Katonai gyakorlat az afganisztáni Békéssámsonon

Mik ezek?
XÁllig felfegyverzett katonák lepték el Békéssámsont szerda reggel. A lakosság jól reagált, mit sem törődve a polgármesteri hivatal előtt ácsorgó fegyveresekkel, hangoskodókkal, ki-besétált a hivatalba, mert ügyeik intézése mindennél fontosabb volt.
Közben, mint megtudtuk, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) 12. váltás katonáinak felkészítése történik több ütemben, ennek keretében — ha csak néhány órára is — Békéssámson egy afganisztáni településsé változott az egyenruhások számára.
A felfegyverzett katonák látványa azonban nem zavarta meg a polgármester hivatalába érkező helyieket, akik zavartalanul intézték ügyeiket. Igaz, a hadúr (néhány órára vált afgán települési vezetővé a polgármester), az afgán viseletbe öltözött Barna Jánosné, ezúttal nem a békéssámsoniakat, hanem — a szituációs feladatnak megfelelően — az idegen országból jött, magyar katonák parancsnokát fogadta. Érkezése előtt a „rezidenciát” robbanóanyagot kereső kutya is átvizsgálta.
A sajtó képviselői is részt vehettek a tárgyalástechnikai gyakorlaton, ahol a hadúrról kiderült, nem kedveli a tisztátalan állatot, a kutyát. Hídpénzt szed a helyiektől, sajátosan értelmezi a helyi törvényeket.
A tárgyalás ideje alatt páncéltörőkkel, nehézfegyverekkel felszerelt, nem hivatalos civil erők jelentek meg a környéken, erőt demonstrálva, anarchiát keltve.
Riportunk a Békés Megyei Hírlap december 1-jei számában olvasható.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. mr.Cara 2011. december 1. 09:30
Ez a trendy ? Az összes szerv ilyen bohóckodás szinten reked ? Szóval szev marad... :) Ez túlórában vagy rendes munkaidőben játszogatják, adófizetői pénzen ?
-
1. Norm... 2011. december 1. 07:27
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Téli fogások savanyú káposztával
Hihetetlenül egészséges, olcsón és mindenhol beszerezhető, leves, saláta és gazdag egytálétel is készülhet belőle. Persze magában elcsipegetni sem utolsó, de érdemes e remek alapanyagot sokszor variálni!









