Elfogták a segítségnyújtás nélkül elhajtó autóst
Mik ezek?
XBékéscsabán, a Kétegyházi úton könnyű sérüléssel járó baleset történt csütörtök este 20 óra 40 perckor. Egy személygépkocsi haladt a Tessedik utca irányából az építők útja felé és a Kétegyházi út 2. szám előtti szakaszon áttért a baloldalra, ahol összeütközött a szemből érkező segédmotorossal. A motoros elesett és könnyű sérüléseket szenvedett. Az autós viszont megállás és segítségnyújtás nélkül tovább haladt.
Egy arra járó állampolgár megállt, hogy segítsen a sérültnek, majd utána fordult a baleset okozójának, aki nem messze a helyszíntől műszaki hiba miatt kénytelen volt megállni. Közben a balesetről bejelentés érkezett a rendőrségre és a járőrök pontosan öt perc múlva már el is fogták az autóst. Előállították vér- és vizeletminta vételre, majd őrizetbe vették, mert ittasság gyanúja is felmerült nála.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmények elkövetése miatt hallgatta ki a férfit és bevonták a vezetői engedélyét is. A rendőrség az ügyet gyorsított eljárás keretében, bíróság elé állítással folytatja le.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. paulikpal 2012. szeptember 9. 15:35
villám!-egyetértek, de arra kiváncsi vagyok,hogy a legújabb "baltás" gyilkos azeri, vagy ?. Kap e életfogytiglant és átadják-e Indiának büntetésének letötésére. Fog-e fröcsögni az ellenzék, hogy rosszul cselekedett a kormány?
-
1. villám_37 2012. szeptember 8. 16:53
Na az ilyen gyökér embereket kellene kellőképpen megbüntetni,hogy legközelebb kedve se legyen piásan autóba ülni!
Felelőtlen mert piásan vezet,és bunkó mert veszélyezteti mások életét , testi épségét!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





