A dohányzó diákok miatt szívnak a környéken lakók
Mik ezek?
XA békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola esete nem egyedi a megyében. A törvényváltozások miatt idén már el kell hagyni a közoktatási intézmények területét azoknak, akik dohányozni szeretnének. A diákok is így tesznek. A környékben lakók pedig dühösek. Egy, a Gábor közben lakó hölgy — névtelenségbe burkolózva, félve az esetleges bosszútól — panaszkodott: megesett, már a lépcsőházba is bementek a diákok, sőt egyszer, mikor nem találták nyitva, verték a kaput.
— Eddig volt egy hely az iskola területén belül, ahol lehetett dohányozni, de megszüntették. Viszont nem is lehet elhagyni az iskolát, csak a tanítási idő végén — vonta meg vállát nagyot szívva a bagóba az egyik tizenharmadikos diák, aki társaival vonult az ügyfélszolgálat elé. Ott van egy szemetes, így nem a földre kell eldobálni a csikkeket. A tanulók elmondták: kilencedikes koruk óta dohányoznak, napi fél dobozt. Az iskolaidő alatt minden szünetben egy-egy szálat. Az órákról nem késnek el, egy ötperces cigiszünet belefér a tízperces pauzába.
Hogy mit tesz az ügyben az iskola, a teljes cikkből megtudhatja, melyet elolvashat a Békés Megyei Hírlap január 28-ai számában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. ahaaha 2012. február 1. 19:20
Parabola: az, hogy itt diktatúrát emlegethetsz, az a legjobb bizonyíték arra, hogy itt nincs diktatúra. Szerintem azt se tudod mi az a diktatúra, csak hát a Blikk azt írja, aztán az van.
Másrészt: egy normális világban nem kéne ilyen szabályt hozni, mert mindenki felfogná ép ésszel, hogy zárt helyen nem füstölök a másik orra alá. 30 éve a tanár rágyújtott az iskolában órán, most el se tudjuk ezt képzelni. Na így lesz ez ezzel is, hogy el se tudjuk majd képzelni, hogy valaha rá lehetett gyújtani zárt helyen. -
14. bringatex 2012. január 30. 08:17
Koviubi!
Attól, hogy te génkezelt kaját eszel, attól én és a gyerekem nem lesz beteg. DE ha a sok magának jogokat követelő dohányos mellettem és őmellette szívja a cigit,hát nem épp egszséges.
Persze, amit tiltanak, az még inkább vonzó:) Lázad a fiatalság, lázadsz te is. Persze a dohányosoknak igenis vannak jogaik, igazad van. De hol van az én és gyermekem joga az egészséges életközösségben való felnövéshez? Hol van a nemdohányosok joga??????
Egyébként meg te vagy dohányzol, vagy dohányoztál, különben eszed ágában sem lenne ilyen ostobaságot írni mint amiket írsz.De gyereked biztos nincs. Hány éves vagy???32?35? Huszonévesen átbuliztad , atittad és tudatmódosító szerekkel tömted magad cigaretta kíséretében??? Sikertelen az életed?Napról napra élsz? Otthagyott iskolák és félbehagyott dolgok , ezek jellemeznek???Kicsit frusztrált vagy:)
A vesédbe látok , te szakirodalmak bajnoka:)))) -
13. kongo1 2012. január 28. 09:57
EMBERI JOGOKAT SÉRT EZ A TÖRVÉNY MÁSNAK JOGA VAN ZÖRÖGNI ZENÉLNI ALKOHOLIZÁLNI,RÉSZEGEN ORDIBÁLNI BELELIHEGNI A BÜDÖS POFÁJÁVAL MÁS EMBERNEK ,KÖRNYEZETET SZENYEZNI.AKI DOHÁNYZI ÜLDÖZÖT VADKÉNT KEZELIK.
-
12. benceboc 2012. január 27. 22:10
nádasi: Te meg polgár, csak pukkadsz :)
-
11. arielnemo 2012. január 27. 21:21
Nagyon örülök a cikkben leírtaknak! A lényeg,hogy a nem dohányzóknak vannak jogaik! Grat! Koviubi,teljesen egyetértek veled!
-
10. koviubi 2012. január 27. 18:30
bringatex- ha tudsz olvasni a dohányosokról írtam. Igenis joguk van dohányozni. Te egy nagyon szemellenzős egyén vagy. A lehetőséget meg kell adni m
indenkinek. Amit tiltanak, annál inkább vonzóbb. Mivel jobb a sok spray, az autók kipufogó gáza, a sok káros , vegyszerezett élelmiszer. Semmivel sem károsabb a cigaretta. Olvass szakirodalmat ! Továbbiakban ne írj, mert nem érdekel. Nem dohányzom ! -
9. nádasi 2012. január 27. 18:21
Parabolának:
"Az üldözött diákok" EGY RÉSZE kisminkelve, műkörömmel,festett hajjal, égnek állóvá zselézett taréjjal, tesztékszerekkel,cigizve, italozva, drogozva, rángatózva, ordibálva polgárpukkasztó módon tölti az idejét, ahelyett, hogy tanulna, segítene a családjában vagy kulturálódna stb. Na ezekért tényleg nem lenne kár, ha parabolával együtt végleg elhagynák az országot!!! Ha parabolának az ilyen értékrend imponál, akkor nagyon sajnálatra méltó szegény és gyógykezelésre szorul, persze a környezete sem irigyelhető! -
8. MerlvaD 2012. január 27. 18:16
Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje hanem, alacsony a kerítése.
Ezek a magukat kereszténydemokratának mondó észlények(?) csak az orrukig látnak, s úgy erőszakolják rá a törvényeiket az emberekre. -
7. Nekóstolgass 2012. január 27. 17:47
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
6. parabola 2012. január 27. 17:41
A diktatúra képei. Lelkileg megnyomorított emberek kínjukban szintén védteleneket, gyengébbeket, kiszolgáltatottakat támadnak, ócsárolnak, jelentgetnek fel. Frusztrált, magányos nők, hőzöngő, piás pasik nagyokat rúgnak beléjük. Nyomorult életükért diákokat, hajléktalanokat, koldusokat hibáztatják.
Kedves üldözött diákok! Tanuljatok nyelvet, majd sürgősen hagyjátok el ezt a nyomorult országot. Az értékrend az üldözés, gyűlölet lett.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









