Lejárt a határidő, kezdődik a parlagfűcsata
Mik ezek?
XElkezdik a parlagfűvel fertőzött területek feltérképezését a földhivatal munkatársai Békés megyében. Tavalyi ellenőrzéseik során kevesebb parlagfűfoltot találtak, mint 2008-ban.
— Összesen 541 foltot rögzítettünk a július elejétől októberig tartó helyszíni szemlék során. Ez mintegy kétszázötvennel kevesebb, mint tavalyelőtt, akkor 392 hektár fertőzött területet találtunk, tavaly 348 hektárt — beszélt vizsgálataikról Hárosi Jenő, a Békés Megyei Földhivatal földügyi osztályvezetője. Elmondta, jellemzően a napraforgótáblákban és a tarlóterületeken leltek parlagfűre.
— Júliusban még kedvezőnek tűnt a térségi helyzet, augusztus közepén azonban robbant a pollenbomba. Az ellenőrzések második fázisában, amikor a kalászosok betakarítása után maradt tarlóterületeket vizsgáltuk, születtek a legrosszabb eredmények. Ezért is hangsúlyozzuk minden évben, hogy fontos elvégezni a tarlóhántást, amellyel szinte teljesen kiirtható az allergén gyom — mondta Hárosi Jenő. Hozzátette, a parlagfűfertőzések több mint felét (52 százalékát) a tarlóterületeken rögzítették.
A földhivatal összesítéséből az is kiderült, hogy tavaly a megye keleti része volt a legproblémásabb. A legtöbb foltra Okányban, a legnagyobbra, egy 40 hektáros összefüggő gyomszőnyegre pedig egy Gyula melletti földrészleten bukkantak.
— Az elmúlt hetek szokatlanul csapadékos időjárása jelentős gondot okozott a gazdálkodóknak, víz alá kerültek a termények, s azok a területek is, melyeken a parlagfű irtására lenne szükség — mondta Balogh Lajos. A Kisgazda Polgári Egyesület gyulai elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy hiába áll szándékukban a termelőknek eleget tenni törvényi kötelezettségüknek, a gépekkel nem lehet rámenni a belvízzel feláztatott földekre. Ebben a helyzetben az ellenőrzést és büntetést kiszabó hivataltól türelmet és méltányosságot várnának az érintettek, hiszen a kaszálással több hetet késhetnek.
— Természetesen az ellenőrzésekkor figyelembe vesszük a jelenlegi állapotot. Ha belvízzel elöntött parlagfüves területet találunk, akkor rögzítjük ugyan a földrészlet koordinátáit, de nem szabnak ki bírságot — hangsúlyozta Bak Péter a Békés Megyei Földhivatal vezetője. Hozzátette, néhány hét elteltével visszamennek, ellenőrzik, eleget tettek-e az érintett földtulajdonosok kötelezettségüknek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









