Harminc százalékkal emelkedett a parlagfű büntetési tétele
Mik ezek?
XAz egy hektár alatti földterületeken, a százalékos borítottságtól függően, az eddigi 20 ezer forint helyett akár 50 ezer forint bírságot is kiszabhatnak arra, aki nem védekezik a parlagfű ellen — áll a növényvédelemről szóló törvény módosításában. A büntetések összege az idei évtől átlagosan harminc százalékkal emelkedett.
— A csapadékos és száraz időszak jelenlegi ütemes változása kifejezetten kedvez a parlagfű növekedésének. Így a korábbi tapasztalatokkal ellentétben még az is előfordulhat, hogy augusztus közepe helyett néhány héttel korábban kezdődik a növények virágzása, pollenszórása — tájékoztatott a jelenlegi helyzetről Bak Péter.
A Békés Megyei Földhivatal vezetője elmondta, nagymértékben csökkenthető lenne a fertőzött területek nagysága, ha a gabonatarlókon a földtulajdonosok idejében elvégzik a hántást. Emellett a megfelelő növényvédő szerek, gyomirtók használatával, illetve a gondos mechanikai munkákkal is enyhíteni lehetne a problémát.
— Tavaly a napraforgóban, illetve a kukoricában kevesebb parlagfűfoltot találtunk. Az egyéb növénykultúrákban, különösen a hüvelyeseknél viszont többet. A megye északi felén, Dévaványa és Szeghalom környékén a kedvezőtlen körülmények miatt enyhén fertőzöttek a földek.
A déli részeken, Battonya és Mezőhegyes térségében viszont a gazdák gondossága akadályozza a terjedést. Problémás a megyeszékhely és vonzáskörzete, valamint a Sarkad, Zsadány, Mezőgyán háromszög — ismertette a tavalyi eredményeket Bak Péter. A földhivatal már két hónappal ezelőtt megkezdte fokozott tájékoztatási kampányát. Ügyfeleik leveléhez szórólapot mellékelnek, melyben a védekezés fontosságára hívják fel a figyelmet.
Kampány Csanádapácán
A tótkomlósiak tavaly jeleskedtek, az idén a csanádapácai önkormányzat csatlakozott az ÁNTSZ Orosházi, Szarvasi Kistérségi Intézetének a parlagfűgyűjtő akciójához. Az intézet mától 150 ezer forinttal támogatja a programot. Ekkor tájékozódhat a lakosság arról, milyen kártékony ez a gyom és milyen szabályai vannak a gyűjtésnek. Fodor József polgármester elmondta, a mozgósításnak az is lendületet adhat, hogy hat fűnyírót sorsolnak ki a legtöbb töves parlagfüvet gyűjtő között. A csütörtökig tartó kampányban várhatóan a gyerekek a felderítésben, a felnőttek pedig a gyűjtésben jeleskednek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. na ugye 2008. június 24. 14:52
Látjátok, ugye hogy kell a gárda, hívni kell Csanádapácára, majd azok kiírtják amit ki kell.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









