MSZP: a telefonadóval még jobban elzárják Békéscsabát
Mik ezek?
XA Miklós Attila által jegyzett anyag szerint a vagyonvesztés mellett, ezzel a döntéssel újabb kitörési ponttól fosztják meg a várost. Szerinte a város és a helyi vállalkozások helyben megfogalmazott igényeire alapozott oktatás lehetne a munkanélküliség felszámolásának egyik eszköze. A jövőben már ebbe sem lesz beleszólása a helyi közösségeknek - teszi hozzá a közlemény szerzője.
A lehetőségek tovább szűkülnek, sorolja a lapunkhoz is eljuttatott dokumnentum: autóutak vagy autópályák tekintetében eddig sem szerepeltünk a térképen, az új vasúti menetrend még nehezebbé tette a a város megközelíthetőségét. A telekommunikációs adóval a kormány az információs sztrádára is fizető kapukat helyez. Eddig a távközlési és telekommunikációs csatornák voltak azok, amelyeken keresztül Békés megye „megközelíthetősége” nem volt rosszabb, mint az ország más területeié. De a „telefonadóval” ezt az utat is nehezebben járhatóvá teszik.
„Az önkormányzatiság nagykorúvá tesz” – írta Kossuth Lajos több, mint 160 évvel ezelőtt. Ma úgy látjuk, hogy a kormány nem tartja nagykorúnak a polgárait és inkább gyámság alá helyezi őket. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a fővárosból hozzanak egy helyi közösség számára a helyi közösséget egyedül érintő kötelező döntést, ahelyett, hogy a helyi értékeket jobban ismerő és a problémákra nagyobb rálátással bíró önkormányzatok kezében hagynák a döntési jogosítványokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. lucicifer 2012. április 27. 13:01
Szép napot!
Elkeserítően buta gondolat, mikor a múltat feszegetjük.
Valahol ezek a hozzászólók elismerik az elmúlt két év politikai,gazdasági hanyatlásait.
Mi volt időszámításuk előtt, vagy a középkorban senkit nem érdekel, legfeljebb azokat kik a jelenen nem akarnak segíteni.
Jövőnket kell építeni, s ebben a régió részéről Miklós Attilának igaza van.
ÉBRESZTŐ BÉKÉS MEGYE!! -
5. lucicifer 2012. április 27. 13:01
Szép napot!
Elkeserítően buta gondolat, mikor a múltat feszegetjük.
Valahol ezek a hozzászólók elismerik az elmúlt két év politikai,gazdasági hanyatlásait.
Mi volt időszámításuk előtt, vagy a középkorban senkit nem érdekel, legfeljebb azokat kik a jelenen nem akarnak segíteni.
Jövőnket kell építeni, s ebben a régió részéről Miklós Attilának igaza van.
ÉBRESZTŐ BÉKÉS MEGYE!! -
4. Cawington 2012. április 27. 08:10
Annó.., én is ott voltam azon az emlékezetes napon amikor a center elött megigértek mindent! Elgondolkodtam az elmondottakon és körülnéztem tele volt az Andrássy út a jövönk "zálogaival" nyugdíjasokkal hiszen, övék a jövő!
-
3. fefe64 2012. április 26. 23:14
Ott voltam a Center előtt nyakamban a kislányommal, amikor Medgyesi Péter kérdésre megígérte ciklus végére meglesz az autópálya. Sokan hallottuk. Sehol nem látom a mai napig az autópályát!
-
2. nemtoth 2012. április 26. 22:06
Kedves Attila!
Nemtoth vagyok, így nem is ítéltek el.
Önnek nagyon szelektív az emlékezete, vagy még óvodás korú volt, amikor a D209, Molnár etással együtt a Csaba Center előtt a kis piros kabátjában megígérte az M44-t. Utána jött nyóc év regnálás. Mit harapjak, hogy ne fájjon:(
-
1. rózsakvarc 2012. április 26. 19:58
A békéscsabai kórház dolgozóinak halvány elképzelése sincs a a jövőről. Felháborító, hogy csak pletyka szinten sutyorognak dolgokról,(osztályvezetők kirúgása, osztály összevonások) és pont akiket érint, azokat annyira sem veszik ember számba, hogy közöljék velük a várható eseményeket.Nyilván majd május 2.án kész tények elé lesz állítva mindenki.Mintha idióta és szellemi fogyatékos barom lenne mindenki...gusztustalan egy országban élünk....
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Csak az merjen ítélve és kutatva végig emlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





