Spóroljon a válságban: törődjön a hűtőjével!
Mik ezek?
XA bejegesedett hűtőszekrény és a fagyasztó valósággal falja az áramot. Az önleolvasztós berendezések ezt a problémát maguk oldják meg, s ezzel jelentős összeget spórolnak az áramköltségen tulajdonosaiknak.
Ám, nem mindenki ilyen szerencsés. Szakemberek véleménye szerint havonta legalább egyszer le kell engedni a hűtőt — a nyári hónapokban akár gyakrabban is — annak érdekében, hogy ne terheljük pluszkiadással a pénztárcánkat. A hűtőleengedéstől azért is ódzkodik a legtöbb háziasszony, mert fél attól, hogy a benne lévő élelmiszerek kiengednek.
Ezért többen úgy oldják meg a munkafázist, hogy rokonok hűtőládájába „kérdezkednek be” a fagyasztójuk tartalmával. A mostani mínuszok orvosolják ezt a gondot. Gyakorlatilag a házon kívüli világ most egy nagy fagyasztószekrény. A tömblakásban élők az erkélyre, a magánházak tulajdonosai pedig kutyáktól, macskáktól, rágcsálóktól védett területre — például garázsba, fűtetlen műhelybe, fészerbe, de akár a szabad ég alá is — vihetik például ládákban elhelyezve és biztonságosan letakarva a lefagyasztott, gyorsfagyasztott élelmiszereket. Garantáltan nem olvadnak ki, amíg a hűtőt, fagyasztót leengedjük.
A mélyhűtő belsejét érdemes a leolvasztás után szódabikarbónás nedves ruhával is áttörölgetni, ezáltal a szagtalanításról is gondoskodunk. Melegebb időben úgy is meggyorsíthatjuk a folyamatot, hogy az áramtalanított mélyhűtőbe forróvízzel teli lábast teszünk, s cseréljük, ahogy hűl benne a víz. A gőz hatására gyorsabban szabadulunk meg a jégtől. Visszapakoláskor érdemes átvizsgálni a mélyhűtő tartalmát: melyik élelmiszernek mikor jár le a szavatossága. Az általunk csomagoltakat pedig célszerű a lehűtés előtt felcímkézni és dátumozni.
A fagyasztó leengedése jó alkalom arra, hogy felülre kerüljenek azok az alapanyagok, amelyeket minél hamarabb fel kellene használni. Persze, aki igazán spórolni akar, biztonságos helyen, akár a természetes hűtőben is hagyhatja a fagyasztott alapanyagokat, ételeket. Így néhány napig pihenhet a frigó.
A hűtőszekrénybe sohase tegyünk meleg ételt, a lehűtéséhez a berendezésnek plusz energiára van szüksége, ami zsebre megy. Várjuk meg, amíg kihűl az étel, csak azután tegyük be. Arra is ügyeljünk, hogy a polcokat ne pakoljuk meg roskadásig. Azzal a levegő áramlását akadályozzuk, ami által csökken a hűtés hatásfoka. Azzal is megtakarítunk jó néhány forintot, ha nem a nyitott hűtő előtt találgatjuk, mit is akarunk kivenni.
„Megdolgoztatja” a hűtőt, ha nem csukjuk be jól az ajtaját, s beszökik a meleg. Ha nem figyelünk, akár egész éjszakára, vagy amíg a munkában vagyunk, így maradhat a jégszekrény, az eredmény pedig látszik majd a következő havi áramszámlán. Különösen a régebbi, kicsit „kopottabb” gumival rendelkező hűtőajtóknál kell résen lenni.
Időnként előfordul, hogy kellemetlen szagok keletkeznek a hőtőben, amit akár megromlott, vagy több erős illatú étel is okozhat. Utóbbi elkerülése érdekében mindent dobozoljunk, vagy folpackba, illetve alufóliába csomagoljunk. Ekkor nem veszik át egymás illatát, és elkerülhetjük az úgynevezett hűtőízt is. A boltokban kapható hűtőszagtalanító, ami azonban meglehetősen borsos árú.
A szagtalanításra jó módszer az alapos tisztítás a már említett szódabikarbónás vízzel. Vannak, akik az univerzális kávézaccra esküsznek. Ha baj van az illatokkal, a zaccot tegyük kis tálkába, rövid időn belül magába szívja a nem kívánatos szagokat. A kávézacc ezután kerülhet a virágokra vagy a lefolyóba (forró vízzel küldjük le), ott is szagtalanít. Egy a lényeg, ne a kukában landoljon, ott ugyanis a „szagtalanító” nedves anyag igencsak bűzleni fog.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









