A széntől a csaptelepig mindent vittek az elfogott betörők
Mik ezek?
XSzerdán délután előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a békési férfit, aki a nyomozók gyanúja szerint az elmúlt hetekben két már fogva tartott társával együtt több betörést is elkövetett.
Mint megtudtuk, a Békési Rendőrkapitányság nyomozói néhány korábbi bejelentéssel kapcsolatban kiterjedt nyomozást folytattak ismeretlen tettesek ellen, akik lakóházakba törtek be és különböző értékeket tulajdonítottak el. Az ellopott tárgyak között volt kerékpár, villanymotorok, vízmelegítő, csaptelepek, cigaretta, házi pálinka, szivattyú, hosszabbítók, kéziszerszámok, szén, alkatrészek és egyéb tárgyak, melyek értéke több százezer forintra tehető.
Az adatgyűjtésnek köszönhetően előbb két helyi férfit fogtak el a rendőrök, akiket a beszerzett bizonyítékok alapján hat betörés elkövetésével gyanúsítottak meg. Az őrizetbe vételüket követően mindkettőjüket letartóztatta a bíróság.
Az eljárás során egy harmadik személy is a nyomozók látókörébe került, akit szintén elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki. Ő szerdán került letartóztatásba. Az eltulajdonított dolgok egy részét sikerült megtalálni és lefoglalni.
A nyomozás során további információk merültek fel arra vonatkozóan, hogy a fogva tartásban lévő személyeknek további betörések is a számlájukra írható, amelyek tisztázása még folyamatban van. Az eljárást a Békési Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. trafóház 2012. február 10. 09:32
Hiába tesznek meg a rendőrök minden tőlük telhetőt,ha a bíróságok,meg..........a többit tudjátok.
-
2. Royalkaresz 2012. február 10. 00:02
Minden elismerésem Békés város nyomozóinak.Az én esetemben is szívós, kitartó volt a jogtalanul behatolók felderítése részükről.A tettesek a napokban nyerik el a bíróságon - remélem szigorú - büntetésüket. A továbbiakban is sikeres munkát kívánok.
-
1. gabi07 2012. február 9. 19:06
Gratulálok Békés rendőreinek.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









