Sajtónapi elismerések - beolosé lett az Unicum
Mik ezek?
XForradalom helyett most reformokra van szükség — emelte ki Fekete Péter. A hagyományoktól eltérően a Békés Megyei Jókai Színház direktora, mint házigazda mondta az ünnepi beszédet a Békés Megyei Hírlapot is kiadó Népújság Kft. szabad sajtó napját ünneplő vasárnapi ebéden. A Vigadóban rendezett eseményen most is, mint minden évben, kitüntették a legkiemelkedőbb munkatársakat.
A hosszú ideje kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírók kaphatják meg a Pálffy Albert-díjat, ezt vasárnap Kovács Erika vehette át. Az Év újságírójának Gajdács Emesét választották a kollégák. A különleges egyéniségnek járó Unicum-díjat Szabó György, a Beol.hu szerkesztője, a különdíjat Molnár Pál Márton újságíró kapta.
A legjobb technikai dolgozónak Varga Gábor tördelőszerkesztőt választották. Pénzjutalmat adtak Vargáné Schupkégel Mária Anetta ügyfélszolgálati munkatársnak, Konczos Nikolett terjesztési ügyintézőnek, Szabó Imréné asszisztensnek.
A legeredményesebb hirdetési tanácsadó Filyó Katalin, a legjobb terjesztési ügynök az orosházi Sonkolyos Ágnes lett. A legcsípősebb tollú újságírónak járó elismerést, amely Fekete Péter különdíja volt, Papp Gábornak szavazták meg kollégái.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. trajer jános 2010. március 15. 20:42
mezőhegyesinek.előző hozzászólásom volt. 26. trajer jános 2010. március 14. 20:31
BRUTÁLIS.EZT AZ EGÉSZET MEZŐHEGYESEN TALÁLTA KI EGY SOKÁIG SZÓRAKOZÓ LEÁNY(LÉNYEGÉBEN AZ VOLT A SZTORIJA HOGY MEG ERŐSZAKOLTÁK).ERRE AKI CSAK ESZÉBE JUTOTT,AKIVEL AZNAP TALÁLKOZOTT MINDENKIT BEGYÜJTÖTTEK.VOLT AKIT CSAK KÉZZEL,VOLT AKIT GUMIBOTTAL VERTEK IGEN RENDESEN,DE MINDEGYIKKEL ÜVÖLTÖZTEK-MIÉRT NEM AKASZTOTTAD MÉG FEL MAGAD?RENDSZERESEN KEFÉLED ANYÁDAT-ÉS EZEK A GYENGÉBBEK.AZ EGYIK SRÁC MÉG MOST IS RESZKET,HA FEL ELEVENEDIK ISMÉT AZ ESET.EHHEZ NINCS SEMMI SEM HOZZÁRAKVA.MÁSNAP DERÜLT KI,CSAK KITALÁLTA A HOSSZÚ KIMARADÁS,ÉS AZ ERŐS ITTASSÁG MIATT A LÁNY,MÉG CSAK NEM IS VOLT AKTUSA SEM,NEMHOGY ERŐSZAK.EZEK UTÁN TÖRTÉNT MEG AZ ÜGYÉSZSÉGI FELJELENTÉS.HA VALAKI EGY KICSIT UTÁNAM AKAR NÉZNI,AZONNAL MEGTALÁL.SENKI ELŐL NEM BÚJOK EL,NINCS MIT TAKARGATNOM.
-
4. Mezőhegyesi 2010. március 15. 19:45
Milyen brutális esemény történt?
-
3. trajer jános 2010. március 15. 19:05
gratulálok a díjazottaknak.de még most is nagyon sérelmezem,hogy az általam többször is jelzett brutális eseményt nem közölhették.részben a cenzúra miatt,részben a rendőrséggel fenntartott kapcsolat miatt.mindegy,nagyot sérült a sajtó szabadság,és a szabad vélemény nyilvánításba vetett bizalmam.
-
2. matyohimzes 2010. március 15. 18:44
Hajrá Mesi, mindíg tudtam, hogy Te vagy a legjobb, őszintén gratulálok. Gratulálok a Kovács Erikának és M.P.M.-nek is.
/Azért ne feledjétek, Bot Imre is sorban áll!/
Nyemcsók Laci "Arany fakanala" se lesz semmi, ha egyszer beáztathatja az unicumba...! -
1. Machomedia 2010. március 15. 18:07
Én gratulálok Szabó Úrnak is, meg a többieknek is! És erősen bízom benne, hogy azt az Unicumot nem egyedül akarja meginni! :-)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









