hírek, képek, témák - Közélet
A negyedik nap: ismét havazott Békésben
Valamivel több, mint 24 órát követően ismét hull a hó Békés megyében. A nap képes krónikája.
Több sarkadi képviselő is elhatárolódott a tescós ügybe keveredett társától
Két sarkadi képviselő, és a város társadalmi megbízatású alpolgármestere is elhatárolódott a tescós ügybe keveredett képviselőtársától, a pénzügyi bizottság elnökétől.
Számonkérik Vantara lakhatási támogatását
Több képviselőről derült ki a napokban, hogy annak ellenére veszik fel a lakhatási támogatást, hogy a választókerületükben, illetve a fővárosban is rendelkeznek lakással.
Még nem tiltották meg az utcán dohányzást
Egyelőre nem fogadta el a közterületi dohányzás tilalmáról szóló helyi rendeletet a mezőberényi képviselő-testület, a kérdésre a későbbiekben visszatérnek majd.
Miről ír a keddi Hírlap?
Pénzükre várnak a szénási libatömők, átépített a szomszédba, összefogás kell vidéken.
A keveset keresők jártak rosszabbul
| A napokban kapják kézhez az első, 2012-es adószabályok szerint kiszámított fizetéseket a honi munkavállalók. Közel kétmillióan várnak bérkompenzációra.
Mi történt péntek óta? - Összegez a katasztrófavédelem
Ötvenhat műszaki mentés, 21 fő elhelyezése, 1700 közmunkás - egyebek közt ezekkel az adatokkal összegezte a megyei katasztrófavédelem a péntek óta eltelt időszakot.
Karsai gyűjtést kezdeményezett a legszegényebb battonyaiakért
A 200 legrászorultabb battonyai kap meleg ételt a rendkívüli időjárás alatt, miután helyi vállalkozók, köztisztviselők csatlakoztak Karsai József polgármester felhívásához.
Ismét van fogorvosi ügyelet a megyeszékhelyen
Sikertelen pályázatok után az alapellátást végző fogorvosok részvételével alakítottak ki ügyeleti rendszert Békéscsabán.
A gazda szerint marha, aki manapság disznót tart
Meglátogattuk Orosháza határában, tanyáján Szemenyei Lajost. Az őstermelő elmondta, önellátásra rendezkedtek be. Korábban megéltek a sertéstartásból, ma már csak a bizonytalanság maradt.
KÉPGALÉRIA - Közélet
-
Hétfői hóhelyzet Békéscsabán (február 6.)
február 6. -
Hóhelyzet Dél-Békésben (február 5.)
február 5. -
Hóhelyzet Békéscsabán (2012. február 4.)
február 4. -
Megkezdődött a havazás Békés megyében (február 3.)
február 3. -
Gazdit keresnek a békéscsabai menhely lakói
február 2. -
Lakossági fórum Medgyesegyházán (január 29.) január 29.
-
Diplomaosztó a Szent István Egyetemen (Békéscsaba, 2012. 01. 18.)
január 28. -
Egy rossz hírű család miatt demonstráltak a lakók (január 24.) január 24.
-
Demonstráció a kormány mellett Szarvason (január 21.)
január 21. -
A Magyar Kultúra Napja, Békés megyei rendezvény, Békés (január 21.)
január 21.
TÉMÁK - Közélet
-
Hóhelyzet
-
Környezetvédelem
Zöld témák -
Beol-poll
A Beol kérdez -
Színház
Hírek, információk a Békés megyei színházi világról -
A nap képe
-
Kisváros - Kultúra
-
Bűnesetek
Bűncselekmények Békés megyében -
Budapest Bank Békéscsabai Előre NKSE
Békéscsabai Előre NKSE hírek, információk, eredmények -
Oktatás
Oktatásügyi hírek, információk Békés megyéből
Választás 2010 - BÉKÉSCSABA - Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Gyors elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ Biztonsági őr tanfolyamot indít...
- Kattints nagyi! Alapfokú internet tanfolyam B.Csabán, Gyulán, Orosházán. 70/263-8607
- Frissáru nagykereskedelmi cég területi képviselőt keres Békés megyében. Jelentkezéseket a...
- GYULÁN, BÉKÉSCSABÁN nyíló üzletünkbe keresünk kereskedelmi gyakorlattal boltvezetőt és eladókat,...
- VOLKSWAGEN Polo, 2003/04. Ár : 895 000 Ft. Műsz.v: 2013.06. ABS, klíma, szervo, kp.-i zár,...
- SKODA Fabia Classic, 2004/02. Ár : 675 000 Ft. Műsz. v: 2014.01. szervo, kp.-i zár, légzsák,...
- CITROEN Xsara Picasso, 2000/03. Ár : 775 000 Ft. Műsz. v. : 2014.01. klíma, szervo, vonóhorog,...
- DAEWOO Leganza, 1998/02. Ár : 495 000 Ft. Műsz. v.: 2014.01. ABS, klíma, szervo, kp.-i zár....
- BCS-n 7 szobás 3 fürdőszobás 3 garázsos 320 m2-es ház, extrákkal eladó. Lakást beszámítok....
- BCS.-N, 2 szobás kertes családi ház garázzsal eladó. 68/430-567
- ÚJ családi ház Békéscsabán a Tompa utcában eladó vagy termőföldre cserélhető. 06-30/935-9627.
- KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat belföldi és külföldi ügyfeleink...






