Új munkahelyeket jelenthet a megduplázott támogatás
Mik ezek?
XA mikro-, kis- és középvállalkozások már pályázhatnak Békésben is. Tavaly megyénk az elnyert összegben országos második volt a támogatások ezen formájában.
Egyedül nem megy - megyénkben is nagyon sok vállalkozás szenved emiatt, és töpreng azon, hogyan tudná cégét fenntartani, bővíteni, új beruházást megvalósítani. Aztán rájönnek, pusztán saját erőből ez képtelenség. Éppen ezért fontosak a foglalkoztatást elősegítő lehetőségek.
— Egy-egy új munkahelynél az alaptámogatás 1,4 millió forint, de kiegészítésekkel elérheti a 2,5 milliót is — hangsúlyozta dr. Nagy Ágnes, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója.
— Amennyiben a vállalkozás regisztrált álláskeresőt vesz fel, az alaphoz hozzájön félmillió forint. Amennyiben hátrányos helyzetű településeken teszi ezt, plusz 200 ezer forinttal, a leghátrányosabb helyzetű településeken plusz 300 ezer forinttal nő a pénz. Amennyiben roma álláskeresőt alkalmaz, további 300 ezer forint a támogatás.
Nagy Ágnes elmondta, megyénkben az orosházi és a szarvasi kistérség, s más települések hátrányos helyzetűek, a leghátrányosabb kistérségek között található a sarkadi, a szeghalmi, a mezőkovácsházi és a békési, illetve ezeken kívül még néhány település.
Tavaly megyénk az elnyert összegben országos második volt a munkahelyteremtő beruházási támogatásban. Ilyen pályázaton nyert 32 millió forintot egy élelmiszerbolt létesítésére, 16 dolgozó alkalmazására a dobozi Balogh Kft. Takácsné Balogh Zsuzsanna ügyvezető elmondta, ezen támogatás nélkül esélyük nem lett volna az ingatlan felépítésére, 49 százalékot tett ki a beruházásban a támogatás.
— Húsz éve a kereskedelemben dolgozunk, van másik üzlete, péksége is a családi vállalkozásnak — magyarázta Takácsné Balogh Zsuzsanna. — Egy másik nyertes pályázat révén berendezhettük a szükséges eszközökkel az új boltot és a pékséget is.
A pályázóknak bizonyos feltételeknek meg kell felelniük ebben az évben is. Kristóffyné Szász Etelka, a megyei munkaügyi központ szakmai igazgatóhelyettese elmondta, csak az a vállalkozás részesülhet támogatásban, amelyik valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállalójánál teljesíti a jogszabályokban meghatározott elvárt béremelést.
Nagy Ágnes kiemelte, az átmeneti likviditási problémával küzdő munkáltatók számára 291 millió 467 ezer forint áll rendelkezésre idén a meglévő munkavállalói kör teljes vagy részmunkaidős továbbfoglalkoztatásának támogatására. A létszámleépítést kerülik el a bér és járulékok meghatározott százalékának átvállalásával.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. trafóház 2012. február 23. 08:20
Idén 10 milliárd?
Stadionokra meg 300 milliárd?
A BKV-nak meg 30 egynéhány milliárd?
Mercédesz:5,6 millió ft + infrastruktúra/munkahely (1 cégnek)
Magyar KKV-k: 1,4-2,5 millió ft/ munkahely.
Mercédesz: feltétel nélkül is megkapja.
Magyar:Csak feltételekkel.
Fidesz szótár új címszó 1. munkahelyteremtés = közmunkahely teremtés.
Fidesz szótár új címszó 2.
munka becsülete = nettó 47068 ft/ hó munkabér.
Csak a Fidesz! Van még ennél lejjebb?
" Mindig van lejjebb" / Orbán/
-
1. trafóház 2012. február 23. 08:10
Ez jó!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









