Parlagfű: Békéscsaba és Gyula környéke a legfertőzöttebb
Mik ezek?
X— Tavaly 383 foltot rögzítettünk a helyszíni szemlék során, idén bár még közel másfél hónap hátravan a vizsgálatokból, már 575-nél járunk. Örömteli viszont, hogy a fertőzött területek nagysága változatlan — részletezte az eddigi eredményeket Hárosi Jenő, a megyei földhivatal földügyi főfelügyelője. Elmondta, jellemzően a napraforgótáblákban és a tarlóterületeken bukkantak parlagfűre.
— Nagymértékben csökkenthető lenne a fertőzöttség, ha a gabonatarlókon a földtulajdonosok idejében elvégzik a hántást. Emellett a megfelelő növényvédő szerek, gyomirtók használatával, illetve a gondos mechanikai munkákkal is enyhíteni lehetne a problémát — beszélt a védekezés hatékony módszereiről Hárosi Jenő. A földhivatal eddig készített összesítéseiből az is kiderült, hogy tavalyhoz hasonlóan továbbra is Békéscsaba és vonzáskörzete, valamint Gyula és környéke a legproblémásabb.
Szigorodott a növényvédelemről szóló törvény
— A csapadékos és száraz időszak ütemes változása kifejezetten kedvezett a parlagfű növekedésének. Ezért is van szükség, különösen ebben az időszakban a gazdák fokozott gondosságára — hangsúlyozta Hárosi Jenő.
Fontos, a földtulajdonosokat érintő változás még, hogy a közelmúltban szigorodott a növényvédelemről szóló törvény. Jelentősen megemelkedett a kiszabható bírságok összege. Például a két hektár alatti földterületeken a százalékos borítottságtól függően az eddigi 20 ezer forint helyett akár 50 ezer forint bírságot is kiszabhatnak arra, aki nem védekezik a parlagfű ellen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. geb 2008. augusztus 15. 20:55
Hol a gárda?
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









