Megdöbbentő kijelentések a pedofilügy tárgyalásán
Mik ezek?
XA vádirat szerint éveken át molesztálta a gondjaira bízott 12 éven aluli kislányokat az a dévaványai, hivatásos nevelőapa, akinek ügyében — szemérem elleni erőszak és megrontás miatt — még a nyáron kezdte meg a tárgyalást a Békés Megyei Bíróság.
Az ügyészség megállapításai szerint, M. Ferenc a nevelésére bízott kislányokat 2004 nyarától 2008 nyaráig rendszeresen fogdosta, egyikükkel szemben erőszakot is alkalmazott. Az 52 éves vádlott elmondta, először négy, majd újabb három gyermek érkezett a családba. Utóbbiakat vér szerinti családjukban szexuális erőszak érte. Szülőanyjuk pénzért bocsátta egyiküket férfiak rendelékezésére.
A keddi tárgyaláson dr. Mázor Róbert tanácsvezető bíró azokat a gyermekvédelmi szakembereket hallgatta meg, akik kapcsolatban voltak a családdal. Az elmondottakból hamar kiderült, hogy ezt az ügyet megelőzően már évekkel korábban jelezték a gyerekek, hogy nevelőapjuk szexuálisan közeledik hozzájuk, ölébe ülteti őket.
Az akkori gyám a bíró kérdésére kijelentette: nem hitt nekik, sőt figyelmeztette a lányokat, hogy ezeknek a kijelentéseknek, milyen súlyos következményei lehetnek. Ezt követően a gyerekek visszavonták állításukat. Az említett gyám ugyancsak kérdésre rezzenéstelen arccal mondta: „nem tudom, hogy szerettek-e engem a lányok, de nem is törekedtem erre”.
Ugyanez a tanú arról is beszámolt, hogy a nevelőszülőket figyelmeztette: „hozzá ne érjenek a gyerekekhez”, mert azzal magukat keverhetik nehéz helyzetbe. Azt a későbbi gyám és a nevelőszülői tanácsadó is elmondta, hogy figyelmeztették M. Ferencet és feleségét, nehogy olyan helyzetbe kerüljenek, mely alapján gyerekek megvádolhatják őket molesztálással.
A lányok gyámja beszámolt arról, hogy akkor szerzett tudomást a vádban szereplő eseményekről, amikor a nevelőszülők külföldi útja miatt a gyerekek intézetben töltöttek néhány napot. A középső tesvér adta elő, hogy nem akar visszamenni a családhoz, mert „Feri bácsi simogatja őt”. Amikor a gyám figyelmeztette a következményekre, visszavonta állítását, s erre a korábban őt erősítő kistestvére is azt mondta: kitaláció volt az egész.
A középső tesvérrel foglalkozó klinikai szakpszichológusnak is beszélt a tinilány az őt ért molesztálásról. Kozma Zoltán a bíróság előtt újra megerősítette, hogy ezt jelezte a gyermekvédelmi szakembereknek, s a nevelőszülőknek is. Több esetben tett kísérletet arra, hogy beszélhessen M. Ferenccel, ám a férfi hívása ellenére egyszer sem jelent meg nála. A lélekgyógyász tájékoztatta a gyámot is, ám ennek időpontjára a két fél másként emlékszik.
Dr. Mázor Róbert a keddi tárgyaláson megkérdezte a pszichológust: lehet-e testi érintkezés nélkül gyermeket nevelni, mire határozott nem volt a felelet. További kérdésekre válaszolva Kozma Zoltán arról szólt, hogy a lelki traumákon átesett gyerekek gyakran magukat is hibáztatják a történtekért, illetve az átélt történéseket később mintaként haszálhatják.
A gyermekvédelmi szakemberek tanúvallomásaiból az is kiderült, hogy egyikük sem adott alapot a lányok állításának. M. Ferencet és nejét kimondottan jó nevelőszülőknek tartották, a legidősebb lányt megbízhatónak, a középsőt öntörvényűnek, a legkisebbet pedig befolyásolhatónak tartották.
A keddi tágyaláson a bíró felolvasta a védő kérésre elkészített szakértői véleményeket. Ez alapján mindhárom gyerek hihetően, életszerűen adta elő a történteket, befolyásolásra, rábeszélésre mutató jelet nem találtak a vizsgálat során. A tárgyalás folytatódik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 29 hozzászólás érkezett-
29. egyjótecő 2010. február 9. 18:33
Istenem ennyi balga embert hát erről nem sokat mondanék annyit hogy kb 2 házra lakok a sértettől és egyáltalán nem így ismerem,hogy ő valami perverz lenne vagy valami ilyesmi..:S Ahogy vissza olvastam ezeket a hozzászólásokat sok okoska van itt.
Én tudomásom szerint a gyermekeket saját édesanyjuk vagy édesapjuk gyermekkorukban kiállította az utcára őket pénzkereset érdekében ... Ebből valami le is eshetne talán,valami sérelem vagy vagy csak egyszerűen hálátlanok gyerekek..Érdekes..
Na midn1 szerintem az egészből sok nem igaz sok mindent a lányok találhattak ki.. de majd további tárgyalások eldöntik ezt.
-
28. nünüke 2009. október 10. 21:39
a jó módjukban nem tudtak mit kezdjenek magukkal és ezt a hülyeséget találták ki csak az a baj hogy van aki még el is hiszi a gyerekek csak a jogukat és nem a kötelességet nem ismerik sajnos
-
27. BuBcSiE 2009. október 8. 19:33
Háát látom sok értelmiségi agyoniskolázott tulok irogat ide :D Gyerekek, nem tok mást szólni én se, csak azt, h mielőtt ítélkeztek tegyétek magatokban tisztába h ki mikor hogyan és miért.Arról ne is beszéljek h az említett lányok a hőn szeretett "svéd" társadalomba tartoznak ;) Ennél többet nem kell írjak az állítólag sértett egyénekről. Másik mit értünk szexuélis zaklatáson? Titeket anno nem simogatott meg az ovónéni mikor ügyesek voltatok? Az akkor szexuálisan zaklatott? Akik vádoskodnak szedjék össze magukat, gondolkozzanak el pöppet pár dolgon, és utána írják az átkaikat. Sok hiba van a gyermekvédelembe...de a legelső és kiemelendő szerintem h túl sok joguk lett a csemetéknek. Jusson eszetekbe a tanárok ellen elkövetett verések, és egyéb nyalánkságok. Köszipuszi ;)
-
26. Mr X 2009. október 8. 16:00
Minden okosnak!
Hallottam erről az ügyről még a nyár elején és aki mesélte az a leírtak alapján mondta el a történetet csak kicsit bővebben.Volt már előtte is náluk gyerek és soha nem fordult ilyen elő korábban.Ez kicsit már gyanús!
Sajnos a mai intézetben nevelkedett gyerekek semmivel nem különbek a 20 évvel ezelőttieknél,sőt!Átlag ember nem tudja elképzelni milyen egy olyan fiatal akinek nincsenek normális szülei és fogalmuk sincs milyen következményei vannak a dolgoknak,mert senkitől nem láttak jó példát.Személy szerint nem állnék senki mellé.Remélem a bíróság megfelelően fogja végezni a munkáját és pártatlan szakértőket,pszichológusokat fog alkalmazni és akkor van esély az igazság kiderítésére.Bár a Magyar igazság szolgáltatás nagyon gyatra az én megítélésem szerint,főleg az úgymond nagy ügyekben a közvélemény miatt.Akik legtöbben csak ítélkeznek mások fölött ,teljes információ hiányában! -
25. hurka 2009. október 7. 22:24
Kedves "árvalány"! Ha ilyen óriási rálátásod van a dolgokra, nézdd már meg azt a sötét bunkó, ugyancsak jópízért dolgozó csapatot is , akik íróasztal mellől telefonon "látogatják" a családokat és adnak nekik tanácsot...! Eszem meg áll! Naná, hogy nem emlékeznek semmire, mert nincs mire.Gyám, nevelőszülői tanácsadó..stb.
-
24. Rizzo 2009. október 7. 21:34
Az előző szöveg folytatása: 1.
-
23. árvalány 2009. október 7. 21:22
a
-
22. árvalány 2009. október 7. 21:20
Folytatás, ez még lemaradt:
a -
21. Rizzo 2009. október 7. 21:12
Szerintem a nevelőszülőket nem leírni kell, hanem megbecsülni mindazért amit tesznek. Befogadnak, felnevelnek a családjukban olyan gyermekeket, akiket a vér szerinti szüleik eldobnak maguktól (mert minden más fontosabb mint a saját gyermeke
-
20. Rizzo 2009. október 7. 21:07
Szerintem a nevelőszülőket nem leírni kell, hanem megbecsülni mindazért amit tesznek. Befogadnak, felnevelnek a családjukban olyan gyermekeket, akiket a vér szerinti szüleik eldobnak maguktól (mert minden más fontosabb mint a saját gyermeke
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









