Ajándékot vittek a csabaiak Szalontára, de kinccsel tértek haza
Mik ezek?
XDélután háromkor találkozunk Bugyinszki Tamással, a polgárőrök elnökével, feleségével, és nagydumás Dani fiukkal Békéscsabán, a Kazinczy Ferenc általános iskola parkolójában. Utunkra ezúttal Szeleczki Erzsébet, az intézmény igazgatója és párja is elkísér. Bemutatkozáskor rögtön feltűnik, hogy takaros kis halmok sorakoznak az autók mellett. Megtudom, nemcsak a polgárőrök, hanem az iskola is gyűjtést szervezett.
A tartós élelmiszereken kívül gyermekruhákat, játékokat látok, sőt, még egy televízió képernyője is kikandikál az egyik csomagból. Felpakolunk, majd rögvest útra kelünk, hiszen Arany János szülővárosában már nagyon várnak bennünket.
— Öt esztendeje volt. Már egy éve „vasárnapi iskoláztunk” Belényes környékén, amikor felkérést kaptunk, menni kellene a nagyszalontai gyermekotthonba, szükség lenne ránk — tudom meg útközben Szeleczki Erzsébettől.
— Féltünk, hezitáltunk. Ilyen gyerekekkel még nem dolgoztunk, nem értünk ehhez. Egy hónap múlva a törzscsapatommal elszántuk magunkat, útra keltünk. Többé nem akartunk máshová menni. Becsületből végigjártuk a tanévet Tenkén, de már tudtuk, hogy a legnagyobb jót Nagyszalontán tehetjük — meséli a törékeny, de egész lényéből határozottságot és nyugodtságot árasztó tanárnő. Jó társaságban repül az idő, az utat szinte nem is figyelem, már csak akkor kapcsolok, amikor megpillantom a határállomás megviselt épületét.
A magyar oldalon lassítás nélkül hajtunk át, a román részen már megállítják a kicsiny konvojt. Átadjuk az iratainkat, majd azonosításunk után irány az úti célunk. Alig fertályóra zötykölődés után megérkezünk a település határán található árvaházhoz, mely korábban laktanyaként működött. Néhány éve újíttatta fel nagylelkű adományokból a Böjte atya által életre hívott Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
Az udvarba begurulva ismerős látvány, takaros sorházak sziluettje fogad. Néhány másodperccel később előkerül az aprónép is, az itt lakó törpék szinte megrohamozzák autóinkat. Az ajándéktól roskadozó kocsik nem érdeklik őket, a benne ülőket várták. Nem maradunk adósak, mindenki kap egy jó szót, ölelést, vagy egy simogatást. Látszik, ez többet ér a gyerekeknek minden összegyűjtött meglepetésnél.
— Jöjjenek beljebb — invitál bennünket a köszöntés meghitt perceit és a kipakolást követően az egyik nevelő, a legközelebbi épület felé mutatva.
Odabenn már teljes a készültség. Néhányan furulyát szorongatnak kicsiny praclijukban, sőt, előkerül egy gitár is. Miközben a rögtönzött műsort hallgatom, Szeleczki Erzsébet is súg néhány szót a fülembe.
— Mindenki játszik valami hangszeren és valamennyien kiválóan szavalnak. Volt, aki még beszélni is nehezen tudott, amikor idekerült — mutat rá Erzsikére. A nyolcéves forma kislány tizenhét testvérével él az árvaházban. Jézuskáról mesél, versével azonnal karácsonyi hangulatot varázsol a hallgatóság szívébe. Őt követik a többiek olyan szépen, választékosan és ízesen beszélve népünk nyelvét, amit idehaza sajnos már csak elvétve hall az ember. Majd’ egy órát töltünk a gyerekek körében.
— Adni indultunk. Elmondhatatlan az a kincs, amit kapunk ettől a munkától. Épít, erőt ad, hitet erősít — osztja meg veleim érzéseit távozáskor Szeleczki Erzsébet.
— Édes-keserű az a boldogság, amikor Szabó Andika úgy mutat be engem Karda Robinak, hogy „Ő az én anyukám”. Amikor megérkezünk a házba, ahogy repülnek a gyerekek a nyakunkba, az ölünkbe, elmondhatatlan élmény. Nagy ajándék. Gazdagok vagyunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön milyen célra adakozott az ünnepek előtt?
- A szegényeket támogattam 9.53%
- Egészségügyi célra 9.53%
- Állatvédelmi (környezetvédelmi) célra 14.29%
- Vallási célra 4.77%
- Egyéb célra 14.29%
- Nem adakoztam 28.58%
- Inkább én szorulnék támogatásra 19.05%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. checker 2011. december 23. 12:56
Asztraia, hogy te mekkora ágyú vagy! Ha Békés megyéből kisepernénk a sok ezer áttelepültet, akkor megszűnne a munkanélküliség!!! Gondolkozz, mielőtt a s.ggüket kinyalod. Ha mindenki az itthoni szegényeknek adakozna, akkor sokkal kevesebben szorulnának ki az utcára. Bűnt követ el, aki a saját környezetében élőkön átnézve a maradék kis értékeinket (az adományainkat) kiviszi külföldre, csak mert egy szemforgató pap jó marketing-stratégiával és politikai háttérrel el tudja ezt érni. Ha jótékonykodni akarsz, kezdd itthon!
-
4. Asztraia 2011. december 23. 11:34
Háromlábú!
Te mekkora egy lelki szegény vagy!
Ők nem érdemlik meg? Ők nem rászorulók?? Nem emberek???
Sajnálod Tőlük??
Az olyan emberektől tartunk ott, ahol tartunk, mint Te?
Egyébként adakoztál karácsonykor? Adakoztál egyáltalán az életedben, vagy csak nyomod itt a szájkaratét?
Igen! Ezek az emberek különbek sokmindenkitől, mert tesznek másokért, és igen is megérdemlik, hogy a szeretet ünnepén RÓLUK legyen szó! Ők igazak!
Te nem!
Mélységesen szégyeld el magad! -
3. Háromlábú Mókus 2011. december 23. 09:54
Megszakad a szívem - milyen a magyar????? hát nem látják, hogy itthon milyen nyomorban élnek emberek?????
hát miért kell azzal verni a mellüket, hogy innen viszik el, a rászorulók elől????
nem dicsekedni kellene, hanem szégyenkezni. Pont most, karácsony előtt találkoztam több olyan emberrel, akik a nyomor szinte legalsó fokán élnek.... és akkor olvasom, hogy itt gyűjtenek, kihordják....
de nem csak ők - legtöbb segélyszervezet.
mert ettől különbek? vagy abból nem lenne újsághír, ha csak mondjuk Dobozra vinnénak adományt egy nélkülöző családnak????? -
2. checker 2011. december 23. 09:43
Szép szép. Adjunk hálát a magasságosnak, hogy kis hazánkban nincs egy rászoruló sem akinek gyűjteni lehetne, hanem azt a kevés adományt is kivisszük Romániába.
-
1. checker 2011. december 23. 09:40
Szép szép. Adjunk hálát a magasságosnak, hogy kis hazánkban nincs egy rászoruló sem akinek gyűjteni lehetne, hanem azt a kevés adományt is kivisszük Romániába.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









