Kitelepítettek és befogadók találkoztak Mezőberényben
Mik ezek?
XKisari Miklósné, a rendezvény főszervezője elmondta, 59 évvel ezelőtt — az írásos források szerint — 251 családot, több mint kilencszáz embert telepítettek ki Budapestről Mezőberénybe. — Ez a szám azonban valószínűleg lényegesen magasabb volt, hiszen rengeteg visszajelzést kaptunk olyan ide költöztetett emberektől, akik nem szerepelnek a nyilvántartásokban — hangsúlyozta Kisari Miklósné.
A földönfutóvá tett emberek a hivatalos indoklás szerint sértették a közrendet és közbiztonságot, a mondvacsinált okok mögött azonban más állt. A rezsim kiszolgálóinak szükségük volt a kitelepítettek fővárosi lakásaira. A kommunista vezetés az otthonuktól megfosztott családokat szintén kisemmizett vidéki „kulákoknál” szállásolta el, abban bízva, hogy a két réteg egymásnak ugrik és „átharapja egymás torkát”. A számításuk azonban nem vált be, szegénység és megaláztatás ellenére a két hányattatott sorsú csoport megtalálta a közös hangot.
A szombati mezőberényi rendezvényre huszonhét olyan személyiség látogatott el, aki átélte a kitelepítés szörnyűségeit, s persze ott voltak az őket emberséggel fogadó családok képviselői is.
— Köteteket lehetne teleírni az 1951-ben történtekről, s sorsukat méltósággal viselő emberekről, miközben a történelemkönyvek igen szűkszavúan számolnak be az eseményekről. Ez is az egyik oka, amiért közel másfél évi munkával megszerveztük a szombati programot — hangsúlyozta a főszervező.
Az eseményre az érintetteken kívül szép számú érdeklődő látogatott el, akik meghallgathatták dr. Hantó Zsuzsa történész előadását az 1950-es évek törvénysértéseiről és dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatójának értekezését arról, hogy hova is érkeztek a kitelepítettek, s hogy milyen volt Mezőberény a '40-es, '50-es években.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









