Dél-békési flash mob egy rossz hírű család miatt - 24 ember ellen eljárás indul
Mik ezek?
XA lakók sms-en és egyéb infokommunikációs módszerekkel hívták össze egymást két órára a vasútállomással szembeni kocsma elé, akárcsak egy flash mobot.
A felhívás hatására mintegy 50-60-an jelentek meg - jelentette a helyszínről tudósítónk. Az engedély nélküli demonstráció kiváltó oka az volt, hogy a hírek szerint egy olyan család költözik a városba, melynek tagjai a megye több településén megkeserítették már a helyiek életét.
Mint tudósítónknak többen elmondták a helyszínen, aggodalmukat tetézi, hogy ugyanebben az utcában él egy másik család, melynek tagjai helyben több vagyon elleni és erőszakos bűncselekményt követtek el.
Négy órától lakossági fórumot tartottak a helyi művelődési házban, amelyre Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye mozgalom elnökét is várták, de információink szerint nem jelent meg.
Az emberekből viszont dőlt a panasz. A véleményüket és a teljes cikket elolvashatja a Békés Megyei Hírlap január 25-ei számában.
A ház tulajdonosa kiállt a fórumon és cáfolta a hírt
— Ki az a medgyesi nagyokos, aki terjeszteni kezdte ezt? Nem igaz. A házba idén nyáron is román munkásokat szállásolunk el.
„Add írásba!” — kiabálták többen a sorok közül. Addigra megérkezett a polgármester és a képviselő-testület tagjai is. Ruck Márton polgármester elmondta, ő is pletykaszinten hallotta a hírt, meg most a cáfolatát. Hozzátette, az önkormányzatnak nincs joga megtiltani, ha valaki a településre akar költözni. Végül a jelenlévők abban maradtak, az észrevételeiket írásban összegzik és eljuttatják a testülethez.
Este kilenc óra körül kaptuk a hírt a településről, hogy rendőri intézkedésre volt szükség. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől megtudtuk, hogy 24 ember ellen „közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése”, ezen felül kettőjükkel szemben „közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása” miatt indul eljárás.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. Feketesegetutáló 2012. január 27. 10:52
Kedves Újság író,szerkesztő,először is nem kéne ennyi hazugságot összehordani,úgy hogy az orkok jöjjenek ki belőle jól,és persze úgy hogy ők a szegények.közben végig loptál csalták már Medgyesegyházát,jaaaaaaaaaaa hogy ez nem érdekli az újság írókat?!!!!Persze a magyarnak semmit,az orknak mindent!ENGEDÉLY NÉLKÜLI DEMONSTRÁCIÓ???????????Miről beszélünk?????Tisztában van az újságíró a demonstráció fogalmával??Szerintem nem,nem vonultunk az utcán táblákkal!Meg érteném ha az újság író nő is C-lenne,de ííggggggggggg!!!!!!!!!!!Ez igen!!!Hajrá Magyarok!!!!!!!!!!!
-
18. Sumderelye 2012. január 25. 13:09
Ezt a nagyfokú rasszizmust!!!
Ha jól tudom a beköltözni vágyó "magyar" állampolgároknak JOGAik vannak, míg a tüntető szomszédoknak KÖTELESSÉGeik!!! Ez a Magyar jogrend! "Akinek nem tetszik, el lehet innen menni!"
-Nyugi kedves politikusok, megyünk már... -
17. tudomkivagyok 2012. január 25. 11:57
hát az amijen az becsúszott, helyesen: amilyen
Hirtelen felindultságomban végig sem olvastam -
16. tudomkivagyok 2012. január 25. 11:54
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
15. homokszem990 2012. január 25. 09:55
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
14. mr.Cara 2012. január 25. 09:26
Tudtommal fidesznyikek hoztak egy döntést, bárkitől szívesen veszi a (megfelelő)tippet a NAV. Többen szólnak ...Talán...
-
13. Sz. Attila 2012. január 25. 08:47
"Az engedély nélküli demonstráció..."
Kedves ke! Mióta kell a demonstrációhoz "engedély"?? Lemaradtam valamiről? Ha már valamiről ír az ember... Bár ki tudja, ha így haladunk a fideszi úton... -
12. Adani 2012. január 25. 08:15
Volt már Kétegyházán 1992 körül is hasonló eset, akkor egy komplett bűnözésre berendezett klánt kergettek el. Rendszeresen végigrabolták a falut, sokszor a vasúti sorompónál álló autósokat is, miközben késsel fenyegették a baktert, hogy engedje le ill. ne engedje fel a sorompót. Ott viszont elkövetétk azt a hibát, hogy a szintén C fajtársaiktól is raboltak, őket is terrorizálták. Aztán egyszer csak arra riadtak fel kora reggel, hogy egy Kamaz rontot be ajtóstól a szobába. Összeállt az egész falu, fogtak két Kamaz autót aztán ahányan csak felfértek rá uccu neki, egyenesen bele a házba, jól szétverték az egész családot, a háznak is adtak, szétvertek ,felgyújtottak mindent, aztán asvillával kergették ki őket a faluból a falu határát jelző tábláig, értésükre adva, hogy de többé vissza nem jöttök. Nem tudtak senkit felelősségre vonni ,mert mindenki azt mondta, mikor ő odaért már vége volt mindennek. Talán három embert vágtak előzetesbe, de őket is el kellett pár nap után engedni. Akkor ott megoldották a kérdést.
Hasonló trötént valahol Szlovéniában 2003 körül asszem, ott is bajok voltak a helyi c-negyeddel, ott egy radikális csoport rakott rendet a lakosság támogatásával. Egy éjszaka lementek néhány százan a faluba, megszáltlak a problémás negyedet, közben a helyiek traktorokkal meg kocsikkal az összes kivezető utat lezárták se ki se be, így a rnedőrség se ért oda időben. A símaszkos kemény legények meg bementek a kocsmába falhoz állították a bandát és közölték ,hogy nem szeretnének még egyszer panaszt hallani rájuk ,mert akkor baj lesz. Minden házba becsöngettek, ahol nem nyitottak ajtót berúgták és mindenhol elmondták ugyanezt, hogy nem szeretnénk még egyszer idejönni. Nem is volt többé probléma, a bicikliket és a kocsikat se kellett többé riasztóval meg lakattal ellátni, az ajtó is maradhatott nyitva, egy doboz gyufa se tűnt el.
-
11. útmutató 2012. január 24. 22:32
Az egész "ügy" Kétegyházán kezdődött, ott házledúrás lett a vége a családi -tevékenykedésnek, azután, Magyarbánhegyes "befogadta" őket, most Medgyes van soron...de ez itt kemény dió lesz... keményebb mint Kétegyházán. ami történni fog azt sajnos önbíráskodásnak hívják, és sajnálatosabb: a törvény bünteti.., de megoldást nem kínál.Ennyi erővel, telepíthetnénk, mérges kígyókat, emberevő oroszlánokat, és egyéb élősködőket is ide.... miért is ne...
-
10. útmutató 2012. január 24. 22:25
Bizony ez egy jó kérdés greenace... és jogosan vannak felháborodva azok, akik minden adónemet megfizetnek.. évek óta húzódzkodnak össze, és azok akikről köztudott, hogy nemcsak feketén, hanem bűnözéssel gyarapítsák a vagyonukat... háborítatlanul vagánykodhatnak. ..és ló1111: biztos vagy Te benne, hogy nem diktatúrában élünk? Hogy nem kirekesztés az, hogy a "egyes " rétegekkel szemben nincs megfelelő törvényes eszköz senki kezében, és ezzel alaposan vissza is élnek?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









