Elkapták az autótolvajt
Mik ezek?
XFebruár 4-én érkezett a bejelentés a Szarvasi Rendőrkapitányság ügyeletére arról, hogy február 03-án délután öt óra és február 04-én reggel hét óra között egy gyomaendrődi lakóház csukott, de nem zárt garázsából ismeretlen elkövető eltulajdonított egy Opel Astra 1.4 típusú személygépkocsit a benne lévő indítókulccsal, forgalmi engedéllyel és kapunyitó távirányítóval együtt. A bejelentés alapján a Szarvasi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el. A lopási kár körülbelül 1 millió 200 ezer forint volt.
Február 7-én a Szarvasi Rendőrkapitányság és a Gyomaendrődi Rendőrörs bűnügyi nyomozói egy mezőtúri lakóház udvarán lefoglalták az ellopott személygépkocsit és gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves mezőtúri férfit, aki a gépjármű eltulajdonításával gyanúsítható.
Megállapították, hogy a férfit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja körözte, mert a korábban kiszabott 96 ezer forint pénzbüntetést nem fizette be, s azt 480 nap fogházbüntetés letöltésére váltották át. Elfogása után ezért Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. igazságkereső 2010. február 9. 11:36
A medve, a róka és a farkas elmennek a munkanélküli hivatalba, munkát
keresni, mert nagyon éheznek.
Az ott dolgozó SZAKEMBER ki is közvetíti őket a megfelelő helyre.
A rókát egy baromfiudvarba segítőnek, a farkast egy birkanyájhoz szintén
segítőnek, míg a medvét egy téglagyárba melósnak.
Eltelik két hét, találkoznak
A róka hülyére verve, csontsoványan, a farkas szintén, a medve pedig szépen
kigömbölyödve.
Ki-ki elmeséli, hogy vele mi történt.
- Két napig jól ment sorom, -mondta a róka, de mikor a gazda rájött, hogy én
tizedelem az állományt, akkor fogta a kapát, kaszát, kutyát és mindent,
amivel ütni lehet, egyszóval helybanhagytak. Azóta is alig ettem valamit.
Azt mondja a farkas, -Ugyanígy jártam én is, két napig Hawaii, aztán mikor
a pásztor rájött, hogy miért hibádzanak a birkák, hát kaptam én is mindent,
csak jó szót nem. Azóta se ettem semmit, mert még a fogaimat is kiverték....
Mire a medve:
- Nézzétek gyerekek, nekem nem lehet okom a panaszra, a téglát nem lopják, a
cigányokat meg nem számolják......
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









