Bilincsben vitték a Csillagba a pedofil nevelőszülőt
Mik ezek?
XHelybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt Mészáros Ferenc ellen indított büntetőügyben a Békés Megyei Bíróság tavaly júniusban meghozott I. fokú ítéletét. Ezek alapján a vádlottat a bíróság - halmazati büntetésül - 7 év 10 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint véglegesen eltiltotta a hivatásos nevelőszülői foglalkozástól - tájékoztatta lapunkat Bátyi Zoltán.
Az ítélet indoklásakor elhangzott, hogy az I. fokú bíróság megalapozott tényállás alapján, minden fontos körülményt felderítve állapította meg a vádlott bűnösségét, így a vádlott és a védelem által kért felmentésre, és másodlagosan kért, az I. fokú bíróság által meghozott döntés megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezésére nem kerülhetett sor.
A kiszabott büntetés – tekintettel a bűncselekmények tárgyi súlyára és a bűnösségi körülményekre - inkább enyhe, mint súlyos, így a Szegedi Ítélőtábla annak további enyhítésére nem látott indokot. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
Az ítélethirdetés végén a tanácselnök bíró közölte: tekintettel a büntetés mértékére, elrendeli a kiszabott szabadságvesztés büntetés azonnali végrehajtását. Beszólította a rendőröket a tárgyalóterembe, akik a korábban szabadlábon védekező vádlottat megbilincselték, és elszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe.
Az ügy előzményeit lásd itt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. zolcsy 2012. február 8. 14:29
persze lehet hogy bűnös,és nem a mi tisztünk eldönteni hogy az vagy nem az.....csakhogy halottunk sokan aszem egy Gyomaendrődi öreg bácsikáról akit épp ezért ültettek le (volt a tv-ben is ,sírt nagyon a kisöreg)............azután kiderült hogy a vádló mindezt kitalálta...de a bácsika ült nem keveset és örökre rajtamarad a biag....ez egy ilyen ország
-
6. tüzescsajszi 2012. február 8. 12:57
10 hónapba belefér,de szerintem a 7 évbe már nem. Mert a tudósok / maják ,,szerint,, dec.21-én világvége...!!!! Úgyhogy nem kell sokat ülnie! xx
~~ -
5. szarv@s 2012. február 8. 12:25
Nos Tisztelt Kommentelők ! Biztos ti tudjátok az igazat, nektek marad a komment. A bíróság dolga meg az ítélet volt, meg is hozta. Írogassatok csak, okoskodjatok de: A kutya ugat, a karaván halad. (oszt jó napot)
-
4. tüzescsajszi 2012. február 8. 10:28
csak van benne valami ha eddig szabadlábon volt most meg azonnal börtön.
-
3. zolcsy 2012. február 8. 07:34
azt hogy bűnös vagy ártatlan csak ő és a "sértettek" tudják igazán....lehet ő ártatlan ,de ha ezt a bűnt valakire rásütik az legyen akár milyen ártatlan is soha le nem moshatja magáról,sajnos, és ez mindenkire vonatkozik...ilyen rohadt a törvény...meg az emberek....
-
2. Tomzsi 2012. február 7. 21:31
Ismerve Mészáros Ferencet, kijelenthetem Ő ezt a bűncselekményt soha nem követte el.
A kijelentő mondat végén a pont a mondat lezárását jelenti. A liberális nézet szerint, lopásért csalásért ejnye bejnye, gyilkosságért 6 év kirakat per miatt jelen esetben ez van majd nyolc év. "Győzött az igazság?" tisztelt bíróság?
Volt egy népmese anno mikor még tanították ezt velem, be engedte a parasztbácsi a kígyót a házába,...
erre ugye mindenki emlékszik.
És itt pontot rakok a mondat végére. Cáfoljon már meg valaki, hogy Feri NEM ártatlan! -
1. tanacstamas 2012. február 7. 14:23
Ez nem lehet Igaz!!! Győzött az igazságtalanság és a hazugság! ismervén az érintettet biztos nem igaz amit elhitettek vele kapcsolatban ... Na brávó! Remélem boldog az a jellemezhetettlen aki ezt állította HAMISAN róla! Azt kéne a helyébe tenni aki alaptalanul rágalmaz...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









