Tagadja a molesztálás vádját a hivatásos nevelőapa
Mik ezek?
XA dr. Mázor Róbert vezette bírói tanács hétfőn délelőtt elsőként az ügyészség képviselőjét hallgatta meg. A dr. Futó Sándor ismertette vádiratból kiderült, hogy a dévaványai M. Ferenc és felesége hivatásos nevelőszülőként hét gyermeket nevelt. Közülük három kislányt a vádlott 2004. nyarától 2008. nyaráig rendszeresen fogdosott súlyosan szeméremsértő módon.
A nyolc, tíz és tizenkét éves gyerekeket szinte napi rendszerességgel fogdosta ruhán keresztül, nemi vágyának felkeltése miatt. Ennek során az egyik sértettel szemben többször erőszakot alkalmazott, kezét megszorította, lefogta. A molesztálás a sértettek 12. életévének betöltését követően is folytatódott, egészen 2008 nyaráig. A vádirat szerint M. Ferenc érzelmileg labilis, személyiségzavarban szenved, ám ez nem korlátozza őt abban, hogy cselekedeteinek társadalomra veszélyességét felmérje.
A bíróság előtt tett vallomásában M. Ferenc úgy nyilatkozott: érti a vádat, de nem ért azzal egyet, nem érzi magát bűnösnek. Nős, két felnőtt gyermek édesapja, büntetlen előéletű. Szakmája ács-kőműves, ám egészségi állapotának megromlása miatt jelenleg rokkantnyugdíjas. Saját bevallása szerint, feleségével együtt akkor határozták el, hogy hivatásis nevelőszülőként fognak tevékenykedni, amikor kiderült, hogy a férfi betegsége miatt nem dolgozhat teljes munkaidőben.
Először négy gyermek érkezett családjukba, majd amikor M. Ferenc sikeresen elvégezte a hivatásis nevelőszülői tanfolyamot megérkeztek a három kislány. A vádlott kérdésre elmondta, hogy az utóbb érkezett testvérekkel több gond volt, mint a régebben náluk nevelkedőkkel, ám kirívó problémával nem kellett szembenézniük. A férfi először attól a pszichológustól értesült az őt ért vádakról, aki Dévaványán az egyik kislánnyal foglalkozott.
Mint kiderült, a három kisgyerek már vér szerinti családjában is elszenvedője lehetett szexuális traumáknak. Édesanyjukat (aki az apát követően került börtönbe) kiskorú veszélyeztetése miatt ítélt el a bíróság.
Ügyészi kérdésre válaszolva M. Ferenc azt állította, nem tudott arról, hogy a lányok miért került ki családjukból, s arról sem, hogy őket ilyen traumák érhették.
— Én csak annyit hallottam, hogy a pszichológusnál Szilvi azt mondta, hogy én hülyéskedem vele. Sose közelítettem a lányokhoz szexuális gondolatokkal, néha, mikor elfutottak mellettem, esetleg ráüthettem a fenekükre — fogalmazott a vádlott, aki minden terhére rótt cselekményt következetesen tagadott a bíróság előtt. Arra a kérdésre: vajon miért találták volna ki a vádban szereplő dolgokat a lányok, így felelt: Mindig is nagyon erősen ragaszkodtak az apjukhoz. Biztos hozzá akartak kerülni, s valaki segítségével ezért találták ki ezt a történetet.
A vádlott vallomását követően dr. Mázor Róbert bíró zárt tárgyalást rendelt el, a három sértett meghallgatásának idejére. Ezt a bűncselekmény jellegével, a kislányok erkölcsi érdekeinek védelmében indokolta. A tárgyalás következő napja az ítélkezési szünetet követően, októberben várható.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint miként előzhetők meg leghatékonyabban a pedofil bűncselekmények?
- Szigorúbb törvénykezési gyakorlattal 37.5%
- Az internet korlátozásával 6.25%
- Hatékonyabb családsegítő rendszerrel 25%
- Az ismert pedofilok nevének nyilvánosságra hozásával 31.25%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. ..... 2009. október 9. 00:29
egy 10-12 "kicsi lany" nem ajanlkozik fel az utcan egy nala joval idosebb,szamara IDEGEN embernek azzal a dumaval,hogy :"kinyalsz vagy leszopjalak?"
aki nem ismeri a lanyokat,az ne vadaskodjon inkabb... -
18. birbiri 2009. július 5. 12:36
Sajnos nem tud itt senki semmi erről az egészről, és olyanok szólnak hozzá a témához negatívan, akiknek fogalma sincs a család, vagy az ügy hátteréről! Ha belelátnátok néhány dologba akkor sokkal kevesebb negatív véleményt láthatnánk ezen az oldalon! Reméljük h fény derül az igazságra, és a lányokat felbujtók megkapják ami jár nekik. Büntetlenül nem lehet tönkretenni egy családot!
-
17. ujviméri 2009. július 3. 05:05
Sajna olyan állatkerti maradványok követnek el ilyet a gyerekükkel, akikről nem is gondolná ezt senki. Teljesen elit családban is előfordul ilyen. Szigorítani kellene mégjobban az ilyen elkövető büntetését. Azonnal kimiskárolni, aki ilyet megtesz.
-
16. ujviméri 2009. július 3. 05:02
De mennyi ilyen pedofiliára nem derül fény sosem. Le van fizetve a kiskorú havi új mobilételefonnal egy kis mc donalc-cal stb. Sem pszihológus sem más szakember nem derítette ki, csak az tudja, akivel megtörtént.
-
15. Bumford Szeghalomrol 2009. július 1. 19:58
Én nem egy ilyen dologrol halottam már! Itélkezni nem itélkezhetünk más felett, de általában minden ilyen rosszhirü dolognak van alapja!" Nem zörög a haraszt ha nem fujja a szél"'! Minden emberben ott a gonosz, csak mindenkiböl máshogy jön ki! Sajnos én is voltam már ilyen helyzetben hogy a moshtoha apám külömbözö megjegyzésekett tett! De soha nem hagytam hogy gyengének lásson, mindig kemény és határozott voltam, s igy tudtam magam megvédeni! Az ilyen ember akasztofára valo!
-
14. frankie 88 2009. július 1. 19:01
várjunk az itélkezéssel,nem a mi dolgunk
-
13. colombo 2009. június 30. 21:59
Könnyü itéletet mondani arról akit nem ismernek az emberek .Mindenki feje fölött el lehet törni a pálcát, akár rágalom hadjárattal is.Ezek már nem gyerekek---és igen csiszolt HÁTTÉRREL rendelkeznek.Az képtelenség hogy egy gyerek !!! NÉGY évig bocsánat 3 gyerek titkolja a nevelőapa ellen felhozott vádat.Arra vagyok kiváncsi ,hogy esetleg ki készitette föl a gyerekeket erre a számomra képtelen vádra.Aki nem tud várni a biróság itéletéig az ne vádaskodjon--- különösen ha nem ismeri a ,,gyerekeket,,Egyébként aki ugy érzi hogy tud segiteni az egy időre fogadja be a gyerekeket és talán más lessz a véleménye. Az Isten késik de nem felejt!
-
12. ??? 2009. június 30. 17:00
Nagyon szomorú,hogy a már sérült gyermekek ki vannak téve ilyen megalázó jeleneteknek.Egy nevelőszülőnek az lenne a feladata,hogy a sérült gyermeket átsegítse az átélt traumán.Ha annyira megfelelő körülményeket biztosítottak nekik,miért vágytak el még is onnan.Miért találna ki kiskorú ilyen történetet arról a személyről akinek hálával tartozna.Ezekre a kérdésekre nem nekünk kell megtalálni a választ.Reméljük,hogy a megfelelő,megfontolt itélet hamarosan megszületik.
-
11. nonika01 2009. június 30. 14:53
Ha az én gyerekemmel tenni ilyet valaki.
Lehet az bárki biztosan megölném. Még akkor is ha húsz évet ülné utána. De tudnám hogy legalább többet nem árthat egy gyereknek se, s ráadásul nem élősködne a börtönbe az adófizetők pénzén.
-
10. noémi91 2009. június 30. 14:47
Én biztos a kislányoknak hinnék nem a férfinak.Még jó hogy tagadja, mindegyik azt teszi. 3 kislány nem talál ki magától ilyet. Ilyen nincs. A részeg meg a gyerek aki mindig igazat mondd s ez így is van.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









