Tizenöt szélerőműre pályáznak Békésben
Mik ezek?
XA Magyar Energia Hivatal 410 megawatt szélerőmű-kapacitásra írt ki pályázatot, amire hatvannyolcan pályáztak, összesen 1117,75 megawattra. A 410 megawattból 280-at az E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt. és az ÉMÁSZ Hálózati Kft. ellátási területén hirdettek meg. A fennmaradó 130 megawattot pedig az ország többi részén lehet majd megépíteni.
— Most, vagy soha! — mondta Papp Csaba, a SZKYWIND-, a MEGGYES-WIND- és a MIZSE WIND Kft. ügyvezető igazgatója. — Mindhárom cég nyíregyházi, egy érdekeltségi körbe tartozik. Gyulán egy, Medgyesegyházán két, egyenként 1,5 megawattos szélerőmű építését tervezzük, amelyekkel áramot állítanánk elő.
A turbinákat a települések külterületén építenék meg. A rotormagasság 100 méter lenne, ott a legoptimálisabb a szélerősség. A szélerőművek létesítésére alkalmas területeket szakemberek választották ki, 20—25 év mérési adatai alapján.
— Cégünk 2005 óta próbálkozik az utolsó engedély megszerzésével — folytatta Papp Csaba. — Korábban még pályázatot sem írtak ki. Már minden megvan, kizárólag a Magyar Energia Hivatal „pecsétje” hiányzik. Ilyen közel még sohasem álltunk a megvalósításhoz — mondta az ügyvezető. Papp Csabától megtudtuk, egy-egy turbina 700 millió és egymilliárd forint közötti összegbe kerül. A nyíregyházi cégnek mindhárom szélerőmű megépítésére rendelkezésére áll a forrás. A beruházások körülbelül tíz év alatt térülnének meg.
Tizenkét szélerőműre adott be pályázatot a békési Szélerőmű Park Kft. — tudtuk meg Markó Józseftől, a cég vezetőjétől. Az előrejelzések szerint szakmai anyagukat egy hónapon belül bírálják majd el a döntéshozók, a folyamat azonban ezzel még korántsem ér véget, a nyerteseknek még több ártárgyalást is le kell folytatniuk. Markó József kérdésünkre kitért arra is, a már említett tizenkettő mellett később még másik tizenhat erőmű felépítését tervezik.
A Békés és Murony közötti terület egyébként egy szélcsatornában fekszik, ahol a légmozgás hatékonyan tudná működtetni az építményeket. Amennyiben pályázatukat kedvezően bírálják el a döntéshozók, előreláthatólag jövő májusban kezdődhet el a konkrét beruházás, addig még több előkészítő munkát is meg kell valósítaniuk a településrészen.
A tótkomlósi Szuszekár János már megépítette a saját, házi szélturbináját, ami kiállta az idők próbáját.
— A hálózati áram kiváltása motivált anyagi és környezetvédelmi megfontolásból. Sok éve kezdtem ezzel a témával foglalkozni, majd beszerezve minden engedélyt, felállítottam családi házunk udvarán a szélturbinát, mely egy kilowatt/óra teljesítményre képes és sziget üzemmódban dolgozik. Azóta kifejlesztettem a gyárinál jóval hatékonyabb töltésvezérlőt is a szélerőműhöz — mesélt a részletekről Szuszekár János. A megtermelt energiát kizárólag házon belül használják, a többletenergiát a szélcsendes időkre akkumulátorokban tárolják.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. bimbirimbi 2010. március 10. 19:03
Ez jó!
Csak az az igazság,hogy a napsütéses órák száma Magyarországon magas,legalábbis a kutatók szerint.Jó lenne támogatni a házi naperőműveket is.Annál is inkább,mivel olyan napelem ami egyben cserép is,egy kiváló Magyar termék.-Úgy tudom. -
2. Avatár 2010. március 10. 15:57
Neked kellene egy agyátültetés békaarcú,a békának is több esze van mint neked.
így is baromira szennyezük a környezetet az ilyen emberek mint te meg főnyeremény az emberiségnek! -
1. békaarcú 2010. március 10. 12:41
kár, hogy nem kicsi atomerőműveket építenek, megyénként 1-2-t. sokkal több értelme lenne.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









