Az állatvilágot is megviseli a kánikula
Mik ezek?
XTöbb milliárd forintos kárt okoz a hazai baromfitartóknak a rendkívüli meleg, mert a haszonállatok jelentős része – a telepeken bevezetett óvintézkedések ellenére – hőstresszben elpusztul, illetve súlygyarapodásuk jelentősen csökken. Békés megyében is állami segítségre várnak.
A szokásosnál nagyobb számban hullanak a pulykák, a csirkék, a tyúkok Békésben. A tehenek 25 százalékkal kevesebb tejet adnak ebben a hőségben, ugyanis fele annyi takarmányt esznek, mint máskor. Vagyis, a hőség az állatokat sem kíméli.
– A 150 ezres tyúkállománynál a napi elhullás 15–ről 90–re emelkedett a hosszan tartó, 40 fokos kánikula miatt. A tojástermelés a korábbihoz képest 3–4 százalékkal esett vissza – magyarázta Végh László, a Csabatáj Zrt. elnöke, a Hidasháti Zrt. vezérigazgatója. – Természetesen mindent megteszünk a tojóállomány megóvásáért, fokozottan figyelünk a szellőztetésre, párásító klímát raktunk be az új tyúkketrecekbe, locsoljuk, hűtjük a falat.
Hasonlóan cselekszünk a marhaistállókban is. Medovarszki András békéscsabai termelő, a Baromfi Terméktanács tagja elmondta, jó ideje hűtés nélkül nem lehet csirkét nevelni. A megfelelő légcsere, a szellőztetés fontos, de az sem mindegy, hogy 25 éve 50–55 napra neveltek fel egy csirkét 1,60 kilogrammra, most pedig 40–42 nap alatt, 2,40–2,60 kiló körül lesz vágóérett egy baromfi, a genetikai fejlődésnek, a termelés korszerűsítésének köszönhetően.
– Ebben a hőségben az elhullás is jóval nagyobb, de a csirke már 28 fokban sem érzi jól magát, a 20–21 fokos hőmérséklet az ideális számára, 28 fok felett sokkal lassabban gyarapszik a súlya – ecsetelte Medovarszki András. – A jószágot el kell vinni vágóhelyre is, a szállítás rengeteg veszéllyel jár, ebben a rendkívüli hőségben egészen másként viselkedik a baromfi a ketrecben, a hajnaltól a déli órákig tartó vágás ideje alatt, mint normál körülmények között.
Medovarszki András kiemelte, ez egy rendkívüli, vis maior helyzet, az elhullás és a súlyvesztés miatt is kár éri a termelőket, mindenképpen szükség lenne állami segítségre a magyar termék védelmében. Főként, ha ehhez hozzávesszük az aszály miatti takarmányár–emelkedést.
Több baromfitartó kiemelte, már hallani a médiában, hogy 10–15 százalékkal emelkedik a hőség és következményei miatt a barmfihús ára, de a termelőknek ebből semmi profitjuk nincs, a vágóhidak és a kereskedők fölözik le a hasznot.
A termelőktől 266 forint/kilogramm áron vásárolják fel a csirke a kilóját, ez a boltokban eléri a 700 forintot is, nem beszélve a tanyasi csirkéről, melynek fogyasztói ára közelíti a kilónkénti 1200 forintot.
Dr. Botyánszki András békéscsabai magánállatorvos elmondta, főként kutyatulajdonosok fordulnak hozzá, hogy alig kap levegőt kedvencük, súlyos idegrendszeri tünetek – például rángógörcs – mutatkoznak rajta.
– Hiába van árnyékos helyen a kutya ebben a hőségben, ha például betonon, aszfalton fekszik – melyek sugározzák ki a meleget –, és beszorul a levegő – magyarázta dr. Botyánszki András. – A kutya nem tud izzadni, csak egy csöppet az orrttükrén és a talppárnáján át, így nem tudja a hőtorlódást kezelni. Könnyen 42 fokra emelkedik a testhőmérséklete, és ez számos tünetet okoz.
– Többen hozták be a kutyájukat, sikerült megmenteni az állatokat, szájon át, illetve végbélbe juttatott hideg vízzel vagy a testhőmérsékletnél valamivel hidegebb infúzióval. Amit tanácsolni tudok, mindig legyen víz a kutya előtt, és tegyük huzatossá a tartózkodási helyét- hangsúlyozta dr. Botyánszki András.
A túlzott meleg kedvezőtlenül befolyásolja a Békés megyei élővizek, elsősorban az állóvizek, a holtmedrek állapotát – tájékoztatta lapunkat Nemes Attila. A Körös–vidéki Horgász Egyesület Szövetségének (KHESZ) ügyvezetője elmondta: a kánikula hatására fokozott párolgás, túlzott algásodás és esetleg oxigénhiány alakulhat ki. Ezeket a problémákat részben mesterséges beavatkozásokkal lehet orvosolni, amelyet a KHESZ – ahol erre szükség volt – meg is tett az elmúlt hetekben. Komolyabb gondok nincsenek a megyében.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. nádasi 2012. július 10. 21:59
Végre kezd az emberiség rájönni, hogy a nagyüzemi állattartás semmit sem ér. Tiszta röhej ez a mai modern világ, légkondi, meg hűtés, párásítás kell az állatneveléshez. Nem ez kellene, hanem szabad tartás, kert, fű, fák, amiknek a lombja alá húzódhatnak, tágas csirkeól eső elől, nem időre felturbósított növekedés, tápszerek. Azokat kellene ketrecbe zárni, akik a mostani szörnyű, állatkínzó tartási módokat kitalálták és alkalmazzák.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Mező Misi | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





