Nem veszünk semmit, házalók kíméljenek!
Mik ezek?
XHázalók járják a lakótelepet, erőszakos, szemtelen hangon, igazolvány bemutatása nélkül, a rendőrség engedélyére hivatkozva bejáratiajtó-csere ürügyével csengetnek be a lakásokba – hívta fel a figyelmet a szövetkezet vezetése, miután bejelentést kapott a Lencsési lakótelepről.
Utánajártunk, semmiféle rendőrségi felhatalmazásuk nincs ezeknek az embereknek, mint ahogy a szövetkezet támogatását sem élvezik.
– A tulajdonostársak hivatalos döntése nélkül semmilyen felújítási munkát nem végzünk és nem végeztetünk – szögezte le Benedek László. Az ügyvezető igazgató nem véletlenül inti óvatosságra a lakókat. Idén márciusban egy ablaktömítést kínáló cég azzal a mesével beszélt rá megrendelésre, illetve előlegfizetésre több lakót, hogy a munkát a szövetkezettel egyeztetve végzik. Hat- és húszezer forint közötti előleget vettek fel. Az igazgató két olyan lakóról biztosan tud, akinél azóta sem teljesítették az eredetileg áprilisra ígért munkát.
A rendőrség a márciusban tett feljelentést elutasította. Érdeklődésünkre elmondták, a teljesítési határidő lejárta önmagában még nem alapoz meg büntetőjogi felelősséget, de ha sehogyan sem tudnak kapcsolatba lépni a céggel és esélyt sem látnak a teljesítésre, tegyenek újra feljelentést és a rendőrség megvizsgál minden körülményt.
A legjobb természetesen elejét venni ezeknek a kellemetlenségeknek. Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy kiadások előtt érdemes mérlegelni.
Idősebb emberek kérjék ki fiatalabb hozzátartozójuk vagy szomszédjuk tanácsát. Idegeneknek ne nyissanak ajtót, ha pedig kaputelefonon vagy csukott ajtón keresztül kedvezőnek tűnő ajánlatot kapnak, kérjék meg az illetőt, hogy jöjjön vissza később, amikor már nem lesznek egyedül. Az eltelt idő arra is jó, hogy tájékozódjanak, a szakkereskedésekben milyen minőségben és mennyiért kapható az adott termék.
S hogy mit tehetnek azok, akik az előleg befizetése óta mostanra
elveszítették türelmüket?
– Az ilyen esetekben polgári peres úton érvényesíthetik az igényt – mondta dr. Kovács László ügyvéd. Az interneten ingyenesen hozzáférhető a cégkivonat, ebből meg lehet győződni róla, hogy létezik-e a vállalkozás, hol a székhelye s hogy nem áll-e felszámolás alatt. Utóbbi esetben a felszámolóhoz kell benyújtani a követelést. Egyébként egymillió forint alatt, ügyvédi közreműködéssel, közjegyzői rendszeren keresztül kell bonyolítani a folyamatot.
Kovács László maga is óvatosságra int a házalókkal. Megtörtént például, hogy Békésen azzal kínálták az edénykészletet, hogy csak az ötven százalékát kell kifizetni, mert a városháza a másik felét állja. A hazugsággal bizalmat és kedvet ébresztettek a vásárláshoz. A rendőrség csalás miatt indított eljárást, ugyanis az edények értéke jóval alacsonyabb volt, mint amit a lakosoktól kértek.
A teljes cikk a Békés Megyei Hírlap augusztus 4-ei számában olvasható
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön kitiltaná a házalókat a településekről?
- Igen, mert valószínűleg rosszban sántikálnak 56.25%
- Igen, mert a 21. században nincs helye ennek a kereskedelmi formának 29.17%
- Nem, vannak, akik csak így tudnak vásárolni 4.17%
- Nem, mert vállalkozásszabadság van 10.42%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Müszerész 2012. augusztus 7. 16:56
Magyarországon mindent meg/be lehet tiltani, hamarosan erre is lesz törvény.
mi már csak ilyen korlátozottak vagyunk. -
3. kiskemény 2012. augusztus 4. 21:53
mért nem lehet az ilyeneket megtiltani,
-
2. parizer miki 2012. augusztus 4. 13:24
Van máritt mindenféle sunyi alak. Vannak még könyvekkel, képeslapokkal, rákosgyerek adatival visszaélő házalók is, de találkoztam már kés és villa élező "szakemberrel" a hamis prófétákról meg már nem is beszélve. Én már kocsmában is láttam cigányt zoknikkal, késekkel, szíjakkal kereskedni, sőt, még kocsmában könyvet kínálgató krisnással is találkoztam. Az előbbit a kocsmáros vágta ki úgy mint macskáccarni, utóbbit meg olyannyira kinevették a vendégek, hogy szerencsétlen gyerek lesütött fejjel a könnyeivel küszködve hagyta el a helységet. Azt mondom, az erőszakos házalókat egyszerűen orrba kell gyűrni. Ha szemtelenül viselkedik, annak minimum a 10xeresét vissza kell rájuk zúdítani.
-
1. imperialista 2012. augusztus 3. 19:44
Azokat is akik a vallást hirdetik, házról házra.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





