Nemzeti Várprogram: a gyulai várat is fejlesztik

2017. január 11. 17:03 Papp Gábor

A Nemzeti Várprogram kiemelt helyszíneként valósulhat meg a gyulai vár és a Szigeterőd program fejlesztése a fürdővárosban — közölte szerdai sajtótájékoztatóján dr. Görgényi Ernő. Gyula város polgármestere elmondta, a kabinet döntésével megnyílt a lehetőség arra, hogy a helyi turizmus további fejlesztését és Gyula, mint nemzetközi szintű turisztikai célpont fellendítését megalapozó egyedi kormányhatározat szülessen meg.

Mik ezek?

X
A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

— A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat tavaly decemberben jelent meg a Magyar Közlönyben. Ebben a kabinet kifejezte egyetértését a gyulai vár és Szigeterőd kiemelt helyszínként történő fejlesztésével — fogalmazott elöljáróban dr. Görgényi Ernő.

Mint megtudtuk, a kastély és várprogram helyszínei között harminckilenc kastélyt és várat nevesítettek, amelyek közül öt kastélyt és hat várat — a gyulai mellett a diósgyőrit, az egrit, a sopronit, a visegrádit és az esztergomit — soroltak a kiemelt fejlesztési helyszínek körébe. A kormány a határozatában felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával gondoskodjon a megjelölt közel negyven helyszín turisztikai célú, európai uniós forrásból elszámolható fejlesztéseinek megvalósításához szükséges 40 milliárd 416 millió forintos forrás biztosításáról.


— A december 15-i kormányhatározat arra ad felhatalmazást, hogy egyedi kormányhatározat készüljön a gyulai Szigeterőddel kapcsolatban is. Gyula így nem egy lesz a pályázók közül, hanem koordináltan biztosítanak forrásokat a fejlesztéshez — ecsetelte. — A mostani döntéshez kiváló alapot biztosított a gyulai vár, az Almásy-kastély, a Gyulai Várfürdő eredményes és kitűnő működése, valamint a Gyulán eltöltött vendégéjszakák számának jelentős mennyisége, illetve évek óta tartó folyamatos növekedése.

A polgármesteri hivatal adócsoportjának nyilvántartása alapján 2016 első 11 hónapjában összesen 444 ezer 78 vendégéjszaka realizálódott Gyulán, míg 2015-ben összesen 431 ezer 316 vendégéjszakát töltöttek el a turisták a fürdővárosban. A teljes tavalyi adatsor január 15-e, az idegenforgalmi adó bevallása után válik véglegessé.


A Gyulai Várfürdőbe 2016-ban összesen 603 ezer 132 vendég lépett be, míg a megelőző évben 591 ezer 721. A gyulai várban 2016 december 31-ig a látogatók száma 76 ezer 469 volt, amely a 2015 évi összes látogatószámhoz viszonyítva — 67 ezer 891 — 13 százalékos növekedést mutat. A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont működésének első és nem teljes évében kiemelkedő népszerűséggel üzemelt. A felújított kastély tavaly márciusban nyitotta meg kapuit. Az állandó kiállítást 76 ezer 241, a toronykilátót 52 ezer 853, míg az időszaki kiállításokat 47 ezer 108 látogató tekintette meg. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont megnyitása nem csökkentette, hanem éppen tovább növelte a többi kiállítótér látogatottságát.

Dr. Görgényi Ernő kiemelte, az elmúlt évek fejlesztései, az AquaPalota, a családi élményfürdő és az Almásy-kastély gazdaságos működése is bizonyítja, hogy a befektetett közpénzek megtérülő beruházásokat eredményeztek.


— Gyulai és a város környéki emberek számára új munkahelyeket teremtettünk — tette hozzá. — Ezen kívül közvetetten is van munkahelyteremtő hatása a fejlesztéseknek, a turisztikai szolgáltatók is fejlődhettek, több látogató érkezett városunkba.

Tovább erősödhetnek a pozícióik
— A Szigeterőd program hozzásegítheti Gyulát, hogy nemzetközi és hazai szinten is tovább erősítse pozícióit — hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő. A polgármester kiemelte, következő lépésként tervpályázatot írnak ki a Gyulai Várfürdő új versenyuszodájával kapcsolatban.

— A kiíráson induló mérnököktől azt várjuk, hogy olyan koncepciót adjanak le, amelyek az új létesítmény felépítéséhez vezető úton előrelépést jelentenek — folytatta a gondolatot. — Ezt követően a végleges tervek elkészülhetnek. Régi uszoda egyébként a várat körülvett régi mederben fekszik, így a Szigeterőd program kapcsán kulcskérdés, hogy a terület szabaddá váljon.

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Nemzeti Várprogram: a gyulai várat is fejlesztik

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X
Ország, világ, gazdaság

Tudja, pontosan mikor volt az egyik legfontosabb bibliai csata?

Izraeli tudósok már igen. A legkorszerűbb csillagászati eszközök segítségével ugyanis napra, sőt percre pontosan meghatározták a héber törzsek izraeli honfoglalása egyik több mint háromezer évvel ezelőtti csatájának dátumát.

Öt színben pompázik a világ legkülönlegesebb folyója (videó)

A kolumbiai Cano Cristales egyedülálló a világon.

Halloween-maszkokkal akarta megijeszteni az esküdtszéket egy férfi

Fián próbált segíteni, de sikertelenül.

Kutyadetektív keresi az elveszett házi kedvenceket Csehországban

A Psí detektiv (Kutyadetektív) elnevezésű ügynökség kutyákon és macskákon kívül már kenguru és teknős után is kutatott.

Egyedül ültetett egy Central Parknál is nagyobb erdőt ez az indiai férfi

Egyedül ültetett egy Central Parknál is nagyobb erdőt ez az indiai férfi

Jadav Payeng a '70-es évek vége óta óvja minden erejével a természetet.

„Néha mi sem tudjuk, ki kicsoda” – az első női bírópáros a férfi kézi-vb-n

„Néha mi sem tudjuk, ki kicsoda” – az első női bírópáros a férfi kézi-vb-n

A Bonaventura ikrek egyáltalán nem akartak játékvezetők lenni, azóta mégis szinte mindent elértek a pályán.

Képek: beindult a mémgyár, szétszedte a Juventust az internet népe

Az olasz klub vezetősége mostantól vélhetően kétszer is átgondolja a hasonló lépéseket.

Hertha: Mindenbe, amit csinálsz, egy kicsit teszel belőle – Dárdai

A berlini csapat trénere elmondta, több kedvence is van, és elárulta, miből tesz mindenbe egy kicsit.

Férfi kézi-vb: Németország továbbjutott a magyar csoportból

Dujsebajevék megszerezték első győzelmüket • Argentína egy félidő alatt két gólt dobott.

Anglia: Wenger, Mourinho, Klopp, Guardiola – így vásárolnak PL-menedzserek

Valaki többet fizet, mint amennyibe az áru kerül. Van, akinek alig fér a pénz a táskájába.

Palermo: „Az új Cavani láthatatlan, talán meg sem izzadt” – Balogh-kritika

Szigorú olasz vélemény a tavaly nagy dirrel-durral beharangozott magyar csatárról.

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
Megyei Piactér