Mikor jön már a tavasz?
Mik ezek?
XMit mondanak a népi hiedelmek?
Március nem csak Sándor-József-Benedek napjairól híres, hanem egyéb népi jóslatok is párosulnak a hónaphoz. Amennyiben március 10-én fagy, akkor még 40 napig számíthatunk hidegre. De azt is szokták mondani, hogy ha Gergely március 12-én megrázza hófehér szakállát, még sok hóra számíthatunk - tájékoztatta lapunkat Kurunczi Rita, az Időkép.hu meteorológusa.
Március 10-én, azaz szerdán a minimum-hőmérsékletek mindössze -2 és -10°C között alakultak, míg délnyugaton még napközben is csak épphogy fagypont fölé emelkedett a hőmérők higanyszála. Pénteken, azaz Gergely napján pedig elszórtan - de főleg keleten - még előfordulhat havazás, hószállingózás - ezek szerint továbbra is hidegre és havazásra van kilátás(?).
Mit mutat a jelenlegi időjárási helyzet?
Jelenleg a szerda-csütörtöki havazást okozó mediterrán ciklon hátoldali rendszerébe esünk, majd a hétvége időjárását egy magas nyomású öv fogja meghatározni. Változó nedvességtartalmú, ám továbbra is az ilyenkor megszokottnál hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe, azonban már csak egyre kevesebb helyen várható kisebb mennyiségű csapadék.
A jövő hét közepétől enyhébb légtömegek áramlanak majd a térségbe, nem véletlen, hogy a modellek is már egyértelmű melegedést mutatnak, így szerda-csütörtök magasságában jelentősen növekedni fog a nappali felmelegedés mértéke, és pénteken már az átlagosnak megfelelő hőmérsékleteket mutathatnak majd a hőmérők. A jelenlegi számítások szerint délen-délnyugaton ekkor már újra 10 fok fölötti értékeket mérhetünk.
Mi várható a hosszú hétvégén?
Szombaton a gyors felhőátvonulások mellett már több-kevesebb napsütésre számíthatunk, elszórtan záporok, északkeleten hózáporok is kialakulhatnak, de nagy mennyiségű csapadéktól már nem kell tartanunk. A legmelegebb órákban 2-8°C közötti hőmérsékleteket mérhetünk.
Vasárnap a változóan felhős ég mellett alapvetően kellemes időre, több-kevesebb napsütésre készülhetünk, csak az élénk szél ronthat hőérzetünkön. Elszórtan, de főleg északon számíthatunk kisebb hózáporokra, záprorokra, a hőmérők higanyszála 4 és 8°C közé kúszik majd fel.
Hétfőn egy érkező hidegfront hatására az országban többfelé számíthatunk majd záporokra, elvétve hózáporokra, napközben észak felől ugyanis egy újabb csapadékmező éri el országunkat. Több-kevesebb felhő mellett északon 2 és 5°C, míg délebbre 5 és 9 °C közötti hőmérsékletekre készülhetünk. A szabadtéri ünnepségeket a záporok mellett feltehetőleg az időjárás szeles jellege fogja leginkább zavarni, befolyásolni.
Szombaton még csak a középső megyékben és a Kisalföldön, majd vasárnap és hétfőn a nyugati határszél kivételével többfelé kísérhetik erős lökések az élénk, északnyugati irányú szelet, emiatt egyeseknél fejfájás jelentkezhet.
Bár a kokárdás síelés nem ismeretlen 'műfaj' a magyar pályákon, arra azért régen volt példa, hogy a nemzeti ünnepen friss hóban, és ilyen sok pályán lehessen síelni. Ráadásul az elmúlt napokban lehullott friss hónak köszönhetően Eplény, Mátraszentistván és Kékestető mellett olyan pályák is kinyitnak, ahol nincsenek hóágyúk, mint például Bánkút, Dobogókő vagy Nagy Hideg-hegy.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









