Elzárták a nem EU-konform vizet Tatársáncon
Mik ezek?
X— Ez egy majorja volt az Új Élet téesznek, szolgálati lakások épültek, mi a hetvenes években költöztünk ide — elevenítette fel ivóvíz-kálváriájukat Huszárik István. — Bevezettettük a vizet, amit a szomszédunkban lévő hidroglóbuszból kaptunk. Néha gázos volt, meg tejfölfehér. Volt olyan is, hogy meggyújthattuk, de megszoktuk. Nem bajlódtunk mi akkoriban ásványvízzel.
A rendszerváltás után az önállósodott Orosfarm szolgáltatta tovább a vizet a településrészen, ám az uniós előírások miatt a cég nem vállalta a kockázatát annak, hogy a metángázos víz miatt akár nekik, akár a tatársánci fogyasztóknak bajuk essen.
— A szövetkezet anyagi segítséget ajánlott fel, hogy mindenki fúrathasson kutat és a jövőben megoldhassa maga a vízigényét. Családunk önerőből megcsináltatta a házi kis vízművét — mutatta kiskonyhai berendezését Huszárik István. — Ám ez a víz is éppen olyan gázos, rossz, mint amit a hidroglóbuszból kaptunk évtizedekig. Mi már nem isszuk, veszünk ásványvizet. Kutunk vizét a fürdőszobai szükségleteinkre használjuk, meg a jószágnak adjuk.
Azt már az Orosfarm elnöke, Dominkó Sándor mesélte, hogy 1992-től, társaságuk önállósodása óta tárgyaltak az orosházi önkormányzattal a Tatársáncon élők gondjának a megoldásáról.
— Egyezkedtünk — mondta az elnök. — Fúrasson kutat a város, vagy hálózaton juttasson ki jó ivóvizet az itt élőknek. Ígéret volt, hogy 2006-tól Kardoskútról csővezetéken kap minőségi ivóvizet a külterület, de nem lett belőle semmi. Mi most léptünk, mert az arzén, a nitrát és a gáztartalma olyan magas a víznek, hogy a hatóság megbünteti azokat, akik ilyen minőséget szolgáltatnak.
Tizenegy ingatlannál voltunk érintettek, felajánlottunk kamatmentes kölcsönt, családonként 130 ezer forintot 24 hónapra. Nyolc család igényelte és megcsináltatta saját kútját. Igaz, a víz minőségével továbbra is baj van. Az orosházi önkormányzat felmérést végzett, hogy kik azok, akik palackos, vagy lajtos kocsiból igényelnek jó ivóvizet. Lapunk úgy értesült, a tatársánciak maguk oldják meg ivóvizük beszerzését.
Azt már Molnár Bélától, a régiós ivóvízminőség-javító konzorcium elnökétől tudtuk meg, hogy társulásuk célja a külterületek, tehát nem csak Tatársánc, hanem Kiscsákó megfelelő vízzel való ellátása is.
— A palackos vagy zacskós víz nem lehet hosszú távú megoldás. A térségünket is érintő projekt (Csanádapácától Szarvasig) 6 milliárd forint összköltségű. Orosháza önrésze 300 millió forint lesz, ennek a felére szeretnénk pályázni.
Amatőr víztisztítás
Huszárik Istvánné reggel vizet enged egy fehér fazékba. Miután leülepszik a benne lévő ez meg az (mi úgy láttuk, hogy homok), leszűri, majd felforralja. — Mifelénk ez a víztisztító berendezés — mondta ironikusan a háziasszony.
— Megterveztettünk egy gáztalanító berendezést, 6 millió forintot kellett volna rááldoznunk a kivitelezésre — mondta egy-két próbálkozásukról Dominkó Sándor. — Nem találtunk partnerre a lakosság körében. De ennek alkalmazásával is csak technológiai vizet tudtunk volna szolgáltatni, gázmenteset, de továbbra se ihatót.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. ??? 2010. január 27. 16:50
A palackos víz nem valamit tartalmaz, hanem ellenkezőleg. Nem tartalmaz mikroorganizmusokat(mikroszkópikus élőlények), amik a vizet poshadttá teszik.
-
18. Papa 2010. január 26. 10:34
12.!
Így igaz! Nézzük meg a PET palackos "ásványvizek" mit tartalmaznak?! Ha 180 napig eláll, akkor először is tartósítószert! A többi innetől kezdve már mindegy! -
17. gó 2010. január 26. 10:01
ittál már eu-s vizet ? Magyar vizet ? nézd meg milyen fos a nyugai viz kétféle van az ipari és az ivó viz minkettő selejt
-
16. Papa 2010. január 26. 08:14
NEVETSÉGES ... !!! Nem EU-konform a magyar víz... HA-HA-HA !!! Groteszk!!!
-
15. laza 2010. január 26. 07:42
Nos ha egy normális csapvizet beviszel bevizsgáltatni bárhonnan békés Megyéből az Antsz-hez megfogják állapitani, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan !
-
14. karvajoknak 2010. január 26. 07:08
Remélem azért a víz nélkül maradók is kapnak majd kártérítést a karvajoktól. Mert víznélkül sokkal több lesz a halott ember, mint amit a holokamuban elszenvedtek ezek a paraziták. A nép nevében takarodjatok ki a hazánkból!
-
13. .... 2010. január 25. 23:14
Megmondtuk, hogy a zsidók a vizünket akarják, vagy nem mondtuk meg? Akkor persze mi voltunk a hülyék. És tessék, ismét beigazolódott, hogy igazunk volt.
Ne dőljünk be a hírekben közölt indokoknak, az csak álca, a felszín. Ébresztő!!!
-
12. te jóságos ég! 2010. január 25. 21:58
Mi a baj az ivóvizzel? Koromnál fogva sok idős embert ismertem mind Kiscsákóit, és Tatársáncit. A legtöbb magas kort élt meg. 80, 85, 90, és még e fölött is. A vízzel az ég világon semmi baj. Ami a valós ok, hogy ezek az emberek nem a TESCO ban 100Ft/ liter áron megvehető vizet isszák. Aminek az eredete bizonytalan, bizonytalan a PET palack hatása az emberi szervezetre stb, és főleg a haszon, ami ugye adómentesen távozik hazánkból és részben elősegíti Palesztina bombázása költségeinek a fedezetét. Aki foglalkozott valaha élelmiszerek emberre gyakorolt hatásának a tanulmányozásával, az tudja, hogy az ember ha folyamatosan pl;kis mennyiségben arzént tartalmazó vizet fogyaszt egy idő után a szervezet megszokja és védettséget alakít ki. Ez a titka, hogy miért nem fejtett ki korábban a tanyasi kutakból mert víz káros hatást. Az, hogy Orosházán és környékén gázos a víz mindenki tudja. A régi artézi kutakból kifolyt 70-80 fokos vizek is azok voltak. Gyerekkoromban kantával hordtuk és semmi problémánk nem volt tőle. Sőt! Tehát nem kell a hiszti! Az unió törődjön a saját problémáival. Mire ez a nagy aggódás értünk? Nyugi csak a pénzünk kell.
-
11. ural4320 2010. január 25. 20:11
Ez természetesen a Bánkúti vízről írtam.
-
10. bigyo 2010. január 25. 20:08
Ez az egész, részben, az ész nélküli pétisózás eredménye!
Eszméletlen mennyiségű pétisó és más méreg került, került a talajvízbe. Lehet, hogy a parasztok jól jártak vele a 60-as, 70-es években, de most ennek keményen meg kell fizetni az árát!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









