A Népszabadság szerint a polgármesternek robotolnak a vascsövet cipelő nők
Mik ezek?
XA medgyesegyházi közmunkásokat Pusztaottlakára irányították, ahol a panaszosok szerint a polgármesterhez köthető földeken kell dolgoznia annak, akit útkarbantartásra vettek fel. Ősszel a nők ugyanitt vascsöveket cipeltek és betontörmeléket talicskáztak. Simonka György szerint csak azok lázadoznak, akik nem szeretnek dolgozni, írja a Népszabadság.
"Önt, mint Medgyesegyháza jegyzőjét kérdezem, hogy köteles-e Pusztaottlakán, Simonka képviselő úr birtokán, a dinnyeföldön, a paprikaföldön, a fólia alatt, a marhaistállóban dolgozni az a közmunkás, akit útkarbantartásra vettek fel?" "Aki úgy jelentkezik, hogy viszi magával az orvosi igazolást, hogy kímélő fizikai munkát végezhet csak, mert krónikusan magas vérnyomása, szívbetegsége és többszörös gerincsérve van, valamint 42 százalékra csökkent munkaképességű, és szintén felvették útkarbantartónak, miért kényszerítik az előzőekben leírtak elvégzésére?", többek között erről kérdezte a Népszabadságban publikált levelében Grószné Zsóri Irén dr. Horváthné dr. Barta Editet, a 3800 lakosú Békés megyei kisváros jegyzőjének. A jegyzőnő azt válaszolta, ő nem illetékes az ügyben, a levelet továbbítja a 370 lakosú Pusztaottlaka önkormányzatának, amely a gesztora a három települést, rajtuk kívül Medgyesegyházát és az 1070 lakosú Medgyesbodzást magába foglaló kistérségi Start-munkaprogramnak.
Medgyesegyházán már azt gyanúsnak és felháborítónak tartják, hogy a városi önkormányzat hozzájárult, hogy a helyi munkanélküliek ne helyben, hanem a kicsike, elöregedett Pusztaottlakán dolgozzanak. A többség biztos abban, hogy valamilyen át nem látható módon Simonka Györgynek, Pusztaottlaka polgármesterének a privát érdekét szolgálják a havi 47 ezer forintért dolgoztatott közmunkások, akik dinnyét ültetnek, trágyát hordanak azokon a földeken és üzemekben, amelyek állítólag korábban Simonka érdekkörébe tartoztak.
Idén március 2-án indult a Startmunkaprogram Pusztaottlakán. Akkor még nagyon hideg volt. Nem a fóliasátrakban kaptak munkát, hanem mázsás vascsöveket kellett a nőknek pótkocsira felrakniuk. Nem volt melegedő, nem kaptak inni, nem tudtak tisztálkodni. Az összes Start-munkás számára egy ürülékkel összepiszkított, pottyantós budi állt rendelkezésre.
"Az volt a legrosszabb, hogy semmibe vettek bennünket. Úgy beszéltek és úgy bántak velünk, mint a kutyával, holott állítom, hogy nekem magasabb végzettségem van, mint az ottani munkavezetőnek", panaszkodott a Népszabadságnak Balázs Melinda. Szerinte az önkormányzat nem tájékoztatja tisztességesen az embereket, hanem azzal fenyegetőznek, hogy mindenkitől elveszik a segélyt, aki nem hajlandó elfogadni a Start-munka feltételeit, holott a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra akkor is jogosult az ember, ha egy egyesületnél ledolgozik 30 napot.
Marsi Éva "nulla forintból" él, mert nem volt hajlandó vállalni a munkát olyan körülmények között, hogy Pusztaottlakára viszik el buszszal, és nem mindig tud 5 óráig, amikor az óvodát bezárják, elmenni a hároméves gyermekéért. Felmondani nem lehet, mert mindenki, aki szabályos felmondást ad be, kap egy rendkívüli felmondást, amelyben az áll, hogy a felszólítás ellenére sorozatosan nem járt dolgozni. Emiatt az illető elveszíti a 22 800 forintos segélyt is.
A Békés Megyei Munkaügyi Központ az Népszabadság írásban feltett kérdéseire azt a választ adta, hogy mindent rendben találtak, minden szabályos volt. Helyszíni ellenőrzést is tartottak - egyszer, március 29-én. Grószné Zsóri Irén információi szerint Pusztaottlakán előre tudták, mikor jönnek az ellenőrök.
A 47 ezer forint havi munkabér 260-270 forintos órabért jelent. A helyi nagygazdák által alkalmazott román feketemunkások is 450-500 forintos órabért kapnak - nem nagyon ellenőrzi őket a munkaügyi hatóság, vagyis már ezzel is leverik a munkabéreket.
Simonka György, Pusztaottlaka polgármestere, a körzet fideszes országgyűlési képviselője azt mondja: amit a Népszabadság tudósítójának a medgyesegyháziak elmeséltek, az legnagyobbrészt butaság és hazugság. Szerinte egyszerűen arról van szó, hogy az emberek igen nagy része elszokott a munkától, ő pedig azt az álláspontot képviseli, hogy nem lehet tovább jutalmazni Magyarországon azokat, akik nem szándékoznak dolgozni. Ő jutalomnak tekinti, hogy valaki kap 22 800 forint foglalkoztatást helyettesítő támogatást. Simonka szerint nem az ő földjén, hanem a szociális szövetkezetén kell dolgozni. "Megismétlem: nem lesz belőle semmiféle magánhasznom. A 325 Start-munkásból legalább 300 örül, hogy van munkája, és emberként bánnak vele. Csak azok lázadoznak, akik nem szeretnek dolgozni", jelentette ki a polgármester.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 43 hozzászólás érkezett-
43. Tell Vilmos 2012. május 9. 06:28
Kötelező vagy nem kötelező elvállalni a Start (Vagy nevezzük nevén Isaura-munkaprogramot!) Erről itt egy vicc, noha a helyzet annyira nem vicces, de érteni fogjátok:
Három csinos magyar lányt elfognak az afrikai bennszülöttek, és a törzsfőnök elé viszik őket. Az elsőnek felteszi a kérdést a nagyfőnök:
Halál vagy unga-bunga?
Szegény lány nem is igazán tudja, mit is válaszoljon, de bármi jobb mint a halál alapon azt feleli:
Unga-bunga!
Törzsfőnök beviszi a sátrába, magáévá teszi, ezután elengedik.
Jön a második leányzó, tőle is megkérdezi a törzsfőnök:
Halál vagy unga-bunga?
Megrémül a lány, úgy gondolja túl fiatal a halálhoz, ezért így felel:
Unga-bunga!
Törzsfőnök őt is beviszi a sátrába, magáévá teszi, ezután elengedik.
Következik a harmadik leány, aki már sejti miről lehet szó. Tőle is megkérdezi a törzsfőnök:
Halál vagy unga-bunga?
A csaj kihúzza magát, és nagy bátran ennyit mond:
Halál!
Mire a törzsfőnök:
Jó, de előtte egy kis unga-bunga!
Szóval tisztelt start-munkások két út áll előttetek: Halál vagy unga-bunga?
-
42. elcseszettbanda 2012. május 8. 23:43
Novemberben amikor indították ezt a start-munkaprogramot körbe sza.ták az egészet így nem kell elmenni meg úgy nem kell elmenni Pusztaottlakára de azt senki nem mondja mi hogy amikor volt ez a lakossági fórum vagy tudja a fa..om mi akkor kijelentette a drága polgármesterünk Ruck Márton hogy majd lesznek olyan napok havonta maximum 1-2 nap amikor szólnak át kell menni Pusztaottlakára mivel jönnek ellenőrizni a munkaprogramot és nehogy ez miatt mert Medgyesen dolgoznak nehogy ne kapják meg a támogatást akkor ez mi volt ez az egész? CSALÁS? Tesszük fel jogosan a kérdés nagyon olyan szaga van ennek mintha valaki-vagy valakik tisztára mosnák a pénzüket ebben a programban! Szégyelljék magukat a szegény embereken nyomorúságán akarnak meggazdagodni utálatos banda le kell váltani mindkettőt!!! Marci is nemhogy Medgyesegyházával foglalkozna közutak,a park,bicikli utak,járdák stb... agyonra tönkre vannak menve inkább azt nézné meg de úgy látszik már Simonka annyira elvakította hogy az orráig sem lát!
-
41. Tell Vilmos 2012. május 8. 22:48
Hálát adok a sorsnak, hogy én még nem kerültem oda, de nem is szándékozom! Egyébként ne gondolja senki, hogy csak Medgyesegyházán zúgolódnak az emberek, számos Gábortelepi és Medgyesbodzási lakos elítéli ezt a Start-programot, amit hívhatnának nyugodtan Isaura-programnak is elvégre ez az! A környék vezetői jól összehozták ezt a társulást, és még büszkék is rá! Jó a részeges alakoknak, mert lesz mit elinni a kocsmában, jó a kocsmárosnak, mert lesz nála forgalom, jó a vezetőknek, mert nem kell annyi közmelóst behívniuk, nekik jó a maradék is, és kinek nem jó? Aki ott robotol, meg annak, aki egy kicsit tovább lát az orránál! Mi jöhet még ezután? Adós rabszolgaság? Női és gyermekmunka? Vagy visszatér az ősközösség? Magyarország 2012! Rosszabbul élünk mint 2000 éve!
-
40. Szomorú lány 2012. május 8. 19:25
Simonka György!
Bízom benne, hogy elolvassa hozzászólásomat! Az lenne a javaslatom, hogy a Medgyesegyházán jelenleg tartózkodó hozzávetőlegesen 200(???) román embert költöztesse be Pusztaottlakára az elhagyott házakba, adjon nekik munkát a földeken (úgyis le tudja papírozni, mintha a medgyesiek dolgoznának-gondolom...), a gyermekeikkel töltse fel az óvodát, iskolát, legyen újra élet Ottlakán...Mi meg Medgyesen újra nyugodtan aludnánk, a mieink járnának a mi földjeinkre napszámba, 500-ért, és nem kényszerülnénk arra, hogy románt hívjunk...
Szóval ha ezt a lépést megtenné,lehet hogy népszerűbb lenne...ja és még valami, legyen kedves velük egy nagy kerítést felhúzatni Ottlaka köré és éljenek ott boldogan... -
39. oneprojekt111 2012. május 8. 13:50
Minden tiszteletem azoknak, akik egy ilyen világban kiállnak maguk és mások igazáért! Bízom abban, hogy napról napra növekszik azoknak a száma, aki nyíltan vállalják, hogy így nem mehet tovább!
"Ahol zsarnokság van, ott két bűnös van,
a zsarnok és az alattvaló." /Kertész Ákos/
-
38. Balázs Melinda 2012. május 8. 11:41
Itt csatlakozhattok hozzánk!http://www.facebook.com/FricskaAStartMunkaProgramnak
-
37. Balázs Melinda 2012. május 8. 10:16
Sziasztok most már én is kiírom a véleményem!Sokan mondjátok hogy össze kell fogni stb...De!Csak mi mertük felrúgni a szaros vödröt!Hát álljatok közénk!De ne csak itt!A valóvilágban is!Ha már a vödröt felrúgtuk had röpüljön!
-
36. rabszolgasors 2012. május 7. 13:19
Azt a kapitalizmusát neki..... A legigazabb az volt hogy "Az volt a legrosszabb, hogy semmibe vettek bennünket. Úgy beszéltek és úgy bántak velünk, mint a kutyával, holott állítom, hogy nekem magasabb végzettségem van, mint az ottani munkavezetőnek"! Rabszolgát csinálnak az emberből! Nézzünk körbe ebben az oszágban. Kezdjük ott hogy " 47 000 Ft-ból meg lehet élni, na ez már itt nagyon érdekes. Tehát akkor ha ennyiből meg lehet élni, akkor adok egy jó ötletet, legyen a minimálbér is 47 000 Ft-t. Miért is ne? Ebben az országban kicsit másként működnek a dolgok. Elmehet az ember dolgozni, természetesen minimálbérért ( kicsi az esély hogy talál munkát, de ha talál az is minimálbér ), ha nem fogadja ez az állást, akkor ugye " Van helyetted másik! " válaszolják. Nem beszélve arról hogy próbaidő próbaidő hátán, normális szerződésed jó ha egy éven belül megkötésre kerül, de általában addig senki sem jut el. A 8 óra helyett ugye nem 8-at dolgozunk.....kötelező túlóra... és még a nem kötelező túlórára is be kéne menni, ha nem megy az ember, akkor fenn áll az is hogy kirúgják. Egy szó mint száz, sokat lehetne erről beszélni, ennek véget kéne vetni. ( Egy alternatív példa így a végére. Nézzük a vasutasokat, ők összefogtak, és ki is harcolták maguknak amit akartak.... ezt mindenki ismeri! Miért ne tehetnék ezt meg azok a munkások is akik Simonkánál dolgoznak? Nem megyünk be dolgozni, ha 300 ember összefog, őket nem bírja megállítani pár alul iskolázott vezető, se senki más. Ugyan ezt megtehetnék a minimálbéresek is. Megbénulna az egész ország, és talán el is érnék azt, hogy megéljenek. Mert így az ember csak teng-leng, nem halad előre.) " A Rabszolgákat is jól etették, hogy utána tudjon kint dolgozni a földeken 10-12-14-16 órákat. / Idézet /" Pontosan ez megy ebben az országban is. Pont annyit adnak hogy ne halj éhen, és tudj dolgozni... Ebben az esetben még annyit sem, mert ha még ezt sem fogadod el, akkor mindent megvonnak, majdcsak egyszer éhen hal az ember. Fogjatok össze, ne pedig a levelekre, és cikkekre várjatok. Megállíthatatlanok vagyok, de csak akkor, ha összefogtok!!!!
-
35. quamatel69 2012. május 6. 21:42
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
34. quamatel69 2012. május 6. 21:20
aki mer az nyer lehet jelentkezni akár név és arc nélkül is e-mail@freemail.hu
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





