Átadták a megújult kondorosi óvodát
Mik ezek?
XDankó Béla, Kondoros polgármestere az átadási ünnepségen hangsúlyozta: a beruházásnál fontos szempont volt, hogy megőrizzék a régi polgári épület eredeti sítlusjegyeit. A fejlesztés keretében teljes egészében átépítették a terőszerkezetet. Kialakítottak egy teraszt is, amely nagyobb teret ad a gyermekek mindennapi foglalkoztatásához.
Új ajtókat, ablakokat építettek be, s a vizesblokk és az egyik soportszoba alapterületét is lényegesen megnövelték. A nagyobb ablakoknak köszönhetően az épület valamennyi helyisége világosabb lett.
A polgármester hangsúlyozta: a beruházással nagy lépést tettek a gazdaságosabb üzemeltetés felé. Korszerűsítették ugyanis a teljes fűtésrendszert, új kazánt vásároltak, utólagos hőszegeteléssel látták el a belső udvari homlokzatot és hőszigetelt ablakokat, ajtókat építettek be.
A teljes bekerülési költség meghaladja a 39 millió forintot, ebből 19 millió 488 ezet forintot pályázaton nyert az önkormányzat. A végösszeg jóval magasabb az eredetileg tervezettnél, ugyanis időközben derült fény arra, hogy a fűtésrendszer korszerűsítésére feltétlenül szükség van.
Dankó Béla elmondta: vállalták a többletkiadást annak érdekében, hogy hosszú távra megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a gyermekek óvodai neveléséhez.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Herczeg Tamás | Izsó Gábor | Karsai József | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





