Gyurcsány: „addig jó, amíg a neonácik tüntetnek ellenünk”
Mik ezek?
XA jobboldali párt és a Új Magyar Gárda Mozgalom Békés megyei Gróf Tisza István Századának tagjai, illetve szimpatizánsai tüntetéssel fogadták a korábbi kormányfőt.
A „Gyurcsány takarodj!” és a „Hazaáruló” rigmus többször is felhangzott, míg a transzparenseken ott szerepelt a „DK — Diplomát kereső” felirat is. A demonstrálók egy kordon mögött gyülekeztek, így verbális összecsapás alakult ki a két tábor között.
A degenerált kommunistára az egyik DK szimpatizáns nő például, az „aki mondja másra” kezdetű gyermekmondókával válaszolt. A járókelők egy részének fogalma sem volt, hogy mi zajlik. Egy asszony például arról érdeklődött, hogy milyen baleset okoz ekkora felfordulást.
A Demokratikus Koalíció földszinti fórumán Gyurcsány Ferenc neofasisztáknak és neonáciknak nevezte a demonstrálókat, s úgy fogalmazott: addig jó, „amíg ők tüntetnek ellenük, demokraták ellen”. Tragikus folyamatnak bélyegezte, hogy fiatalok és üzletemberek hagyják el az itthon és külföldön egyaránt leírt országot a véleménye szerint nehéz, kiszámíthatatlan, illetve kegyetlen helyzet miatt. A volt miniszterelnök később több szempontból is bírálta Orbán Viktort jelenlegi kormányfőt.
Egy emelettel feljebb a fórumukat megelőző sajtótájékoztatón Z. Kárpát Dániel, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője szégyentelinek minősítette Gyurcsány Ferenc szereplését, illetve „fiatalok és idősek szemét kilövető embernek” nevezve a korábbi kormányfőt.
— Pártunk a törvényes eszközöket felhasználva, mindent meg fog tenni, hogy Gyurcsány és társai még egyszer ne kerülhessenek a hatalom közelébe — hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel.
Gajdos Attila, a Jobbik megyei alelnöke ugyanakkor elvonatkoztatva a helyzettől, a tavalyi népszámlálás előzetes adatait elemezve kiemelte: minél gyorsabb és hatékonyabb intézkedésekre lenne szükség, hogy megálljon a népességfogyás Békés megyében. Mint ismert, a megye lakossága tíz év alatt 9 százalékkal, az országban a legnagyobb mértékben csökkent.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 49 hozzászólás érkezett-
49. Nekóstolgass 2012. május 15. 10:26
Csótány gyurcsány még szabadlábon van?!!
-
48. JesusOfSuburbia 2012. április 14. 18:24
46: Neked tényleg komoly gondjaid lehetnek! Én nem akarlak megbántani meg semmi ilyesmi, de legalább utána olvasnál bizonyos dolgoknak, mielőtt dobálózol valamivel is. De hogy ahhoz is hozzászóljak, amiket írtál, én meg azt remélem, hogy a következőben nem Orbán Viktornak fogják hívni a miniszterelnökünket, sem Vona Gábornak!
-
47. Sz. Attila 2012. április 14. 01:38
Nézzük csak mit is jelent pontosan a náci: A hitleri irányzat híve, idegengyűlölő. A náci (német eredetiben nazi) kifejezés a nemzetiszocializmus híveinek megnevezése. A szó a Adolf Hitler pártjának, a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei-nak a rövidítéséből származik, és Hitler politikai ellenfelei a német sozi rövidítés mintájára alkották meg, amit a Német Szociáldemokrata Párt (SDP) híveire használtak.
A náci ideológia legfontosabb elemei: nemzetszocialista program, fajgyűlölet, a fehér, germán, árja és a skandináv fajok felsőbbrendűségében való hit, marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség, homofóbia, demokrácia elutasítása, ennek következményeként a politikai pártok, szakszervezetek, és a szabad sajtó megszűnése, Führerprinzip (a vezetőben való hit), helyi kultúra erőteljes felmutatása, szociáldarwinizmus, eugenetika, korlátozott vallásszabadság, stb.
Szóval még azt sem tudod, hogy pontosan mi vagy. Szerintem egy identitászavaros alak.
Az a vicc jut eszembe rólatok: Vadász, vadász! Te szopni jársz ide!
-
46. fideszbirka 2012. április 14. 00:45
45: Szerintem máris csomagoljon ! Két év múlva remélem Vona Gábornak fogják hívni a miniszterelnököt.
44: Szerencsére nem a tömegbelövető öszödi böszme és cinkosai határozzák meg, hogy ki és mi a demokratikus és ki nem.
43: Igen, nácik vagyunk. Ha nem tudná, ez egy rövidítés, a nazional, azaz nemzeti rövidítése. -
45. matyaspeter 2012. április 13. 21:01
Üdv!
Ha a JOBBIK valaha is vezető párt lesz én húzok valamelyik európai országba dolgozni mint mérnök. Én nem fogok adózni ennek a pártnak.
Üdv. -
44. JesusOfSuburbia 2012. április 13. 20:36
Szerény meglátásom szerint a Jobbik, mint olyan, elég nehezen nevezhető "legdemokratikusabbnak"...
-
43. Sz. Attila 2012. április 13. 20:33
Pedig nemcsak az utolsó mondatot kellene javítani, te agyoniskolázott. De legalább jót röhögtem. :D
Ami totyog, hápog és tollas az kacsa. Ugyanígy a Jobbik egy náci párt. -
42. fideszbirka 2012. április 13. 20:22
Még egy apróság :
http://www.barikad.hu/a_fidesz_szegyene_hogy_gyurcsany_szabadlabon_neonacizhat-20120413 -
41. fideszbirka 2012. április 13. 19:36
Az utolsó mondat javítva :
A gyurcsányisták pedig jobban tennék, ha elsőnek önmagukat oktatnák ki demokráciából, igazmondásból, a másképp vélekedők iránti türelemből és politikai kultúrából. -
40. fideszbirka 2012. április 13. 19:35
Magyarországon jelenleg a Jobbik a legszervezettebb, legegységesebb és legöntudatosabb párt és a fiatalok körében a legnépszerűbb. Neki a legiskolázottabb a szavazóbázisa és a legdemokratikusabb elveken működik. A gyurcsányisták pedig jobban tennék, ha elsőnek önmagukat oktatnák ki demokráciából, igazmonsából, a másképp vélekedők iránti türelemből és politikai kultúrából.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Mező Misi | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





