Huszonhat csicskát hallgattak ki a rendőrök Szarvason
Mik ezek?
XOltyán Sándor elmondta: a lakossági bejelentések, illetve a polgármesteri hivatal által jelzett esetek kapcsán előre megszervezték a tegnapi akciót, melyben összesen harminc rendőr vett részt. Zömében szarvasi rendőrökről van szó, de segítséget kértek a BMRFK Bűnügyi Igazgatósága és a Rendészeti Igazgatóság Akció Osztályától (köznyelven szólva a kommandósoktól) is.
Megadott címekre, összesen harminc ingatlanba kopogtattak be reggel a háromfős rendőri csapatok, melyek mindegyikében egy-egy kommandós is volt. Azért mentek, hogy megállapítsák, igazak-e a bejelentések arról, hogy „Szarvason fogságban tartanak és dolgoztatnak elesett embereket és elveszik a nyugdíjukat”.
Az akció során 26 olyan embert vittek be a kapitányságra, akiknél felmerült a gyanú, hogy nem saját akaratukból tartózkodnak itt és nem megfelelő körülmények között élnek. A beszállított személyek közül többet (információink szerint ötöt) az orvosi ügyeletre vittek, mivel úgy ítélték meg, hogy nem megfelelő egészségi állapotban vannak. Az ügyeletes orvos olyan súlyos problémát egy esetben sem állípított meg, amely azonnali kórházi ellátást indokolt volna.
A rendőrség szerint lőszereket is lefoglaltak
2009. június 24-én a hajnali és a kora reggeli órákban a rendőrség tudomására jutott információk, lakossági bejelentések és az önkormányzat illetékeseinek jelzései alapján a Szarvasi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tartott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Rendészeti Igazgatóság Akció osztálya bevonásával mintegy 30 szarvasi lakóingatlanban, valamint külterületi ingatlanokban az információk valóságtartalmának megállapítása miatt.
26 fő részletes meghallgatására került került sor, melynek nyomán a rendőrség saját hatáskörében eljárásokat kezdeményez bankártyával való visszaélések miatt. Az eljárások során vizsgálják azt, hogy ezen személyek tekintetében elhelyezésük, ellátásuk megfelelő volt e.
Az ellenőrzés során körözött személy elfogására, bűncselekményből származó tárgyak, valamint lőszerek lefoglalására is sor került.
Az elmondások alapján több olyan jogsértés is felszínre került, melyek elbírálása nem tartozik a rendőrség hatáskörébe, ezek miatt az illetékes hatóságok felé a feljelentéseket megteszik.
A 26 emberből 24-en állították azt, hogy ők önszántukból jöttek Szarvasra, saját akaratukból dolgoznak a szarvasi állattartóknál. Egy ember elmondta: erőszakkal tartják itt és vissza szeretne menni Kecskemétre. Őt még tegnap rendőrautóval hazaszállították. Egy másik férfi is azt mondta, nem kíván ittmaradni, vigyék haza Örménykútra. Őt egyébként tíz nappal ezelőtt egyszer már hazavitték Örménykútra a szarvasi rendőrök, de azóta újra visszajött Szarvasra. A rendőrautó most is elvitte Örménykútra, ahol azonban a családja nem akarta őt visszafogadni. Ezután azt kérte, hozzák vissza Szarvasra.
Tegnap mind a 26 személyt kihallgatták a kapitányságon, majd szabadon távozhattak. Több esetben felmerült a gyanú (úgy tudjuk 4 ilyen esetről van szó, de ezt a pontos számot a kapitány nem kívánta elárulni), hogy a bankkártyájukat elvették, következésképpen a nyugdíjukat is elveszik. Ezekben az esetekben eljárást indít a rendőrség.
Oltyán Sándor beszámolt arról is, hogy több esetben felmerült az illegális a foglalkoztatás, illetve az adózatlan jövedelem kérdése is, ezeket az anyagokat továbbítják az illetékes hatóságoknak.
Arra a kérdésre, hogy a csicskákat foglalkoztató személyek közül valakit bevittek-e a rendőrségre, a kapitány nemmel válaszolt. Elmondta: erre egyelőre nem volt indok, a megindítandó eljárás során azonban többeket tanúként illetve gyanúsítottként meghallgatnak majd.
Szerkesztőségünk úgy értesült, hogy az állattartók közül többen kilátásba helyezték, hogy feljelentést tesznek a szarvasi rendőrség ellen az eljárások miatt, s azért, mert veszélyeztették az állatok ellátását, azaz nem volt aki megetesse a lovakat, amíg a behozott állatgondozókat kihallgatták. Erre a kapitány úgy reagált: még arra is odafigyeltek, hogy ahol több állatgondozó van, ott ne egyszerre hozzák be mindet kihallgatni, hogy legyen, aki megeteti az állatokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 50 hozzászólás érkezett-
50. leocska 2009. június 25. 20:28
Kedves Roma fiatalember !! ( 33 éves ,aki Németországba készül...!!)
Légy kitartó és terveid valóra válnak , jó egészséget Neked és sok SIKERT !! -
49. lokomotív 2009. június 25. 19:56
Nemtudom voltak-e a motyoi gátmelletti tanyasoron a rendőrök?Na ott a cigány tanyájában/amit fehér embertől csalt ki/találnak két csontig lesoványodot csicskát.Napi 1 alkalommal kapnak ételmaradékot enni./ők mondták,ugyanis naponta járok arra/ Ha ilen állapotban tartaná az ember az állatait, 2évet kap állatkínzásért!!!????????????/
-
48. papa 2009. június 25. 19:48
érdekes?! van aki fél tőlük van aki düdösözi őkett meg stb. nem kell féln csak a szályuk nagy ha látják hogy félsz egy kis kiabálástol véged SZÁJBA KELL VÁGNI majd akkor elhalgat a gyökér. agyunk nekik segéjeket meg nem a csicskát kell bevinni hanem a "gazdáját " szerencsétlen fél mert ha viszaviszik az ólába!!!! és dumált jó meg is verik csórót. midegy eről még irhatnák de hadjuk A GÁRDA MAJD AD NEKIK MEG A JOBBIK REMÉLEM SIKERÜL NEKIK!!!!!!
-
47. szarvasiaak 2009. június 25. 19:46
Hol van ilyenkor a Magyar Gárda? :S
-
46. vona 2009. június 25. 19:30
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
45. szar-ka 2009. június 25. 19:22
Tisztelet a rendőrségnek,hogy próbálkozik.
Van a városnak több országgyűlési képviselője, Ők teremtettek ilyen törvényi környezetet,hogy egyáltalán a rabszolga tartás gyanúja fölmerülhet.
Higgadtan le kell vonni a következtetéseket. -
44. Gitta néni 2009. június 25. 18:36
Sokévi kemény munkával felépítettük az országot és az ilyenek miatt teljesen lezüllik. Minket tartanak "csicskának" először menjenek tanulni iskolába tanuljanak meg viselkedni ne csak a csalást lopást gyilkolást tanulják. Persze az ilyet iskolába nem tanítanak ezért nem érdekes nekik. Aztán dolgozzanak! Szépen mondom nehogy kimoderáljanak. Szette vette teremtette.
-
43. Gitta néni 2009. június 25. 18:29
Csak azért érzik magukat jól mert félnek tőlük az emberek.Szégyen hogy ezek miatt már az utcára sem mehetünk ki.
-
42. nézek a fejemből 2009. június 25. 18:10
egy "büdös cigány" az a baj Te már kifehéredel a többségnek
a vér nem válik vízzé -
41. sej 2009. június 25. 17:46
Csak az a baj hogy az apeh nem vizsgálta miből van a lóvak ára takarmánya?Ha dolgozni akarok az alkalmi munkavállalói könyvet tölteni kell bélyeggel aláírással mival ha elmar a szerv akkor ingem gatyom oda és semmi kétségem hogy a házam is lebüntettné felőllem az Apeh.DE CSAK FELŐLLEM MERT VAN ÁLLÁSOM JÖVEDELMEM ÉS "MERT FEHÉR VAGYOK" NEM CIGÓ!!!!!!!!!!!!EGYENLŐSÉGET MINDENBEN aki nem dolgozik az ne gyereket csináljon vagy ne vegyen ki állami gondozásból csak azért mert az a testvéréé a pénzen feleznek a lúrkók meg otthon nevelkednek tovább!Így csalnak ők!!!A mi pénzünket herdálják számoljatok utána ti mennyiből nevelitek iskoláztatjátok a saját csemetéitek?Ki jön a 80000 Ft/gyerek nem igazán hiszem
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









