Nem áldozott le az autónyeremény-betétkönyv ideje
Mik ezek?
XMi több, ha a fiókból most kerül elő egy nyertes könyv, akár a '60-as évekből is, azt is kifizetik a korabeli áron.
A kaszaperi Tóth néni évek óta nem követi figyelemmel az autónyeremény-betétkönyve sorsát. A napokban eszébe jutott, meg kellene tudni, nyert-e, vagy továbbra is várat magára a szerencse.
— Még 1978-ban vásároltam az autónyeremény-betétkönyvem 5000 forintért. Tudja, mekkora pénz volt az akkor? Havonta 1400 forint fizetést kaptam. Akkortájt Kaszaperen nagy divat volt váltani legalább egy ötezreset. Többen nyertek is a faluban — mesélte az idős asszony.
Bevallom, régóta nem hallottam az autónyeremény-betétkönyvekről. Környezetem is „megszondáztam”. A többség visszakérdezett: „Mert, még létezik?” Létezik. Mintegy 900 ezer gépkocsinyeremény-betétkönyv él, összértékük közel 10 milliárd forint.
Az autónyeremény-betétkönyv története 1961-ig nyúlik vissza. Lehetett 5 és 10 ezer forintosat is váltani. A kisebb volt a népszerűbb, ami akkoriban, átlagosan 4—5 havi fizetésnek felelt meg. Az emberek abban reménykedtek, hogy így hamarabb juthatnak új autóhoz, például Trabanthoz, Wartburghoz, Skodához, Zsigulihoz, Ladához — hogy a korszak legjellemzőbb gépkocsitípusait említsük —, mert a Merkúrnál öt, de előfordult, hogy tíz évet is kellett várni egy autóra.
Azt hihetné az ember, hogy ma már valóban létjogosultságát vesztette az autónyeremény-betétkönyv. Akinek pénze van, vagy hitelképes, a szándéktól számítva néhány nap alatt kigurulhat egy új autóval valamelyik szalonból. A legnagyobb hazai banknál azonban ma is létezik a nyereménybetétkönyv: 5, 10, 20 és 50 ezer forintos címletekben. Havonta kilenc autót sorsolnak ki.
A bank a gépkocsinyeremény-betét kamatából képezi a nyereményalapot. A betétben elhelyezett összeg bármikor hozzáférhető. Kamat helyett nyerési esélyt kínálnak — tudtuk meg a betétkönyvet kiadó pénzintézet kommunikációs osztályától.
A sorsoláson minden gépkocsinyeremény-betétkönyv részt vesz, amely megszakítás nélkül forgalomban van. Vagyis az „ősrégiek”, a talán elfeledettek is. Azokat a nyereményeket is nyilvántartja a bank, amelyekért a betétkönyv tulajdonosa nem jelentkezett. A nyeremény iránti igény nem évül el. A nyertesek a személygépkocsi-sorsolás időpontjában érvényes árára tarthatnak igényt. Az első alkalomtól napjainkig közel 91 ezer autót sorsolt ki a pénzintézet.
Jelenleg mintegy 700 nyereményért nem jelentkeztek, ez a nyertesek 0,8 százaléka. Vagyis érdemes kutakodni a régi iratok között. Hátha előkerül egy autónyeremény-könyv. S még az is lehet, hogy a nyertesek listáján szerepel. Manapság egy '60-as évekbeli Trabi ára is jól jöhet bárkinek.
Rábukkantunk egy 1962-ből származó reklámanyagra, aminek a szövege a következő: „Már 1963 februárjában az Öné lehet az autó, ha 1962. október 30-ig 5000 vagy 10 000 forintos gépkocsi nyereménybetétkönyvet vált! Kerületünkben az eddigi sorsolások alkalmával Szerencsés Ügyfeleink összesen 14 darab autót nyertek az Országos Takarékpénztártól.” A kisorsolt gépkocsik sorszámát egyébként a pénzintézet és a postahelyek hirdetményfalán, két országos napilapban és a bank honlapján tekinthetik meg a betétesek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





