A rontás helyett 28 millió forintot vett le a jósnő
Mik ezek?
XA hódmezővásárhelyi nő jóslással és rontás levételével foglalkozott, egy hirdetési újságban reklámozta tevékenységét megyénkben és más megyékben is. Így került kapcsolatba a jellemzően idősebb korú, hiszékeny sértettekkel.
Dr. Futó Sándor, a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivője közölte, a vádlott jóslás közben a sértetteknek elmondta, hogy érzi rajtuk a rontást, és azt úgy tudja róluk levenni, ha az ékszereiket és egyéb értékeiket elviszi egy szent helyre. A sértettek hittek a jósnőnek, ezért az értékeiket átadták neki.
A vádlottnak három hódmezővásárhelyi sértettől sikerült ezzel a módszerrel ékszereket kicsalnia 71 ezer forint, 168 ezer forint és 184 ezer forint értékben, valamint egy békéscsabai férfit vett rá arra, hogy rontáslevétel céljából 750 ezer forintot adjon át a részére. A vádlott azt mondta a sértetteknek, hogy az ékszereket és a pénzt több hétre el kell vinnie egy templomba, és ezután megtisztulva visszaadja nekik. Valójában azonban a vádlott az értékeket nem akarta visszaadni, becsapta a sértetteket.
A hódmezővásárhelyi jósnő ugyanezzel a módszerrel egy békéscsabai asszonyt is becsapott. Elhitette a sértettel, hogy az anyján és a családján rontás van, és ha azt nem veszi le, az édesanyja egy hónapon belül meghal. Elmondta a nőnek, hogy a család a pénz által lett megrontva, és ezt úgy lehet levenni, ha az összes bankót elviszi egy szent helyre.
Ennek hatására a sértett különböző összeget adott át folyamatosan a vádlottnak, de a jósnő egyre többet kért azzal, hogy érzi, még további pénze van a nőnek. A rontáslevétel pedig csak úgy működik, ha az összeset megtisztítja. A sértett ezután részletekben átadott a vádlottnak összesen több mint 28 millió forintot. A pénzt a jósnő nem adta vissza a sértettnek, azt eltulajdonította.
Dr. Futó Sándor elmondta, az elvitt ékszereken, pénzeken kívül a hiszékeny sértettektől a jósnő 6 ezer és 200 ezer forint közötti munkadíjat is kért a rontáslevételért. Az értékekből csak a 71 ezer forintos ékszer került elő, azt visszaadták a sértettnek.
A 28 millió forinttal megkárosított, harmincas éveiben járó, Békés megyei nő magánéleti és munkahelyi problémái miatt keresett jósnőt. Korábban is igénybe vett ezoterikus szolgáltatást, ez segített neki.
A jósnő a reklámújságban a következő szöveggel hirdette magát: „Jóslás, szerelmi kötés, rontáslevétel, hajszálból fényképanalízis, fehér mágia. Teljes diszkréció. Hívásra házhoz megyek.” A megadott telefonszámot tárcsázta a hölgy, és bejelentkezett Sz.-né Anikó.
— Először úgy volt, hogy személyesen találkozunk, de a lakhelyemtől messzire kellett volna utaznom, a munkám miatt akkor nem értem rá, így maradtunk a telefonnál — mondta lapunknak a névtelenséget kérő nő. — Beszélgettünk a jósnővel, amiket mondott, azok megállták a helyüket, anélkül, hogy én előzetesen bármit is közöltem volna vele. Ma már tudom, azért történt így, mert tudhatta, ha hozzá fordulok, akkor bajom van, ez pedig magánéleti és munkahelyi lehet. Beletrafált dolgokba, én hittem neki.
A békéscsabai fiatalasszonytól részletekben 28 millió forintot csalt ki Anikó, akiről azóta már kiderült, hogy valójában Szilvi. A sértettnek a vállalkozásából volt megtakarított pénze, mindene ráment erre a jósnői átverésre. A „pénztisztítási” határidők lejárta után a csaló azt válaszolta neki, rengeteg a dolga, de néhány napon belül jelentkezik. Később azzal mentette ki magát, hogy beteg, utána viszont már telefonon sem lehetett elérni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 20 hozzászólás érkezett-
20. Laca.. 2012. február 24. 17:59
A TV-2 és RTL sztereóban nyomja a "látókat" a hiszékeny 30-as IQ-nak. Nem régen megszólaltattak egy TV-s jósasszonyt, aki becsületesen elmondta, hogy mire is megy ki a játék. Bizony az időhúzásra, mert addig is pörög a telcsi számlálója és szerinte ha ők nem is csodatévők, a hiszékenység akkor is fél egészség. Már ha még marad a bugyeszban utána....
-
19. gyorsviz 2012. február 24. 13:06
meg áll az ész, hogy ilyen bedőltek vannak.
-
18. poligráf 2012. február 23. 19:30
Ok, azt még el tudom fogadni, hogy a 15-ös és 16-os hozzászólásban említett esetekben egyszer az életben át lehet verni jószándékú embereket.
Még akkor is ezt gondolnám, ha mondjuk 6000 forintról lenne szó, amit valaki kifizetett "rontáslevételért".
De 28 millió forint? Erre már nincs mentség, itt tényleg nem tudom áldozatként látni a becsapott nőt.
Mindenesetre karmikus találkozás volt: a legkapzsibb, leggátlástalanabb "jósnő" találkozott a legnaivabb, leghiszékenyebb ügyféllel. -
17. Turulmadár81 2012. február 23. 18:13
Hogy nekem nem jut eszembe ilyet tenni ...én is foglalkozok jóslással és rontás levétellel,de még a ezred része sincs a tarifám ehhez képest......Lejáratja ezt a hitet...szégyen az egész...
-
16. reménység 2012. február 23. 16:02
Bizony, megtörténhet bárkivel. Valószinű sokan olvastak a nagyon szimpatikus, jól öltözött férfiről, aki pénzváltás cimén roppan kézügyességgel vette ki a pénzt a tárcából. Sajnos a rendes ember többször válik áldozattá, mint a csaló. Legyen ez a vigaszunk!
-
15. Bassoon5 2012. február 23. 15:39
Én még azt tudom elképzelni,hogy elég hiteles volt az a "jósnő" és úgy adta elő magát, meg vannak olyan részletek,amiket a cikkben nem írtak le,ami miatt hihettek neki az emberek.De azért 28 millát csak úgy odaadni valakinek,elég bizarrul hangzik.Mikor a legtöbben titkolják a vagyonukat még a családtagjaik előtt is,nem hogy idegennek átadni.
Azért tudom sajnálni,mert egyszer engem is átvert egy csaló,persze nem ekkora összeggel,de nekem az is pénz volt,15 ezer.Odajött hozzám a buszmegállóban egy jól öltözött,kétségbeesett,remegő ember,hogy ő cukros és már rosszul van,mert eltűnt az egész tárcája egy újságosnál,és szeretné letiltatni a bankártyáját.Tudok-e Unicredit bankot mutatni?Egyből mondtam is neki egyet,de állította,hogy most jött onnan és mivel Szombat volt,az már bezárt.(tényleg arról jött,villamossal.)Mondtam neki telefonon is le tudja tiltatni,de a telója le volt merülve.Felhívtam a bankot az enyémről,és be is jelentkeztek,ezután átadtam neki és fejből diktált a nőnek a számlaszámtól kezdve minden adatot,amiket ilyenkor kérni szoktak.Mondta,hogy Bcsabáról indult Sopronba és Bp.-n kellett átszállnia,de mivel ott ragadt,így nem tud továbbmenni a busszal,pedig muszáj lenne neki,mert tárgyalása lesz,ugyanis ügyvéd.Végül arra jutottunk,hogy kb.oda vissza 15 ezer Ft.a buszjegy,és átutalja VIBER-rel nekem telefonon keresztül intézve az összeget.Ismét én hívtam a bankot,megint meggyőződtem,hogy be is jelentkeztek és átadtam neki a telefont,megtette az utalást.Ezután levettem neki a pénzt,cseréltünk adatokat,elkísértem egy darabig,mindent elmondott magáról.És azóta sem érkezett meg a pénz.Pont.Utólag nagyon rosszul éreztem magam,mert sose csináltam ilyet és nem bíztam senkiben.De bizony egy csaló annyira felkészült,hogy mindent tudott,még azt is,hány km.pontosan Bcs-Sopron.Utólag megnéztem,és tényleg annyi volt.Bcs-án olyan utcaneveket tudott,meg helyeket,amit csak aki ott él ismeri,én meg ott tanultam anno és tudtam,hogy létezik olyan,amit mondott.Jó,könnyen kinézhette előtte netről,eltervezett volt minden,és jól betanulta az egészet.De a Katona József Színházba is elmehetett volna,olyan hitelesen kétségbeesett és normálisnak kinéző volt.A rendőrségen is azt mondták,hogy profival álltam szemben,nyílván amiatt nem is találták meg.
Ezek után csak azt tudom mindenkinek tanácsolni,senkiben se bízzon, és ha valaki segítséget kér,inkább küldje a rendőrségre a bajával,vagy hívjon orvost,az a biztos. -
14. AdriViki 2012. február 23. 15:22
Hajrá Jósnő!
-
13. reménység 2012. február 23. 13:20
Ami azt illeti nekem is kamu ez a cikk. Harmincas éveiben járó, dolgozó nő nem igaz, hogy ennyire "beszűkült". Ezért járok én ide, mert itt aztán tanulhat az ember, én nem fogom a 28 milliót kidobni. Habár azt is mondják, ami könnyen jön az könnyen is megy.
-
12. faggott 2012. február 23. 12:10
A 28 miiliommal már rég leelőlegeztem volna egy Maserati Quattroprte-t, és nem
gány volszvágennel jártam volna. -
11. napbarnitott 2012. február 23. 12:10
Gárda2009
Nekem meg a Koós Jani és Hfi ugrott be.
NEM VAGYOK TELJESEN NOORMÁLIS!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









