Egyesült Államok

2024.04.23. 22:50

Menczer: az amerikai támadás oka Magyarország békepártisága

Joe Biden "háborúpárti" demokrata kormánya ismét demokráciajelentésben támadja Magyarországot, ennek oka pedig az, hogy Magyarország a béke pártján áll - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára kedden feltett videóban.

MW

Menczer Tamás, a Fidesz képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. április 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Menczer Tamás szerint "a támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebben a háborúba". 

A volt külügyi és külgazdasági államtitkár beszélt a magyar külügyminisztériumban készült, az amerikai demokrácia állapotával kapcsolatos jelentésről, amely szerint az amerikai déli határon keresztül évente négymillió illegális bevándorló érkezik Amerikába, akik "szinte kivétel nélkül kikerülnek a hatóságok látóköréből". 

A politikus idézte Marco Rubio floridai szenátort, aki közlése szerint azt mondta, a modern amerikai történelemben először fordul elő az, hogy a déli határt nem az amerikai kormány, hanem a mexikói drogkartellek ellenőrzik. 

Hozzátette:

 a felmérések szerint az amerikaiak 75 százaléka súlyos problémának tartja a bevándorlási válságot, Joe Biden mégis lebontja, lerombolja a határvédelmi intézkedéseket. 

Az illegális bevándorlók által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények között említette egy 22 éves egyetemista nő meggyilkolását, a szexuális erőszakot, a késes támadást, a rablást és egy kétéves kisfiú meggyilkolását. 

Menczer Tamás szerint 

Amerika antiszemitizmussal is vádolja Magyarországot.

 Ezzel kapcsolatban a valóság az - mondta -, hogy a zsidó közösség tagjai Európán belül Magyarországon vannak a legnagyobb biztonságban, és ezt ők maguk is így érzik. Ezzel szemben az Amerikai Zsidó Bizottság friss jelentése alapján az Egyesült Államokban a válaszadók 74 százaléka problémának tartja az antiszemitizmust napjainkban, 56 százalékuk szerint az elmúlt évben súlyosbodott a helyzet, egyre kevésbé bíznak az amerikai igazságszolgáltatásban, és 63 százalékuk úgy érzi, hogy "jelenleg kevésbé biztonságos a helyzet", mint egy évvel ezelőtt. 

A jelentésben szó van még a gender- és az LMBTQ-propagandáról is, illetve néhány egyéb fontos kérdésről - jegyezte meg Menczer Tamás. 

"Mindezen tények ismeretében, talán amerikai barátaink jobban tennék, ha a saját házuk, portájuk előtt sepregetnének"

 - fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. 

"Akárhogy próbálnak belenyomni bennünket a háborúba, akármekkora nyomást helyeznek ránk, mi a béke pártján állunk" - hangoztatta Menczer Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában