Nőtt a magukat cigánynak vallók száma
Mik ezek?
XDógi János, a Békés Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta, 2006-hoz képest most többen vallották magukat cigány nemzetiséghez tartozónak.
— Ez különösen annak fényében előrelépés, hogy a félelemkeltés érzékelhetően jelen van — hangsúlyozta. Hozzátette, az augusztusi jelöltállítás felkészülésében a megyei önkormányzat igyekszik segíteni a helyi közösségeket. A tájékoztató fórumsorozat előkészítése elkezdődött, amelybe jogászokat és az esélyek házának munkatársait is bevonják.
Céljuk, hogy a cigány lakosság minél aktívabban vegyen részt a helyi közéletben. Az elnök a kisebbségi törvényben több változást látna indokoltnak. Mint mondta, a törvény által kell megteremteni a feltételeit annak, hogy a nemzetiség azonos jogú partnerként vehessen rész a képviselő-testületek munkájában. Például úgy, hogy a nemzetiségek a szakbizottságokba tagot delegálhassanak.
A jelenlegi ciklusban nyolc Békés megyei településen (Almáskamarás, Békés, Elek, Gyula, Gyomaendrőd, Kétegyháza, Mezőberény, Orosháza) működik német kisebbségi önkormányzat. A kör a következő ciklusban két újabb településsel bővülhet, hiszen Mezőhegyesen és Vésztőn is sikeres volt a magukat német nemzetiségűnek vallók regisztrációja. (A tíz településen összesen 722-en vallották magukat német kisebbséghez tartozónak.)
Jelenleg valamennyi helyen folyik a jelöltek állítása, s ha októberben mind a tíz településen feláll a német kisebbségi önkormányzat, a törvény értelmében a németek megyei önkormányzatot is állíthatnak — tájékoztatott Hack Mária, a Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A német nyelv ápolása és hagyományőrzés mellett távolabbi céljuk, hogy a következő ciklusban Békéscsabán és Lökösházán is alakítsanak önkormányzatot, hiszen ez most sem a létszámon múlott.
Leszkó Malgorzata, Békéscsaba lengyel nemzetiségi önkormányzatának elnöke bízik benne, hogy a lengyel kisebbség ősszel ismét megalakítja a testületet a megyeszékhelyen, s azt sem zárta ki, hogy a megye más településén is kezdeményezőn lépnek fel. Az elnök elmondta, a szerény anyagi lehetőségeikből a mostani ciklusban igyekeztek a legtöbbet kihozni. A jogi segítségnyújtás, a tolmácsolás mellett a lengyel kultúra bemutatásának ezután is kitüntetett figyelmet szentelnek.
Dr. Csicsely Ilona, a szlovákok megyei vezetője lapunknak elmondta, idén kevesebben regisztrálták magukat a névjegyzékbe, mint négy esztendővel korábban.
— Békéscsabán például az egyharmadára csökkent a létszám. Úgy gondolom, ebben a negatív változásban hibás a törvény is, hiszen minden választáskor újra kell regisztrálni. Emellett az elkészült kisebbségi névjegyzék titkos, így pedig elég nehéz megszólítani a szavazókat — sorolta a problémás elemeket dr. Csicsely Ilona. Hozzátette, ugyancsak kedvezőtlenül hatott a regisztrálók számára a Magyarország és északi szomszédunk közötti feszült politikai viszony. Helyi szinten pedig a Magyarok Világszövetsége, valamint a Jobbik által gerjesztett konfliktus járult hozzá az elbizonytalanodáshoz.
— Szerény költségvetésünk várhatóan az elkövetkező években sem ad nagy mozgásteret számunkra. Elsősorban a helyi civil szervezetekkel és önkormányzatokkal szorosra fűzött kapcsolatok ápolása, a helyi hagyományok őrzése lehet a legfontosabb feladat.
Grósz György, a Békés Megyei Román Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta, megyei szinten náluk is csökkent a regisztráltak száma. Ugyanakkor furcsállja, hogy a korábbi 55—60-nal szemben most 116 helyről jeleztek román közösséget az országban.
— Feltűntek olyan települések, különösen Észak-Magyarországon, jelesül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol nem is tudtunk román közösség létezéséről. Véleményem szerint etnobiznisz lehet a háttérben.
Grósz György feladataikról szólva elmondta, a népszokások, a hagyományok gondozása, a nyelvmegőrzés és az iskoláik támogatása mellett az uniós tag Romániával is a jó kapcsolatok kiépítésén fáradoznak. Sajátos eszközeikkel szeretnék a határmentiséghez kapcsolódó projektek számát növelni. Kiemelte, fontos, hogy tevékenységükből kézzel fogható haszna legyen a térségnek.
A teljes cikk a Békés Megyei Hírlap július 30-ai számában olvasható.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön melyik Békés megyei kisebbséghez tartozik?
- Nem tartozom egyikhez sem 68.38%
- Szlovák 12.83%
- Román 2.57%
- Német 4.28%
- Cigány 9.41%
- Egyéb 2.57%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. White Power 2010. július 31. 08:21
Még mi sértjük meg őket?
Azt az öreg békési nénit nem sértette meg az a cigány aki agyonverte egy óriási fakanállal?
Azt a szarvasi boltos nőt nem sértette meg az a cigány aki megkéselte őt?
Először be kellene illeszkedniük és csak azután követelőzni!
Majd ha hasznos tagjai lesznek a társadalomnak akkor elismerem a kommented jogosságát. De addig nem.
(Persze mindezt a roma kisebbségre értettem. Rajtuk kívül az összes többi náció be tudott illeszkedni közénk.) -
18. emöD 69 2010. július 30. 18:31
Kedves hozzászólók!
Merem remélni,hogy azért a sok túlfűtött hozzászólás mellet,látja mindenki a lényeget,ami az,hogy ezer éve békében egymás mellet élünk és remélem még sokáig így lesz!!!
Azon honfitársaink akik nyilatkoztak (és most nem az etno buisness-szesekre gondolok)etnikai hova tartozásukról,azok természetesen először is Magyarok és másodsorban kissebség!
Őket Magyar identitású nemzetiségieket bántjátok legjobban a sértő hangnemü commentekkel.Hiszen ők törvény adta jogukat gyakorolják,és nem tehetnek róla hogy,ez a törvény olyan lukacsos mint a szita!!
Kérdem én mit vétet az a első,másod ill.harmad generációs nemzetiségi aki itt maradva,a nagy világi változások után a déd,ill. nagyszüleitől,szüleitől tanult egy másik nyelvet a Magyaron kívül ill. él egy kissé eltérő kultúrát,vallást a magyartól?????
Hmmmmmmm ugye-ugye!! Két oldala van minden érmének,és én most az érme fényesebb oldalára szerettem volna rámutatni,nem pedíg az (ügyeskedő,csaló,hamisan magát másnak valló) Magyarállampolgárról aki az érme szennyes,fekete felén található!!!Így hát inkább ismerjük meg egymás kultúráját mintsem acsarkodjunk egymással !!!
Üdvözlettel,kívánok mindenkinek kellemes,szép hétvégét!!!! -
17. f.feri 2010. július 30. 16:30
Rendőrt próbált gázolni a cigány: Lelőtték, mint a kutyát. Ahogy kell.
...persze nem Magyarországon, hanem a cigánykérdés kezelésének tekintetében sokkal normálisabb, életrevalóbb Franciaországban.
-
16. Gárda2009 2010. július 30. 16:21
12. pusztaottlaka
Ne kiabálj, megértem igy is, a meg félsz fogd meg a kezem.
Vagy kapcsold ki azt a qrva Caps Loc-ot, ha érted egyáltalán mire gondolok.
Minden poszt teli van szarva a kiabálós kommentjeiddel...
Csak egy fél mondat.
Ezt az örökséget Gyurcsány hagyta ránk és Miután a Führernek , A magyar TÜRKMÉNBASI-nak meg kellet volna szüntetni, vagy legalábbis szigoritani.
Erre ő a 1.5 milliós cigány szavazat reményében, nem tette..
Igen ez a csel is bevált!
-
15. White Power 2010. július 30. 15:18
Ghost ezt nagyon jól megfogalmaztad! :D
Maximálisan egyetértek!
Csodálom is, hogy nem moderálták ki. -
14. Ghost79 2010. július 30. 12:17
"10-es f,feri
de azokat a személyeket hova küldenéd akik cigánynak vallották magukat és tiszta magyarok ,a pénz-ért??????"
Aushwitzba veletek együtt.....
-
13. pusztaottlaka 2010. július 30. 10:41
10-es f,feri
de azokat a személyeket hova küldenéd akik cigánynak vallották magukat és tiszta magyarok ,a pénz-ért??????
erre legyél büszke ilyenek a fajtáid!!!! -
12. pusztaottlaka 2010. július 30. 10:37
9. GYONGYI 0313
FELFOGTAD A FAJTÁD A MAGYAR EMBERKÉK REGISZTRÁLTÁK MAGUKAT CIGÁNYNAK A PÉNZ HASZON SZERZÉS MIATT ELADTÁK A HOVA TARTOZÁSUKAT A HÍRES MAGYARSÁGUKAT EGY PÁR EZER FORINTÉRT -
11. coridoras 2010. július 30. 10:12
Érthető, hogy annak vallják magukat sokan, de ez a rendszer hibája!
Dühítő példa: főiskolai felvételinél több pontot ér az, ha valaki cigány, mint egy középfokú nyelvvizsga.
És még lehetne sorolni.
Végre a többségnek is látni kellene mi folyik itt és nem csak a barátokközit megy a győzikét lesni!
-
10. f.feri 2010. július 30. 08:41
Vissza Indiába mindet!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









