Kengurulesen Gyulán: beszállnak az állatkert szakemberei is
Mik ezek?
X— Úgy egy hete bukkant fel először a kistermetű kenguru ezen az erdős területen, ami mellett az út is elvezet. Én is többször láttam, le is fényképeztem a telefonommal. Biztos emberek közeléből szökött el, mert nagyon barátságos. Előfordul, hogy egészen közel állt hozzám, s érdeklődően figyelt, amikor szóltam hozzá, aztán sarkon fordult és eltünt a bokrok között — mesélte élményeit Juhász Péter Gyula határában, a Csabai út közelében lévő fás-bokros terület mellett.
A közelben élő és gazdálkodó féfitől azt is megtudtuk, hogy erre őzek, nyulak, fácánok élnek békességben, vélhetően a kenguru is jól érezte magát mindaddig, míg a média fel nem kapta a témát, s azóta újágírók hada járja a területet felverve a vadakat is. Juhász Péter attól tart, hogy a megriadt állat már elmenekült innen, illetve a közeli, forgalmas úton veszélybe kerülhet, könnyen elgázolhatják.
Hasonlóan vélekedik Vad György, gyulai gyepmester is, aki hétfő óta naponta többször is kijár ide, hogy nyomára bukkanjon a szökevénynek, s megkísérelje befogni. Eddig többször is találkozott vele, de kedd délután óta senki sem látta az állatot. Igen valószínű, hogy az eddig csendes erdőt felverték a szenzációra éhes emberek, s ez tartja távol a barnás bundájú szökevényt, akiból pár nap leforgása alatt valóságos médiasztár lett.
— A kenguru az összes szemtanú szerint jó állapotban van, egészséges, sérülésnek nyoma sincs rajta, de mindenképpen be kell fogni, s a számára is biztonságos helyen kell elhelyezni — mondta el érdeklődésünkre Bányai György, a Gyulai Közüzemi Kft. üzemvezető-helyettese. Mint megtudtuk, a városnak felajánlotta segítségét egy állatvédő liga, s a Fővárosi Állat- és Növénykert is. A szakemberek még ezen a héten Gyulára érkeznek, hogy bekapcsolódjanak az erszényes felkutatásába.
— A veszélyes és egzotikus állatok tartásáról jogszabály rendelkezik, ami kimondja, hogy erről bejelentést kell tenni az illetékes önkormányzat jegyzőjének. Gyulán az elmúlt időszakban egy lakos strucc tartását vettük nyilvántartásba, de ma már ez sem aktuális — mondta el érdeklődésünkre dr. Varga Erzsébet. A gyulai önkormányzat igazgatási osztályának vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy jelenleg a városban egy háznál tartanak kengurukat, de ezek jóval kisebbek a most keresett állatnál, nem olyan fajtájúak, s nem is hiányzik közülük egy sem. Az egzotikus állatokról az önkormányzatnak kell nyilvántartást vezetni, de a további feladatok a hatósági állatorvos illetékességébe tartoznak — mondta el az osztályvezető.
A Gyulán kóborló erszényes nem jelent veszélyt a környezetére, hiszen növényevő, sokkal inkább ő kerülhet bajba, ha kóbor kutyákkal, rossz szándékú emberekkel találkozik. Ezért a helyiek folytatják a keresését, s remélhetően mielőbb sikerül biztonságos helyre szállítani.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Előrelátó 2012. január 26. 13:57
A gyulaiak piárfogása, szerzünk egy kengurut, elengedjük egy pár napra, és már idecsődül az egész országos média. Ügyes. Jobb mint a karácsonyfa kocsikáztatás a határontúlra, vagy betlehem úsztatása Körösön.
-
3. Bassoon5 2012. január 26. 11:40
A cikk elején említve van,hogy le lett fényképezve!Ha tényleg így van,akkor miért nem rakták fel ide azokat a képeket?Mert így elég hihetetlennek tűnik a sztori....
-
2. 536939 2012. január 25. 18:55
Vagy átlövik a kengurut, mert az helyi népszokás.
-
1. nádasi 2012. január 25. 18:42
Ha a cikkben említett állatvédelmi szakemberek Gyulára jönnek, remélem a nyíllal átlőtt kacsát is kimentik és kezelik, ugyanúgy, mint az erszényest is.
Írjanak majd a sikeres mentési hírekről is!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





