Békés megye még nem teljesen netrekész
Mik ezek?
XMára, néhány kivételtől eltekintve, a megyei települések többsége már rendelkezik saját weboldallal, amit eltérő intenzitással ugyan, de igyekeznek is frissíteni. A netezők száma is emelkedik, mára szinte valamennyi korosztály aktivizálta magát az interneten.
Szeghalmon akadt arra is példa, hogy egy vésztői fiatalember a honlapon közzétett polgármesteri e-mail-címen kért segítséget a térség kisvasútjainak történetét feldolgozó szakdolgozata megírásához Macsári Józseftől. Természetesen a városvezető segítő jobbot nyújtott.
Macsári József elmondta: a rendezvényeikre szóló meghívókat és a testületi ülések anyagait is közzéteszik a weben. S azt, hogy a lakosság elolvassa a megjelent anyagokat, mi sem igazolja hívebben, mint a tény, hogy a ritkán előforduló helyesírási hibákat is azonnal jelzik a honlap tartalmáért felelős Nagyné Hajdu Erzsébet oktatási és közművelődési munkatársnak.
Bélmegyernek egyelőre még nincs saját weblapja, bár — mint azt Dán Márton polgármestertől megtudtuk — már csak hetek kérdése, hogy ez megváltozzon. Előreláthatólag egy-másfél hónap múlva ugyanis saját erőforrásokra épülve elindul a község saját weboldala.
A településvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy igény van az internetre Bélmegyeren, de az igazi áttörést a kistérségben kiépített szélessávú hálózat további, lakosságbarát erősítése jelentheti.
A Békési Kistérségi Társulás egyébként nagy fába vágná a fejszéjét, hiszen egy határon átnyúló, szélessávú távközlési infrastruktúra kiépítésére kíván benyújtani pályázatot romániai partnerekkel együttműködve. A „Határtalan világ” címet viselő projekt keretében Békés, Hajdú-Bihar és Bihar megyében olyan internet, úgynevezett NGA (Next generation access) típusú távközlési hálózat létrehozására nyílik lehetőség, ami középtávon meghatározhatja a térség, a térségek fejlődését.
Legfőbb cél, hogy az érintett települések a már jól működő Békési Közkincs Kerekasztalra építve, megismerjék egymást.
— A hálózat lehetőséget teremt arra, hogy a romániai és a magyar települések közelebbről is felfedezzék egymás kultúráját. A kistérség így esélyt ad az elszigeteltség csökkentésre, a határon átnyúló információk áramlására, a kapcsolatok megkönnyítésére — hangsúlyozta Izsó Gábor, a Békési Kistérségi Társulás elnöke.
A pályázat olyan megoldást kínál, amely hosszú távon orvosolná a kommunikációs problémákat az intézmények és a lakosság számára is. Segítségével a térség vállalkozásai és az ott élő lakosok korszerű módon tarthatnák a kapcsolatot egymással és a világgal. A projekt keretében 90 kilométer hosszú, 11 települést ellátó, közjogi szervezeti tulajdonban lévő infrastruktúra épülhet ki. A program időtartama két év lenne. A magyar oldalon ötszázalékos, a romániai oldalon kétszázalékos önerőt igényelne a fejlesztés. A beruházás teljes költségvetése 1 millió 42 ezer 524 euró, amelyből a támogatási összeg 991 ezer 362 euró lehet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









