Lőttek a sportlövőknek?
Mik ezek?
XTavaly novemberben a pécsi egyetem hallgatója egy csoporttársát lelőtte, többeket pedig súlyosan megsebesített, engedéllyel tartott pisztolyával. A férfi egy lövészklub tagja volt. Idén februárban egy budapesti egyetemistát vettek őrizetbe, miután kiderült: több ember meggyilkolását tervezte. A fiatalember lakásán egy sportlövői engedéllyel tartott maroklőfegyvert találtak. Az esetek miatt szigorodnak a szabályok, ezután pszichológiai alkalmassági vizsgálat, a sportlövőknél pedig még három év igazolt tagság kell a saját lőfegyverhez.
— Tönkretették a sportágat — kommentálta a változásokat Kovács Tibor, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára. Szervezetük tavaly év elején javasolta a szaktárcának, hogy vezessék be a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot, akkor azonban Kovács Tibor szerint választ sem kaptak felvetésükre. Most attól tartanak, senki sem jelentkezik majd a lövészklubokba, pedig az egyik legrégebbi sportágról van szó, Európa-, világ- és olimpiai bajnokokkal.
Pszichológiai vizsgálaton a vadászoknak és az önvédelmi fegyvert tartóknak is át kell esniük. — A változások még nem jelentek meg a közlönyben, így a részletekről nem tudok beszélni — mondta el Zuberecz Tibor. Békés megye fővadásza ugyanakkor elfogadhatónak tartja, hogy az első fegyver megszerzésénél pszichológiai alkalmassági vizsgálaton essenek át a leendő vadászok.
Békés megyében a rendőrség nyilvántartása szerint 4607-en birtokolnak 9250 lőfegyvert.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. vbki55 2010. március 12. 11:03
Van az embereknek egy olyan tulajdoságuk, hogy az eszközöket a tulajdonságuknak megfelelően használják. Ha az lőfegyver akkor lőni akarnak vele. Csak az nem mindegy, kire, mire, mikor.
Aki ezeket nem tudja letisztázni magában azokat kell kiszűrni. Ne kerülhessen legálisan kezébe ilyen eszköz. Vegyenek részt szabályosan vadászaton, lőversenyen.
Nem kell síratni a magyar lőverseny sportot. Hisz csak az oda nem valókat gyomlálják ki. Nekik is érdekük, hogy normális versenyzőik legyenek. -
6. bimbirimbi 2010. március 12. 10:47
Jelenczki István: Háború a Nemzet ellen.
Láttam ,többször is.Ajánlom!
Fegyver: A fegyver nem öl embert,csak ember teszi ezt!
Ha egy idióta pl a vasúti sínre tesz valamit a gyorsvonat elé akkor az is vezethet tömeggyilkossághoz!
A fegyverektől a kommunista politika retteg betegesen 1956 óta.
Ez olyan,mint a jövedéki tiltás!
Ha nincs legalizálva akkor terjed feketén.
Ha valaki lőfegyverhez akar jutni akkor az hozzá is jut.Akkor tegye ezt legálisan,ellenőrzötten. Egyébként az országgyűlési képviselők alanyi jogon juthatnak fegyverhez ha akarnak.Pedig hány őrült van közöttük!
-
5. kuplung 2010. március 12. 01:09
Nem véletlenül történik ez,ez egy tervezett rendőrállam kialakításának első alapköve,lefogadnám nemsokára Amerikában is betiltják a fegyvertartást.
-
4. Caligula 2010. március 11. 22:00
Még Rákosi vagy Haynau idejében sem volt ilyen szigorú a fegyvertartás.
Persze most demokrácia van. Teljesen érthetö!
Ha holnap minden sportlövö visszaadja a fegyverét, biztonságosabb lesz Magyarország?
Nem valószínü. Hiszen korrupt rendörök is fegyvert árulnak. Ismert a móri példa.
Köztudott minden nagyobb piacon kapható illegális fegyver.
Inkább ezzel a problémával kellene foglalkozni! -
3. vbki55 2010. március 11. 20:34
Jogos ez a kötelezettség. Ha evvel akár csak egy ember életet is meglehet menteni, már megérte. A fegyver nem játék, nem gyogyósok kezébe való. Valószínű, hogy most is csak azok sírnak, akik nem vinnék át a lécet.
-
2. nem agymosott 2010. március 11. 18:24
Ajánlom mindenki figyelmébe Jelenczki István Háború a Nemzet ellen című négy részes dokumentum filmjét.Tisztán tényekből építkező sorozat.Keressétek!!
-
1. csutka111 2010. március 11. 17:56
Ezzel az indokkal az ország teljes cselekvőképes lakosságát el kelleni küldeni pszichológiai vizsgálatra, ugyanis az 5 cm-nél nagyobb tárgyak zöme alkalmas a gyilkolásra /nem sorolom fel a tárgyakat, mert reggelig tartana/.
De hát tilcsuk be országban ez a megoldás.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Virágos Békés 2010 szavazás | Küldje be kedvenc lecsóreceptjét | Bűnesetek | Parasztparkoló | Gasztrotúra | Pályaválasztás | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Belvon Attila | Dancsó József | Domokos László | Erdős Norbert | Fetser János | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Mátéfi Eszter | Molnár László | Nagy Béla | Németh Béla | Pengő Erzsébet | Perjési Klára | Tóth Imre | Tóth Károly | Vantara Gyula | Varga Zoltán | Virág Zsuzsánna
Napi horoszkóp
-
Határozottan intézi ügyeit. Megérzései jók, ezáltal sikerre viszi dolgait. Megjelenésével, stílusával hódít. Csodálatra számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



