Csabai szocialisták a járatritkítások ellen
Mik ezek?
X- Vasúti szempontból a békési megyeszékhely kitűnő helyen fekszik. Városunkon halad keresztül a IV. Páneurópai folyosó, melyen Németországból indulva Csehországon, Szlovákián, Románián, Bulgárián keresztül Törökországig lehet eljutni. Ez a folyosó lehetőséget teremt arra, hogy Békéscsabát bekapcsolja Európa vérkeringésébe - írja Miklós Attila, hozzátéve, hogy a már zajló és több helyen befejezett Budapest – Békéscsaba – Lökösháza vonal felújítási munkáinak köszönhetően Békéscsaba és Gyoma között is fejlesztik a vasúti pályát és megszépül a megyeszékhely állomása is.
"Reméljük, hogy személyszállító vonatok is fognak járni a felújított pályákon és a vonatokon lesznek még utasok, akik használni tudják majd a felújított békéscsabai állomást.
Az új vasúti menetrend elfogadása ugyanis szembe megy az előbb említett személyszállítási törvény irányelveivel. Melynek következményeként országszerte 412 vonat fog megszűnni. Városuk kormánypárti országgyűlési képviselői eddig tétlenül nézték, ahogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kevesebb járat indítását rendelte meg a MÁV-tól."
- A járatmegszüntetéseket tartalmazó új menetrend elfogadása előtt kérjük városunk országgyűlési képviselőit, hogy képviseljék Békéscsaba érdekeit. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a járatmegszüntetések ne érintsék a békési megyeszékhely közlekedését - hangsúlyozza a békéscsabai MSZP elnöke.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. Bajkeverő 2012. március 21. 20:56
Viszont megmarad a kórházban a fül-orr-gégészeti osztály. Olvashatjuk fentebb, képviselő polgármesterünk kitaposta Szócska államtitkár úrból. Nyilván arról majd holnap olvashatunk, hogy sikerül elérni Völlner államtitkár úrnál a Kondoros-Kisszénás és a Murony-Békés vonal újranyitását is, hiszen mint azt a kampányból tudjuk: minden szárnyvonalat újra megnyitunk! Minden kórházi ágyat bebetonozunk! El a kezekkel a kisiskoláktól! Még hogy legyen tandíj, felháborító! Népszavazást!
-
4. lucicifer 2012. március 21. 19:37
OVI:
-
3. lucicifer 2012. március 21. 19:34
- Csapás a megyére!
- Milyen érdekes, hogy a fővárosi térségéhez nem nyúlnak, míg az amúgy is elmaradott vidéken élők újabb mélyütést kapnak
- A járatszűkítéstől közel 8 milliárd forintos megtakarítást remélnek,120 milliárdért adták el a MÁV teherszállítást!
-OVI: -
2. ötvenöt 2012. március 21. 18:29
Ez mind nagyon szép amit a szocialisták most elakarnak érni, és kívánom érjék is el, mart tényleg szükség lenne a járatokra. De ha valaki figyelte a szocialista kormányzást akkor ők mindent megtettek azért hogy a vasutat teljesen tönkre tegyék. Gyurcsány városról városra járt és vasút fejlesztéseket ígért, és mikor megválasztották az első lépése az volt a szocikkal egyetértve hogy x-kilométer vasúti vonalat felszámoltak, embereket ellehetetlenítve, de ez őket akkor nem hatotta meg. Akkor is kellet volna a mostani szociknak ágálni, nem csak most, de akkor azt mondták úgy a helyes. Lehet szidni ezért a hozzászólásért, nem fogok reagálni.
-
1. red scribbler 2012. március 21. 17:48
Miklós Attila:
Ha, a földdel együtt fog forogni, majd látni fogja sokkal halkabban fognak járni a vonatok.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





