Igazi családi program volt a Vízfesztivál
Mik ezek?
XSzinte egy gombostűt sem lehetett leejteni a II. Vízfesztivál vasárnapi megnyitóján, miközben még a csillárról is vízcseppek, illetve egészen pontosan vízcseppformájú ismeretterjesztő transzparensek lógtak az eseménynek helyet adó békéscsabai Körösök Völgye Látogatóközpontban.
A főszervező Békés Megyei Vízművek Zrt. és partnerei, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és lapunk, a Békés Megyei Hírlap kettős céllal hívta életre az évről évre láthatóan egyre népszerűbb rendezvényt.
A szervezők a Víz világnapja alkalmából egy olyan hamisítatlan családi programot hoztak tető alá, amely egyszerre szolgál kellemes időtöltésül a kicsiknek és a nagyoknak, valamint egyidejűleg segíti a játékos ismeretterjesztést. A gyerekek ennek megfelelően számos állomáshelyen tesztelhették az éltető nedűvel kapcsolatos tudásukat.
Egyebek mellett kismérnökképzésen vehettek részt, megtudhatták, hogy miről is szól a csatornaillemtan, betekinthettek a laboratóriumi munkába, a kamerás kocsi és a szennyvíztisztító autó tevékenységébe. Ha pedig a nekik feltett kérdésekre jó választ adtak, a kiadott feladatot jól oldották meg, vízcseppeket kaptak jutalmul. A pontokat pedig később értékes nyereményekre válthatták be. Ám nem csak ők, hanem a fesztivál apropóján korábban kiírt négy pályázat legjobbjai, különdíjasai, a leggyorsabb húsz nevező és szinte minden látogató értékes ajándékokkal térhetett haza.
— A víz az egyik legfontosabb környezeti elem, amely részt vesz életünkben, s mégis milyen furcsa, hogy erre a kincsre éppen az ember jelenti a legnagyobb veszélyt — hangsúlyozta a rajz, az óriásplakát-tervezés és a prezentációs verseny díjátadó ünnepsége előtti köszöntőjében dr. Csák Gyula. A Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a fesztivál egyik célja, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban megismerjék a víz értékét, s később a jó gazda gondosságával bánjanak vele.
Nánási János, a Békés Megyei Hírlap és lapunk kiadóigazgató-főszerkesztője beszédében ugyancsak az ismeretterjesztés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte emellett, hogy a Hírlap minden, az emberek életében fontos szerepet játszó kérdéssel foglalkozni kíván, s az azokkal kapcsolatos rendezvények mellé áll.
Vantara Gyula, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület elnöke, Békéscsaba polgármestere az ivó- és természetes vizekkel kapcsolatos felelőségről szólt, majd kiemelte: a rajzokon, plakátterveken és prezentációkban számos értékes gondolattal találkozott.
A megnyitó után folytatódott a játékkavalkád, amelyre délután is szép számú érdeklődő látogatott el. Ekkor léptek a Hevesi Imre elnök vezette zsűri elé a dalverseny döntősei is, akik — hogy a népszerű előadóművészt idézzük — elképesztően jó produkciókkal rukkoltak elő.
Hevesi Imre nem sokkal később a Zűrzavar zenekar kíséretében maga is színpadra állt, hogy népszerű gyermekdalokkal szórakoztassa a közönséget. Még a délelőtt folyamán a gyulai Emergency Dance School színvonalas bemutatóját is megtekinthették az érdeklődők, de ezen kívül játszó- és alkotóház, búvárbemutató, kajakozás az Élővíz-csatornán és tombolasorsolás színesítette a napot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Szavazás eredmény
Ön mivel oltja a szomját leginkább?
- Csapvízzel 42.39%
- Ásványvízzel 45.7%
- Gyümölcslével 3.98%
- Szénsavas üdítőitalokkal 7.95%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









