Mesterházy: Békésben nehéz dolga lesz az MSZP-nek
Mik ezek?
XPártelnöki minőségében csütörtökön járt először Békés megyében Mesterházy Attila. Az MSZP első embere a helyhatósági választást megelőző kampányról egyeztetett, illetve lakossági fórumot tartott Békéscsabán. Szarvason a szeptemberi időközi választás szocialista jelöltje, Földesi Zoltán mellett képletesen maga is letette a voksát. A Hírlap szerkesztőségébe is ellátogató, majd interjút adó elnököt elsőként arról kérdeztük, a szarvasi időközi választáson milyen esélyeket lát a párt előtt.
— Földesi Zoltán Békésben jól ismert közéleti személyiség, az elmúlt időszakban három cikluson keresztül a szocialista frakció tagja volt. Az országgyűlési munka elvégzéséhez szükséges minden tudása és szakmai tapasztalata megvan. Nem árulok zsákbamacskát, ebben a megyében, különösen Szarvason nehéz dolga lesz a szocialistáknak, hiszen amikor erősebb volt a párt országos támogatottsága, még akkor is sok esetben, többségében vereséggel zártuk a választásokat. Ettől függetlenül látok esélyt a jó eredményre.
— A lapunknak adott márciusi interjúban arról beszélt, új politikai kultúrát szeretne, hogy senki ne mondjon élből nemet a másik kezdeményezéseire. Ennek fényében miképp értékeli az országgyűlés elmúlt két hónapját?
— Bár a Fidesz párbeszédet hirdetett, a parlamentben egyetlen tartalmi módosító indítványunkat sem fogadta el. Olyan mennyiségű törvényt hoztak be és olyan módszerrel, ami sokszor lehetetlenné tette, hogy érdemi véleményt mondjunk. Ettől függetlenül, amit ígértem, tartom: eddig is konstruktívan álltunk nagyon sok törvényi kezdeményezéshez. A jó célkitűzéseket megvalósító törvényekre igent mondtunk, a nemhez pedig mindig odatettük a saját megoldási javaslatunkat.
— Elnökké választása előtt a párt megújulását szorgalmazta. Hol tart ez a folyamat?
— Az országos elnökség megválasztásával a személycserék megtörténtek. Ennél azonban fontosabb a tartalmi és strukturális építkezés, amelynek eredményeként az MSZP egy nemzeti, nyitott, modern, demokratikus és karakteresen baloldali néppárttá válhat. Most a legfontosabb feladat a hitelesség és a bizalom visszaszerzése.
— Gondolom, ez a helyhatósági választások kimenetele szempontjából sem érdektelen.
— Így van. A cél a mozgósítás, s az, hogy újabb és újabb szavazói csoportokat tudjunk megnyerni. Még láthatóan tartanak a mézeshetek, az emberekben él, hogy adjunk egy esélyt a kormánynak, ám vannak olyan választói közösségek, amelyek elgondolkodtak már rajta, hogy azt kapták-e a Fidesz-kormánytól, amit vártak. A kormány az alacsony bérből élők kárára alakítja át az adórendszert, felelőtlen kijelentéseivel gyengítve a forintot, nehéz helyzetbe hozza a hiteleseket és rontja Magyarország nemzetközi presztízsét. Az elmúlt két hónap azonban nemcsak az elmaradt Fidesz-ígéretekkel szembesített, de azt is megmutatta, hogy a parlamentben a kétharmados többség mindenre felhatalmazza a kormánypártot. Kérdés, hogy szabad-e és lehet-e ugyanabba az egy kézbe letenni az önkormányzati hatalmat? Az önkormányzati szektor lehet az a terület, amely egyfajta kontrollt gyakorolhat az aktuális hatalom fölött, s ha kell, stoptáblát állít neki. Bízom benne, hogy az emberekben megvan erre az igény, mert a Fidesz az elmúlt két hónapos kormányzati gyakorlatával igencsak rászolgált erre a korlátra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. soder2 2010. július 30. 14:41
Az önkormányzati választások előtt Békés megyében is ráférne az elszámpltatás néhány polármesterre. Azután gondolkodjanak a szavazó polgárok, hogy kire voksoljanak.
-
3. Plútó13 2010. július 30. 11:27
Ha nem beszéltek az emberekkel, akkor nem tudják mi van. És bizony sok mindent elszúrtatok, azt javítani kellett volna! Addig még a képviselők csak a saját zsebüket tömik , rólunk elfelejtkeznek, ne várjátok hogy mi gondoljunk rátok! Még van időtök, helyi szinten még tudtok lépni, de ne csak saját érdeketekben! nekünk azt mondjátok ne panaszkodjunk, cselekedjünk! Ez rátok is érvényes és több a lehetőségetek!
-
2. pusztaottlaka 2010. július 30. 10:45
AZ LEHET HOGY NEHÉZ DOLGUK LESZ EGYESEKNEK DE SOK HELYEN NEM A PÁRT HOVA TARTOZÁST NÉZIK A VÁLASZTÓK HANEM AZ EMBERT AKI INDUL!!!!
-
1. nemtoth 2010. július 30. 09:52
Attila, Attila, még most is hazudsz!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









