Emlékművet, új puskásokat avattak a vadásznapon
Mik ezek?
XKiss László gyulavári szobrászművész alkotásán az 56 alapító neve is szerepel. Többek között Almásy, Batthyány, Andrássy, Bethlen, Dessewffy, Orczy, Wenckheim, Tisza és Podmaniczki nevekkel is találkozhatunk.
— Közadakozásból készült el az emlékmű az Ybl Miklós tervezte kastélynál és kápolnánál — mondta Dankó Béla, Kondoros polgármestere. — Pár éve került vissza teljesen leromlott állapotban, tető nélkül a nagycsákói Batthyány-kastély az önkormányzathoz. A műemlékvédelemmel nagyon jó a kapcsolat, új tetőt, födémet kapott az épület, de az önkormányzati források a továbblépéshez már nem elegendőek. Legalább egymilliárd forint kellene a rekonstrukcióhoz, ezt a pénzt csak pályázatok útján lehet előteremteni. Ha sikerülne, a kastély állandó vadászati kiállításnak is helyet adhatna.
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, a megyében a vadászok nemcsak lövik, hanem óvják, védik a vadakat, a vadgazdálkodás nagyon fontos terület. Az első vadásztársaság nagycsákói megalakulása pedig azt jelzi, hogy összefogással a célok elérhetők. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke kiemelte, lehetőség rejlik a nagycsákói kastélyban, nagyon jó, ha települések visszatalálnak a múltjukhoz, értékeikhez, és ezekből újraépítkeznek.
Dr. Csoma Antal, a megyei vadászkamara elnöke elmondta, megyénkben több mint 2700 a vadászok száma, 24 új vadász tett esküt tegnap. A vadászok országosan hatmillió forinttal támogatták az árvízkárosultakat — a megyeiek is hozzájárultak —, emellett fácántelepítéssel is segítettek. A júniusi dél-békési viharban kárt szenvedett vadásztársaságokat többek között nyúltelepítéssel támogatják. A kondorosi rendezvényen megemlékeztek a napokban elhunyt Bánffy György színművészről is, aki számos tisztséget töltött be a vadásztársadalomban.
A megyei vadásznap házigazdája a Kondorosi Gazdák Vadásztársaság volt. Bánki Gyula és Hanyecz András — a volt NB I-es futballbíró öccse —szakértelme mellett főttek a bográcsokban a pörköltek, Maczik Mihály elnök elmondta, örül, hogy több mint 30 társaság főzött, és a vadászok mellett mások is ellátogattak a rendezvényre. Hankó József, a Kígyósi Vadásztársaság elnökhelyettese bemutatta Petőfi Istvánnak, a költő testvérének vadászjegyét is. István gazdatiszt volt a nagycsákói birtokon.
A kötegyáni vadásztársaság Oláh Péter vezérletével szarvaspörköltet készített, ez volt az első elejtett szarvasuk, Dobi Imre által. Illin József, a békéscsabai főposta vezetője, a dévaványai vadásztársaság elnöke is ott volt a vadásznapon, őzpörköltet főztek, de a postavezető leginkább unokáit próbálta meg távol tartani a tűztől, a forró bográcstól.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









