Matek nélkül szebb lenne az élet?
Mik ezek?
XÖsszesen 3906 szülő válaszolt a varazsbetu.hu kérdéseire. Közülük a legtöbben, a válaszadók majd' egynegyede (24 százalék) a matematikát választották a legutáltabb tantárgynak. A gyerekek körében is ugyancsak ez a tantárgy lett az abszolút győztes, a diákok 39 százaléka el tudná képzelni életét matek nélkül. A további dobogós helyekért a szülők között a fizika és a kémia küzd. A diákok között a magyar nyelv és irodalom szerezte meg a második helyet, de a dobogóra felfért még az idegen nyelv is.
A szülők szerint gyermekük matematikai problémáit elsősorban az oktatási rendszer okozza, mégpedig, hogy a tanítás során nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket (69 százalék). A pedagógusok szakmai felkészültségét minden második szülő (51 százalék) alacsonynak tartja, legtöbbjük elsősorban a játékos, izgalmas tanítási módszereket hiányolja. Persze lapunk rögtönzött vizsgálódása szerint bőséggel akad erre ellenpélda erre a kijelentésre.
Az orosházi Kovács Attila alsós kisdiák a tanév első tanítási napján boldogan ment haza, mert ő lett az idei év első számkirálya matematika órán. A helyi Székács József iskola negyedikesei naponta „követelik” tanítójuktól a játékos fejben számolást.
— Élmény nekem és a gyerekeknek egyaránt egy-egy óra. Igaz, igénylik a folyamatos foglalkoztatást, amibe rengeteg játékos feladatmegoldást csempészek. Büszkén viseli a számkirály az órán a koronát, örömmel viszi haza az ajándék plüss állatkát — sorolta a kisdiákok tanítója. A gyerekek drukkolnak egymásnak, örülnek diáktársaik sikerének. Idén is várják a 100. matematika órát, ahol ők készülnek feladatokkal és taníthatják a felnőtteket.
Az orosházi középiskolás diáklány, Szabó Bernadett édesanyja elmondta, gyermekének mindig okozott nehézséget a matematika, mert érdeklődése inkább a humán tárgyak iránt erősebb. Otthon már nem tudnak segíteni neki, a barátok egymást korrepetálják. A nehézségek ellenére nem tekint lánya gyűlölt tantárgyként a matekra, mert olyan pedagógus tanítja, akinek a kedvéért szívesen várja az órákat.
A varazsbetu.hu kutatása egy érdekes részletet is feltárt. Eszerint az iskolában a matematikával hadilábon álló szülők gyermekei majdnem háromszor akkora valószínűséggel lesznek rossz matekosok, mint a jó matekos felmenőkkel rendelkezők csemetéi.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön milyen matekos volt az iskolában?
- Mindig is imádtam a matematikát 31.82%
- Nem szerettem, de jó jegyeim voltak 13.64%
- Közepes voltam 29.55%
- Gyűlöltem és bukdácsoltam 25%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. ..MZ/Y.. 2013. május 11. 17:45
A matematika azért nehéz, mert kevesen tudnak gondolkodni. A gondolkodás ugyanis problémamegoldást jelent. Az, hogy mikor + hol született Ady Endre, engem személy szerint a szakközépben sem érdekelt, most meg hidegen hagy teljesen. Nem is tudom. A Thalesz-tételt viszont igen. Ha kell, be is bizonyítom. Már megmondta Szent-Györgyi Albert is, hogy lexikális tudással teletömni valakinek a fejét, nem jó dolog.
Először tessék megtanulni a matematikát min. 4-esre, assztán gyühet a többi! A matematika ugyanis bárki számára megtanulható, a problémamegoldó képesség fejleszthető. Persze ehhez szorgalom kell... -
4. Gárda2009 2011. november 25. 17:32
Vannak kivételek akik erősítik a szabályt, ez mára már bizonyosságot szerzett.
pl. minisztériumunk emberei, miniszterek sőt maga a kormányfő a számolás tudományának nehézségeivel küzd.
meg is látszik a magyar gazdaságon. -
3. lauandi 2011. szeptember 12. 13:24
Nagyon sokan azért nem szeretik a matematikát, mert azt nem lehet bemagolni vagy kipuskázni. A matek logikán alapszik. És a logikát jó néhány humán tárgynál alkalmazni lehet. Szerintem is szükség van a matematikára.
-
2. Adani 2011. szeptember 12. 08:05
Matekra szükség van ,de nem mindegy milyen és mennyi tudásra. Az igaz, hogy egy bölcsésznek ,vagy mondjuk történésznek ,szakácsnak stb. épp elég ha az alapokat, tudja, tudjon összeadni, kivonni, osztani ,szorozni, százalékot számítani, elsőfokú egyneleteketm egoldani ,négyzetre emelni stb. De pl. miért kéne tudnia a szögfüggvényeke,t vektoralgebrát, deriválást, integrálást stb. Úgyse veszi hasznát soha, ezeket úgyis csak az használja, aki ilyen irányban megy tovább. Szerintem kb. az általános iskolai tananyag az, amit mindenkinek tudni kéne matekből, az kb. egy minimumszint, ezeket még a mindennapi életben is lehet hasznosítani, amolyan bármikor jól jöhet kategória. A többi már nem, hiszen sok szakma van, ahol egyszerűen nincs többre szükség, nem is kéne erőltetni bizonyos szinten túl, pl. szakmunkásképzőben, bizonyos szakma tanulásánál.
-
1. Béla\'bá 2011. szeptember 11. 23:40
Az irodalmárok és a honi újságírók azt hiszik, hogy az élethez nem kell a matematika. Számukra sikk, ha valaki nem tudja a matekot. Pedig a humán és a reál tantárgyak ugyan azon az alapon épülnek fel. A humán tantárgyak a nyelvi törvényszerűségeket alkalmazzák, pl a betű helyett nem lehet b, vagy j helyett ly, de egy vers felépítése rímelését is törvények írják elő. Azt hiszi valaki, hogy a matekban, fizikában, kémiában és biológiában nem így van? Aki tudja alkalmazni a humán tantárgyak törvényszerűségeit az tudja alkalmazni a reál tantárgyakét is. Aki mást állít az 8.-ig nem tanult semmit!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





