Demonstrációra készül a Gyulai Húskombinát szakszervezete
Mik ezek?
XAz alapszervezet vezetője lapunknak elmondta, hogy a munkavállalók számára kiemelten fontos kollektív szerződést a februári bejelentés után, augusztussal immáron véglegesen felmondta a cég vezetése. Az érdekvédelmi szervezetnél emellett úgy látják, hogy nem biztosított a termeléshez szükséges alapanyagok beszerzése, amivel veszélybe kerülhetnek a munkahelyek is. Petrusán Györgyné hangsúlyozta, várják azokat, akik azonosulni tudnak céljaikkal.
Ruck János vezérigazgató reagálásában elmondta, a jelenlegi gazdasági viszonyok nem teszik lehetővé, hogy fenntartsák a társaság számára éves szinten 100 millió forintos pluszköltséget jelentő, nyolc éve még más pénzügyi körülmények között megkötött kollektív szerződést. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Munka törvénykönyvben szereplő valamennyi előírásnak eleget tesznek, természetesen beleértve az ágazaton belül a felső harmadba tartozó bérek kifizetését is.
A vezérigazgató megerősítette, hogy mint valamennyi hasonló cégnél, náluk is gondot okoz a dráguló alapanyagok beszerzése. A tavalyi első félévhez képest 350-400 millió forinttal kellett többet fordítaniuk az idei esztendő első hat hónapjában erre a célra.
Éppen a kialakult helyzet miatt is fordultak a kérdésben a kormányzathoz, de eddig úgy tűnik nem sikerült megoldást találni a felvetéseikre. A cég jövőjéről folyamatosan tárgyaltak ezen a héten, s ezt teszik a jövő héten is. Ugyanakkor az alapanyagok finanszírozása, kifizetése az egyik első helyen szerepel a kiadásaik között.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. Tátika 66 2012. augusztus 14. 14:52
Mari87!Jó lenne ha még egyszer elolvasnád a cikket és utána írnál!Elég nagy h... amit írtál!Ha nincs alapanyag akkor nem tudnak dolgozni!!!Ez nem a munkások hibája!!"várják azokat akik azonosulni tudnak"ez arra vonatkozik,hogy a befolyt összeget vissza kéne fordítani az alapanyag gyártásra,és ne szűnjön meg a Húskombinát!!!Nem kéne mindenben a hibát keresni,és félre érteni!!Elég nagy baj ez,hogy egy ilyen jó hírnevű cég idáig jutott!!!Nagyon sok embernek és családnak add munkalehetőséget!!Szerinted mi lesz ha megszűnik???Jobb bele se gondolni!!Vagy talán kárörvendő vagy??Okoska Mari87!!
-
6. Mari87 2012. augusztus 13. 10:22
"... Az érdekvédelmi szervezetnél emellett úgy látják, hogy nem biztosított a termeléshez szükséges alapanyagok beszerzése, amivel veszélybe kerülhetnek a munkahelyek is. Petrusán Györgyné hangsúlyozta, várják azokat, akik azonosulni tudnak céljaikkal..."
Akkor most mi van? Mindenki adjon be egy disznót? ...vagy milyen céllal is kell azonosulni? -
5. Sz. Attila 2012. augusztus 12. 00:13
barackobama! Csak nem azt állítod, hogy Görgényi Ernő hazudott?!
-
4. imperialista 2012. augusztus 11. 15:37
Háburú háburú jaj de szeretem. eljön az idő.
-
3. barackobama 2012. augusztus 11. 14:59
Itt teljes vagyoni áttekintést kellene tenni.Évekre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálat stb.Akkor derülne ki hogy ki mennyit lopott el!A felelősöket meg úgy kellene büntetni mint Kínában szokták!Nyilvános kivégzéssel!Spanyol befektető?Az egy nagy szemfényvesztés volt!
-
2. Sz. Attila 2012. augusztus 11. 14:17
A polgármester megaszonta, hogy jön a spanyol befektető...
-
1. Tátika 66 2012. augusztus 11. 13:27
Eltűnt nagyon sok pénz.Ezért ismét ki fizet rá?A tisztességesen dolgozó,becsületes fizikai munkás!!Azt,h ők hová tették a pénzt azt a felsőbb részeken kell keresni!Érdekes volt a vezérigazgató nyilatkozata: "beleértve az ágazaton belül a felső harmadba tartozó bérek kifizetését is."Az a legfontosabb,h megkapják a "megérdemelt"fizetésüket!!A dolgozók nem örülnek annyira mint Ruck úr,h a MT.lép életbe!Nagyon sok juttattatást kaptak a dolgozók umond béremelés gyanánt ami a kollektív szerződésben volt!Ezt mind semmisé válik!Több munka,minimál bérért!!!Ez szép!!!A fizetés nem h. nőne inkább csökken!!!Szívnak rendesen az éjszakai műszakosok!Gratulálni lehet a" felső harmadnak"!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





