Valószínűleg agyonverték a Békésen meggyilkolt asszonyt
Mik ezek?
XMegdöbbent szomszédok és kifeszített rendőrségi szalaggal elkerített terület fogadott bennünket szerdán dél körül Békésen, a Kecskeméti utca végén.
— Egyelőre elképzelni sem tudjuk, hogy mi történt. Erzsike néninél kedden délután még a fia metszette a szőlőt, ő pedig végig ott volt vele — mesélte lapunknak az egyik közeli szomszéd. A középkorú hölgy elmondta, hogy az idős asszony kora ellenére gyakran sétált az utcán, sokszor beszélgetett a helybéliekkel, jött és ment. Az ismerősök egyöntetűen úgy vélekedtek, a 87 éves nőnek nem voltak ellenségei vagy haragosai, így még csak feltételezni sem tudják, hogy ki és miért akarhatta bántani.
— Mindig azt mondta, hogy ha ég nála a villany, akkor tudni fogjuk, hogy baj van, s nem érzi jól magát — mesélte szomorúan a szomszédja.
A környéken élők úgy tudják, hogy egyik hozzátartozója fedezte fel a néni holttestét szerdán reggel. Ezután azonnal orvost hívtak, aki már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Egyelőre meg nem erősített információk szerint az asszonyt ismeretlenek halálra verték.
A városban szinte azonnal elindult a találgatás, hogy miért ölhették meg az idős nőt. A legtöbben úgy gondolják, hogy rablótámadást állhat az eset mögött, s a híresztelések délután már arról szóltak a településen, hogy az asszony értékeiből több dolgot is elvittek.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés miatt azonnal nagy erőkkel indított nyomozást az ügyben. A felderítés szempontjából kulcsfontosságú helyszínelés szakértő bevonásával még késő délután is tartott. A rendőrségen éppen ezért egyelőre nem kívántak részletesebben nyilatkozni az esettel kapcsolatban, s a lehetséges indítékról sem akartak találgatásokba bocsátkozni.
Ritkán történik hasonló bűncselekmény Békésen
Békés általában a nevének megfelelően békés városnak számít. A települést legutóbb 2007 novemberében rázta meg hasonló eset. Akkor egy férfi pár ezer forintért késével olyan súlyosan megsebesített a nyílt utcán egy kerékpáros asszonyt, hogy a nő belehalt sérüléseibe. Az elkövető a pénzből alkoholt és cigarettát akart venni, ám a rendőrség villámgyorsan elfogta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









