Információs napokat szerveznek a civileknek
Mik ezek?
XEnnek kapcsán a békéscsabai Ibsen-házban székelő Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete partnerségben több helyi szervezettel, intézménnyel, önkormányzattal információs napokat szervez három helyszínen, később, az igények alapján pedig a megye további településein.
— A megyében csaknem 2200 civil szervezet működik, szinte valamennyi működését, tevékenységét érinti az új jogszabály. Megyei civil szolgáltatóként fő feladatunk az érintettek tájékoztatása. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy segítjük a törvény megismerését. Január 18-án Sarkad, 27-én Vésztő és 30-án pedig Békéscsaba a program helyszíne — tudtuk meg Pocsajiné Fábián Magdolnától. Az egyesület titkára lapunknak elmondta, a friss információk megismerése mindenki számára elsődleges fontosságú.
— Változott többek között a civil szervezetek közhasznúsági besorolása, új szempontrendszer lépett életbe. A pályázatokat kiíró és elbíráló Nemzeti Civil Alapprogramot felváltotta a Nemzeti Együttműködési Alap. Utóbbi szervezet szakmai kollégiumai a közeljövőben állnak fel az eddigi regionális rendszer helyett, a szakirány elvét követve. Szintén átalakult a civil szervezetek nyilvántartásának rendszere és a bejegyzések szabályai is — emelte ki a legfontosabb változásokat a titkár.
Pocsajiné Fábián Magdolna felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az egyesületük segít eligazodni az új jogszabályban, ugyanakkor érdemes minden érintettnek megismernie az új törvényt. Hasznos segítség lehet, a www.nonprofit.hu oldal, ahol a törvény teljes szövege és a hozzá kapcsolódó új rendeletek is megtalálhatók.
A megyei rendezvényekről az egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









