajos, aki maga is kapott levelet.
— Ha van egy ólam, ami véletlenül a szántóra esik, akkor először fennmaradási engedélyt kell kérnem, majd utána vetethetem ki az érintett területet az adott művelési ágból. Ez aranykoronánként 100 ezer forintba kerül, tehát igencsak megkérik az árát — mondta a Gyulán több hektár földdel rendelkező Tarr Gyula. A számos gazdálkodót érintő ügyben megszólalt Balogh Lajos, a Kisgazda Polgári Egyesület megyei alelnöke is, aki szerint egyenesen pénzbehajtásról van szó.
— A hetvennyolcadik bőrt akarja a kormányzat lehúzni az emberekről. Ami különösen fájó, hogy sok, egyébként is nehéz helyzetben lévő, megsarcolt gazdának kell egy újabb ürügy miatt pénzt fizetnie az államnak. Ha ez az intézkedés éveken át nem volt fontos, akkor miért éppen most veszik elő? — fogalmazott Balogh Lajos.
A cikk a hirdetés után folytatódik.
A földhivatal szerint szó sincs sarcolásról
A felméréseket végző megyei földhivatal szerint viszont szó sincs sarcolásról.
— Október 20-án fejeztük be a parlagfű-ellenőrzéssel kapcsolatos, több hónapos programunkat. Ennek az ideje alatt, valamint a kötelező határszemlék alkalmával derült ki, hogy nem mindenhol uralkodnak az előírásoknak megfelelő állapotok — fogalmazott dr. Sóvári Tibor.
A Békés Megyei Földhivatal helyettes vezetője elmondta, nem az ügyfelek zaklatása, hanem az ingatlan-nyilvántartási törvény előírásainak a betartása a céljuk. Éppen ezért hívják adategyeztetésre az érintetteket, akikkel szemben semmilyen bírságot nem helyeztek kilátásba.
— A földhivatalnak ebből nem nagyon származik bevétele. Nem is ezt, hanem sokkal inkább a helyzet tisztázását tartjuk szem előtt — mondta Sóvári Tibor.
Békés megyében 7000 levelet postáztak. Ezek közül több pozitívan érintette az embereket, hiszen volt olyan, aki így tudta meg, hogy földje van. A hivatalvezető-helyettes az intézkedéssel összhangban arra kéri a lakosságot, hogy jelentsék be, ha ilyen esetről van tudomásuk. Sóvári Tibor elmondta, az érintetteknek egyfajta eljárási díjjal kell számolniuk, melynek összegét a hatályos rendelkezések szabják meg.
Bírság nincs, törvényi előírások viszont vannak
A földhivatal semmilyen bírságot nem helyezett kilátásba. Az érintetteknek azonban számolniuk kell a hatályos rendelkezések alapján megszabott eljárási díjjal. Dr. Sóvári Tibor helyettes vezető elmondta: nem az ügyfeleket akarják zaklatni, hanem az ingatlan-nyilvántartási törvény előírásait igyekeznek betartani.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 38 hozzászólás érkezett-
38. Mama 2009. február 22. 16:01
Mi tanyán élünk és meglehetősen bosszantott bennünket, hogy az előttünk levő kis 2 hektáros szántón az egyébként nem gazda (sofőr) rendszeresen összevásárolja a környék szalmabáláit és egy 20 méter magas hatalmas kazlat épít teljesen szabálytalanul a tanyáktól 50-100 méterre. Nyilván neki mindent lehet, se védőtávolság, se védőszántás. Van vagy 3-4 gyereke ha kigyulladna a kazal még csak kártérítésre se lehetne kötelezni, mert hátrányos. Egyébként az útról messzire látszott, látták a Földhivatalosok, az MVH-sok, a mezőőrök, le se tojták. Nem háborognának a gazdák, ha mindenkire egyformán vonatkoznának a rendeletek, de amíg ilyen-olyan okból szelektálnak addig marad az anarchia, akit könnyebben megtalálnak azt nyúlják le.
-
37. tanya banya 2008. december 5. 18:13
Birsagolni ,büntetni csak bizonyitott törvenysertes utan lehet,de akkor is megillet az artatlansag velelme.A 13 havi illetmenyt beszedni valahogy maskeppen probaljak beszedni.Nem belesekedni hanem bemenni a portara es közölni a problemet
,ami persze csak a földhivatalnak problema.
-
36. tanya banya 2008. december 5. 18:13
Birsagolni ,büntetni csak bizonyitott törvenysertes utan lehet,de akkor is megillet az artatlansag velelme.A 13 havi illetmenyt beszedni valahogy maskeppen probaljak beszedni.Nem belesekedni hanem bemenni a portara es közölni a problemet
,ami persze csak a földhivatalnak problema.
-
35. Erős Pista 2008. november 29. 13:04
Igazad van \"csontváz\" 34.!
Visszaélnek sok ember adatával a földhivatalokban. Beleleshetnek emberek bárki vagyoni helyzetébe egy kis kenőcs pénzért. Vannak akik csúsztatnak infókat kifele!
-
34. csontváz 2008. november 29. 12:59
Persze az ügyvéd urakanak és a építészeknek soron kívűl kinyalják a seggüket a földhivatalokban. Azoknak a benfentes uraknak, nyílnak a kisajtók oldalt, nem kell sort állniuk, a bizniszelendő ingatlanjaikért és egy-két jó információért a földhivatali nyilvántartási rendszerből amire kíváncsiak! Arra kellene odafigyelni a földhivataloknál kik adnak ki információkat a fehérgalléros bűnözői rétegnek, egy kis csúszópénzek ellenében! Az nem tűnik fel senkinek hogy a maffia bejár a földhivatalokba adatokért?
-
33. 1953=2008 2008. november 29. 11:34
Ugyan az megy mint az ötvenes években csak magasabb színvonalon élünk. Aki külföldre akar menni azt még biztatják is, hogy hagyja el az országot, és nem lövik le a határon. Annak ellenére, hogy már van tömegttájékoztatás az emberek butábbak mint voltak 53 ban. Hol támogatta Rákosit 1,5 millió Magyar ? és most sajnos még ennyi hülye van az országban. Reméljük szeretett Ferencük úgy kiéhezteti őket a reformjával, hogy nem lesz erejük szavazni menni! Majd csak kihalnak egyszer....
-
32. elemista 2008. november 28. 19:43
Akkor lenne igaza a földhivatali főnöknek, ha ingyen rendezhetnék az emberek a régi földekkel levő problémákat, ami a fölhivatalnak nem tetszik jelen helyzetben.
7000 ember kapott levelet probléma miatt. Egyszerű számolást kell csak végezni 4000 Ft egy tulajdoni lap ára jelenleg. Ennyi embernél alaphangon 28 millió Ft-ot szedett be a földhivatal. De ez csak a minimum alaphelyzet. Több 100 milliót gyüjtenek be ezzel az akciójukkal. -
31. 78zuzu 2008. november 28. 19:26
Az amit Gyurcsány és társulata nekünk törvényeket kitalál azzal kitörölheti a hátsóját ez az ország lakossága.
-
30. masiniszta 2008. november 28. 19:22
Igaza van a kisgazdáknak! Az aki nem érti meg, hogy ez egy műbalhé amit most a Megyei földhivatal csinál a föld és telek tulajdonosokkal, az nem magyar ember hanem liberális barom. Pénzbesöprést végeznek a földhivatalok!.!
-
29. Feketesas 2008. november 28. 19:15
Az MSZP katonái ülnek a földhivatalok élén ők kiszolgálják Fletó bűnöző urat.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









