Bizonytalanság a roma közmunkaprogram körül
Mik ezek?
X— Ennek az alapvetően jó szándékú kezdeményezésnek a kezdetektől fogva több ellendrukkere is volt, a becsődölésről szóló híresztelések is tőlük eredhetnek — vélekedett Lebenszky Attila, a Gyulai Kistérségi Társulás irodavezetője.
— Azon dolgozunk, hogy a június 15-ével záruló program folytatódhasson — mondta a gesztorszervezet képviselője. — Megkerestük a munkaügyi központot és az érintett önkormányzatokat. Hat-hét településről szóbeli ígéretet kaptunk arra, hogy támogatják törekvésünket, s a munkaügyi központ is segítőkésznek bizonyult. A programban résztvevő közel négyszáz emberből az eddigi ismereteink szerint mintegy 80 kaphat lehetőséget, hogy június 15-ét követően is dolgozzon — tudtuk meg Lebenszky Attilától, aki hozzátette: a félreértéseket az okozhatta, hogy az érintettek két héttel hamarabb fejezték be a munkát annak érdekében, hogy a továbbfoglalkoztatáshoz szükséges ügyintézésre időt hagyjunk nekik.
Az előző kormány által kifejezetten romák számára kiírt program a Gyulai Kistérségi Társulás gesztorálásával indult el a megyében, húsz települést érintve. Egyik sajátossága az volt, hogy a koordinálást nem a települési, hanem a cigány kisebbségi önkormányzatok látták el. Ezért akadtak olyan vélemények, miszerint a romák tulajdonképpen saját lakókörnyezetük rendbetételéért kaptak fizetést. Ugyanakkor tény, hogy a résztvevők többnyire a csatornák, közterületek megtisztításával foglalkoztak.
Dógi János ugyancsak nem lát okot a tamáskodásra.
— Éppen a napokban készülünk a programzáró eseményre, melyen értékeljük az eddigi eredményeket — hangsúlyozta Dógi János. — Az pedig, hogy közcélú vagy közhasznú munkásként egyesek számára újabb lehetőségek adódnak, kifejezetten biztató fejlemény. A résztvevők számára az eddigi időszak is komoly segítséget jelentett, s június 16-ától azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek, akár öt hónapig is megoldódhatnak az álláskeresési problémái — közölte a Békés Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Dógi János is alaptalan és felelőtlen rémhírkeltésnek tartja a roma közmunkaprogram becsődöléséről szóló találgatásokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Woxyyy 2010. június 7. 11:39
Mi az, hogy "kifejezetten romák számára kiírt" program? Ez nem diszkrimináció?
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









